László Csaba: Elkerülhetetlen a visszaesés, még az IMF-re is szükség lehet

A recesszió elkerülhetetlen, de sok magyar már most válságot él át, mondta a Szabad Európának László Csaba címzetes egyetemi tanár. A volt pénzügyminiszter nem tartja kizártnak, hogy ismét az IMF-hez kell fordulni, a befektetők bizalma kezd meginogni Magyarországban. Szerinte a kormányzati intézkedések most azért tűnnek kapkodónak, mert a választások előtt politikai okokból nem volt szabad foglalkozni a megszorító intézkedések előkészítésével.

A magyar gazdaság nincs még recesszióban, meglódult az infláció, gyengül a forint. Beszélhetünk már válságról, vagy ez még csak az előszobája?

Ez még nem az a klasszikus válság, ami egy-másfél éven belül bekövetkezhet, de abba az irányba haladunk. Sokan vannak, akiket az infláció már most súlyosan érint, ahogy a rezsiárak emelkedése is. Ők már most válságként élik meg a helyzetet. Az üzleti szféra jelentős része még nem így érzékeli, bár érkeznek már figyelmeztető jelek. A kiskereskedelmi forgalom legfrissebb adatai már stagnálást mutatnak, bizonyos szolgáltatásoknál év eleje óta látható némi megtorpanás. Elindult már valami a reálgazdaságban is. A fogyasztói várakozások romlanak, az emberek kezdenek megijedni. A szomszédunkban zajló háború miatt megugrottak az energiaárak. Ez párosul azzal a félelemmel, hogy ellátási problémák lehetnek. Ráadásul a Covid miatt megszakadt ellátási láncok még mindig nem álltak helyre, ami tovább fűti az inflációt. A megindult infláció tehát nem magyar jelenség, de nálunk jóval hamarabb indult el, és jóval magasabb is, mint Nyugat-Európában vagy a környező országokban. A legfrissebb inflációs adat 13,7 százalék, de az előrejelzések szerint ez pár hónapon belül akár 15 százalék fölé is emelkedhet. Az átmeneti hatásokat kiszűrő maginfláció pedig 16,7 százalék volt júliusban.

Ezek miatt sokaknak ez már maga a válság.

És akkor az árfolyamról még nem is beszéltünk. Néhány évvel ezelőtt senki nem vette volna komolyan azt az elemzőt, aki tartósan négyszáz körüli forint-euró árfolyammal számol. Ez most a mindennapok része. Aki az exportárbevételt számolja, annak mondjuk jó ez az árfolyam, de az import- és az energiaköltségek emelkedése ezt is jelentősen csökkenti. A cserearányok romlása pedig elvitt az első negyedév hétszázalékos GDP-növekedéséből hat százalékot.

Az utóbbi években – már pusztán a sokáig tartó felívelő gazdaság miatt – sokan figyelmeztettek, hogy visszaesés várható. Mennyire készült fel erre a magyar gazdaságpolitika?

A politikusok mindig azt mondják, hogy az ország fel van készülve a következő válságra. Ezt azért mondják, mert az előző egy-két válság tapasztalatait tudják levonni, és arra számítanak, hogy a következő válság hasonló lesz. De pont attól lesz válság, hogy az előzőre fel vagyunk készülve: amikor a világgazdaságban történik valami komoly megrázkódtatás, az jellemzően valamilyen új tényezőhöz kötődik. Egy következő válságra ezért csak korlátozottan lehet felkészülni. Vannak persze hasonló válságok, ha jönne egy újabb világjárvány, arra jobban fel lennénk készülve, mint voltunk 2020-ban, vagy a klasszikus latin-amerikai inflációs, költségvetési költekezéssel, devizaeladósodással kapcsolatos válságok, ahol a kormányok évtizedek óta rendre ugyanazokat a hibákat követik el.

A magyar kormány egyébként mindannak az ellenkezőjét csinálta, mint amivel készülni lehet a nehezebb időkre. Olyankor tartalékokat kell képezni – amikor még jól megy a gazdaságnak. A magyar kormány még akkor is nyomta a gázt a Covid lencsengése után, amikor az már komoly költségvetési hiányt produkált. Ugyanez igaz a monetáris politikára, a jegybank a szükségesnél jóval tovább tartotta nagyon alacsonyan a kamatot. Az utóbbi három-négy évben már el kellett volna kezdeni tartalékokat képezni.

Ha az eddig említettekhez még hozzávesszük azt is, hogy egyelőre bizonytalan, hogy hozzájutunk-e európai uniós támogatásokhoz, ez együtt komoly recessziós fenyegetést jelent a magyar gazdaságnak.

Az utóbbi évtized egyik alapvető gazdaságfilozófiája az volt Magyarországon, hogy a gyenge árfolyam segíti a gazdasági növekedést. Most viszont már mindenki arról beszél, hogy túl gyenge a forint, mert az importon keresztül növeli az inflációt. Létezik a gazdasági növekedés szempontjából ideális árfolyam, vagy eleve elhibázott volt az árfolyampolitika?

