Az Európai Unió legfelsőbb bírósága csütörtökön úgy döntött, hogy az Airbnb rövid távú szálláshely-szolgáltató cégnek át kell adnia az adóhatóságoknak a bérleti szerződésekben szereplő információkat, és forrásadót kell fizetnie.
A határozat válaszlépés arra, hogy az Airbnb 2017-ben megtámadott egy olasz törvényt, amely előírja az Airbnbnek és más, rövid távú lakásbérlési oldalaknak, hogy továbbítsák a bérleti szerződéseikből származó információkat az adóhatóságnak, tartsák vissza és fizessék ki a bérleti díjból származó bevétel 21 százalékát.
A cég egy olasz bíróságon támadta meg a törvényt, arra hivatkozva, hogy az adózási és egyéb követelmények ellentétesek a szolgáltatásnyújtás szabadságának uniós elvével a 27 tagú EU-ban.
Az olasz bíróság ezt követően útmutatást kért az Európai Unió Bíróságától (CJEU).
„Az uniós jog nem zárja ki az információgyűjtés vagy a forrásadó levonásának követelményét a nemzeti adórendszerben” – áll az uniós bíróság közleményében.
„Az adóképviselő kijelölésének kötelezettsége azonban a szolgáltatásnyújtás szabadságának aránytalan korlátozását jelenti” – áll a közleményben.
Az olaszországi szállásadók szövetsége, a Federalberghi üdvözölte az ítéletet, megjegyezve, hogy ő volt az ügy felperese, és ténylegesen azzal vádolta az Airbnbt, hogy kibújt az olaszországi adófizetés alól.
„Az adóelkerülés és a tisztességtelen verseny egyaránt károsítja a hagyományos turisztikai vállalkozásokat és azokat, akik korrekten kezelik a vendéglátás új formáit” – áll a közleményben.
Your browser doesn’t support HTML5
A Federalberghi szerint az Airbnb hat év alatt mintegy 1,5 milliárd eurót mulasztott el visszatartani és átadni az olasz adóhivatalnak.
Az Airbnb szóvivője azonban azt mondta, hogy a vállalat már támogatja a vendéglátó-jövedelemadó korrekt befizetését azzal, hogy eleget tesz az EU által elfogadott közös adóbevallási keretrendszer követelményeinek.
„Az Airbnbnek nincs adóképviselője, aki kikényszerítené a jövedelemadó levonását Olaszországban, és a CJEU ítélete világossá teszi, hogy az ilyen kinevezésére vonatkozó minden követelmény ellentétes az uniós joggal” – mondta a szóvivő.
„Mi továbbra is a jövedelemadó-bevallás EU-szintű megközelítése mellett tartunk ki, miközben várjuk az olasz bíróság végső döntését” – mondta az Airbnb szóvivője.
Ehhez kapcsolódóan: Sokaknál kivezetik majd a gázt a lakásból, a kérdés csak az, hogyan