„Bármi bármikor megtörténhet”: jelentés az ukrán lövészárkokból

Egy ukrán katona tüzel az oroszbarát szeparatistákra egy ipari telepen Avdijivkához közel, Donyecktől északra 2016. novemberében.

Sztyepanov, a veterán háborús fotográfus nemcsak a tapasztalatairól beszélt a Szabad Európának, hanem az Ukrajna szabadságának közelgő harmincadik évfordulójára tervezett projektjéről is. Ehhez főleg olyan fiatal ukrán katonákról készített portrékat, akik már a szabad Ukrajnában születtek

Rakétagránátot cipel egy ukrán katona Krasznohorivkához közel 2021 júliusában. Sztyepanov, aki szabadúszóként többnyire az AFP-nek dolgozik, azóta van az ukrán harcvonalon, hogy 2014-ben kitört a konfliktus az ukránok és az oroszbarát szeparatisták között

Vitalij, a 25 éves katona gyerekkorában elvesztette a szüleit, és nagymamája nevelte fel Ukrajna keleti részén. Azt mesélte a fotósnak, hogy a legélénkebben az a nap él az emlékezetében, amikor katonatársai robbanásoktól széttépett holttestét segített kicipelni a Butovka bányából. Az összetűzés után az ukrán hadsereg elzárta a bányát a szeparatisták elől, hogy elvihessék és eltemethessék a halottaikat.

A most 22 éves Olena még csak 17 éves volt, amikor csatlakozott a hadsereghez. Ha épp nem a frontvonalon teljesít szolgálatot, színházrendezőnek tanul a kijevi egyetemen. Sztyepanov szerint az ukrán katonák több mint egynegyede harminc évnél fiatalabb.
 

Vitalij már 16 évesen katona akart lenni, de akkor elutasították a jelentkezését. 2016-ban, két évvel később sikerült bekerülnie. Itt épp a macskáját tartja a kezében egy lövészárokban 2020 januárjában.

Egy ukrán katona összecsapás közben a volnovakhai frontvonalon 2021 júniusában. Sztyepanov azt meséli, hogy az az általános napi rutin, hogy mindkét fél „tűzszünetet” tart 17 óráig, amikor is az EBESZ-megfigyelőknek lejár a munkaidejük, és ezzel újra elkezdődnek a lövöldözések.

Összecsapás az ukrán katonák és az oroszbarát szeparatisták között Horlivka közelében 2020 júliusában. „Általánosságban elmondható, hogy sosem pihenhetsz a frontvonalon, mert könnyen meglőhetnek, főleg este”, mondja Sztyepanov.

Egy rakéta maradványai a debalcevei járdában 2014 novemberében. Sztyepanov a hét év alatt sok veszélyes helyzetet átélt már. Egyszer egy tank elől kellett kimenekülniük a harci állásukból több katonával együtt. Amikor visszatértek, minden romokban állt.
 

Szó szerint a senki földje az ukrán hadsereg és az oroszbarát szeparatisták frontvonalai között.
Sztyepanov bevallja, hogy élete nagy részét a szülőföldjén dúló konfliktus megörökítésének szentelte, és most már nem is tudja ezt feladni

Egy ukrán katona hegedül a horlivkai frontvonalhoz közel 2020 decemberében. Sztyepanov „egyfajta civil kötelességének” érzi azt, hogy ilyen veszélyes körülmények között fotózzon. „Talán túlzásnak hangzik, de így élem meg. Látszólag békés országban élünk, de igazából az a kérdés, hogy mikor fog előrébb mozdulni a frontvonal, ha fog, mert ennek az esélye is benne van a levegőben. Bármi bármikor megtörténhet.”