Húsz évvel ezelőtt a jegybanknak az volt a megközelítése, hogy a magasabb inflációs környezetben úgy tudják az inflációt leszorítani, ha erősen tartják a forintot. Erről komoly viták voltak, mert az összefüggés nem olyan egyértelmű.

Az árfolyamra elsősorban a kamatokkal lehet hatni, de miután már akkor elkezdett a magyar gazdaság közeledni az euróhoz, ezért a jegybanki eszközrendszer egyre kevésbé volt hatékony. A magas kamatok a költségvetésnek okoztak nehézséget, de a vállalati szféra mind nagyobb része euróban adósodott el. Később pedig a lakosság is devizahiteleket vett fel, a monetáris politika hatása tehát tovább csökkent. De aztán megváltozott a jegybanki hozzáállás, és elindult a kamatcsökkentés.

2007–2008-tól kezdve kegyelmi állapot volt abból a szempontból, hogy csökkenni kezdtek a nyersanyagárak. Alacsony volt a világban az infláció, így az alacsony kamat sokáig nem veszélyeztette a magyar inflációt. De amikor 2018 táján már beindult az infláció Magyarországon, a jegybank még mindig kitartott az alacsony kamatok mellett. A koronavírus-járvány után beindult az infláció a világgazdaságban is, miközben a magyar monetáris és fiskális politika is expanziós maradt, a kormány ráadásul a választások előtt osztogatásba kezdett. Az pedig tankönyvi példa, hogy ha ész nélkül nyomják a pénzt a rendszerbe, az előbb-utóbb inflációhoz vezet. A miniszterelnök időről időre elmondja, hogy a közgazdaságtankönyvek a szemétdombra valók, de van néhány alapvető összefüggés, ami ezer éve is igaz volt és ezer év múlva is igaz lesz. Az egyik ilyen, hogy ha a jövedelmek valós többlettermelés nélkül nőni kezdenek, abból infláció lesz. Hogy pontosan mikor indul be az áremelkedés, meddig tart és mekkora lesz a mértéke, azt nehéz előre megmondani. De hogy infláció nélkül nem lehet megúszni, az biztos. Most is ez történik. Pont ezért Magyarországon ez drasztikusabb és nehezebb lesz. Ezért is gondolom, hogy nem fogjuk meg úszni a recessziót. A jegybank kényszerhelyzetben van, hiszen elsődleges feladata az árstabilitás biztosítása, és ezért kénytelen lesz tovább emelni a kamatokat.

A kamatemelés már elkezdődött, de még nem látszik a hatása.

Elkezdődött, de nézzük meg közelebbről a számokat. Most 10,75 százalék az alapkamat, az infláció viszont 13,7 százalék, tehát a reálkamat majdnem mínusz három százalék. Ez két-három évvel ezelőtt mínusz egy százalék volt. Valószínűleg ezért nem igazán hatásos egyelőre a kamatemelés. Az MNB rá fog kényszerülni egy minimum 300-500 bázispontos emelésre, hogy tényleg pozitív legyen a reálkamat. Ha eljutunk idáig, akkor a hitelezés vissza fog esni, és el fognak kezdeni kivárni a gazdasági szereplők. Ez pedig már tényleg a recesszió előszobája.

Az utóbbi hetekben bejelentett kormányzati intézkedések – a rezsicsökkentés részleges kivezetése, a kata megszüntetése, állami beruházások leállítása stb. – elegendők lehetnek a recesszió elkerülésére?

Azt nem tudom, hogy elegendő-e. Arról hallottam, hogy bizonyos kormányzati vezetők mostanában azért is szerepelnek itthon kevesebbet, mert külföldön látogatják a befektetési bankokat, pénzügyi szervezeteket, és próbálják nekik elmagyarázni a kormányzati intézkedéseket és a hatásaikat. Ilyen helyzetben ez teljesen logikus.

Alapvető kérdés, hogy lesz-e megállapodás az uniós pénzekről. Mindenki sokkal nyugodtabb lenne, ha létrejönne a megállapodás. De a kormánynak fel kell készülnie arra a lehetőségre is, hogy esetleg nem tudnak megegyezni az Európai Bizottsággal. Ha pedig nem tudnak megegyezni, akkor jóval drágább lesz az euró a mostani 400 forintnál. De az államot ilyen helyzetben is finanszírozni kell.

