Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője jövő héten érkezett volna Pekingbe, a vizitet azonban a kínai fél indoklás nélkül határozatlan időre elhalasztotta.
Josep Borrell a kínai külügyminiszterrel, Csin Kanggal és más vezetőkkel találkozott volna a terv szerint, hogy megvitassanak számos kérdést az emberi jogokkal, a kereskedelemmel és az ukrajnai helyzettel kapcsolatban – közölte Jorge Toledo, az EU pekingi képviseletének vezetője.
Kína azonban végül indoklás nélkül lemondta a látogatást. „Sajnos a kínai fél arról tájékoztatott, hogy a tervezett jövő heti dátum már nem működőképes, más alternatívát kell keresni” – jelentette be Nabila Massrali szóvivő.
„Az okok ismertetése Kína feladata. Alkalmazkodni fogunk, új dátumot fogunk találni” – tette hozzá.
Ehhez kapcsolódóan: Az EU új Kína-politikájának kulcsszava lehet a kockázatcsökkentés
Közleményében a pekingi külügyi tárca először is leszögezte, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a kétoldalú kapcsolatoknak, majd hangsúlyozta, hogy várják az uniós főképviselőt a lehető leghamarabbi alkalmas időpontban, hogy folytassák az egyeztetéseket.
Borrell kínai útja eredetileg áprilisra volt időzítve, ezt azonban el kellett halasztania, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje.
Nem tudni biztosat arról, hogy mi állhat a jövő heti látogatás lemondása mögött. Szakértők ugyanakkor megjegyezték, hogy a múlt heti EU-csúcs zárónyilatkozatában kiemelték, hogy bár a kapcsolatokat nem kívánják megszakítani, a közösség folytatni fogja a kritikus függőségek és sebezhetőségek mérséklését Kína viszonylatában.
A tagállami vezetők megerősítették emellett, hogy az EU egyidejűleg „partnerként, versenytársként és rendszerszintű riválisként” tekint Kínára.
Továbbá arra szólították fel a kelet-ázsiai államot, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra az ukrajnai háború lezárása, illetve katonái haladéktalan, teljes körű és feltétel nélküli kivonása érdekében.
Ehhez kapcsolódóan: Ursula von der Leyen: Ukrajna meghatározó tényező az EU és Kína kapcsolataiban
A számos vitás kérdés mellett hétfőn nagyobb egyetértés mutatkozott a klímaváltozás elleni küzdelem kérdéseiben az EU és Kína között.
A felek két másik magas szintű találkozót terveznek még idén, szeptemberben a gazdasági és a digitális együttműködésről fognak egyeztetni.