Az elmúlt években több mint tízezer milliárd forint volt évente az a finanszírozási igény, amit az Államadósság Kezelő Központnak elő kellett teremtenie. Ebből mintegy nyolcezer milliárd volt a lejáró adósság megújítása. Az államcsőd elkerülése szempontjából kulcskérdés, hogy mekkora az adott évben lejáró adósság mértéke. Minél hosszabb a lejárat, minél több a fix kamatozás, annál könnyebb az adósságot finanszírozni. Az, hogy 2010 után jelentősen csökkentették a devizaadósság mértékét, jó döntés volt. De az, hogy ilyen nagy arányban elmentek a lakossági finanszírozás irányába, már nem volt ennyire jó ötlet. A lakossági finanszírozás ugyanis jellemzően rövid lejáratú. Míg az intézményi befektetők tíz-húsz éves kötvényeket is vesznek, addig a lakosság legfeljebb öt évre köti le a pénzét. Ráadásul ezek a kötvények a gyakorlatban még rövidebb lejáratúak voltak, mert bármikor komoly veszteség nélkül vissza lehetett őket váltani. Most, hogy beindult az infláció, nagy arányban váltják is vissza a lakossági államkötvényeket. Ezért kezdett a kormány ismét devizában eladósodni. Ami az alapvető probléma, hogy például a tízéves forinthozamok két évvel ezelőtt egy százalék alatt voltak Magyarországon, most nyolc-kilenc százalék körül vannak. De a hároméves kötvényhozam tíz százalék felett van.

A környező országokban mekkora az állam finanszírozásának a költsége?

Szlovénia és Szlovákia már bent van az eurozónában, ők 2,5 százalékon finanszírozzák magukat tíz évre, árfolyamkockázat nélkül, mi pedig nyolc-kilenc százalékon, forintban. Euróban 4,5, a dollárnál öt százalék felett volt a júniusi kötvénykibocsátás, és azóta csak romlott a piaci helyzet, ma már nem tudnánk 4,5 százalékon kötvényt kibocsátani. De a lengyelek, a csehek is, akik nem tagjai az eurozónának, a saját devizájukban sokkal olcsóbban finanszírozzák magukat, mint Magyarország forintban.

Ez mutatja, hogy a piacok jól látják, hogy a magyar sérülékenység sajnos megint nagyon magas. Úgy tűnik, megint ugyanabba a folyóba lépünk, amit már sokszor megéltem: kezd egyre magasabb lenni a folyó fizetési mérleg hiánya, elkezdett beindulni az infláció, zuhan a forint. Még arra is emlékszem, amikor Marjai elvtárs idejében meg Faluvégi elvtárs idejében szembesültünk ugyanezzel. Aztán Kupa Mihály minisztersége alatt, és amikor Bokros Lajos miniszter lett, akkor is pont ilyen szituációban voltunk. 2007–2008-ban tulajdonképpen ugyanebben a helyzetben voltunk. Szerettem volna azt hinni, hogy nem kell megint elővenni a klasszikus tankönyveket, hogy ilyenkor mi jön.

A korábbi időszakokban ilyenkor jött az IMF. Ezt most sem zárnám ki.

Látszik valami logika a kormányzati intézkedések mögött, vagy inkább kapkodó, ad hoc lépéseknek tűnnek?

Az látszik, hogy olyan pontokra koncentrál a kormány, ahol fenntarthatatlan a pénzügyi helyzet. A rezsicsökkentésről például maga miniszterelnök jelentette be, hogy több mint kétezer milliárd forintba kerül – bár azt nem tudni, hogy ez az összeg milyen időszakra vonatkozik. De kétezer milliárd forint nagyjából a jövő évre tervezett államháztartási hiánynak megfelelő összeg. Nincs olyan ország, amelyik ezt kibírja. Ugyanakkor már a rezsicsökkentés korlátozásáról szóló szabályokat is többször átírták, továbbra is számos a tisztázatlan kérdés, még az MVM szakemberei sincsenek tisztában minden részlettel. Ráadásul a gázáremelésnek nemcsak az lesz a következménye, hogy vissza fog esni a fogyasztás, de az is, hogy – támogatás hiányában – a szegényebb vidékeken mindent el fognak égetni. Ami jelentős légszennyezéssel és komoly egészségügyi következményekkel jár.

A katánál egyértelmű volt, hogy sokan bújtatott foglalkoztatásra használták. Ezen lehetett volna segíteni az ellenőrzések szigorításával, az állami bevételeket pedig lehetett volna növelni az adók, járulékok emelésével. Egyik sem különösebben bonyolult. Ehhez képest olyan életszerűtlen szabályokat hoztak, hogy valaki például masszőrként katázhat, de ha csak havonta egyszer elmenne egy céges csapatépítésre masszírozni, teljesen elveszíti a katajogosultságot. Ennek mi az értelme?

Ezek a jogszabályok hemzsegnek a hibáktól, sok bennük az átgondolatlanság, ezért kell többször is módosítani. Valószínűleg az történt – és vannak erre vonatkozó információk –, hogy a választások előtt tilos volt a minisztériumokban ezzel a kérdéssel foglalkozni. Politikai okokból nyilván, nehogy valami kiszivárogjon. Így nem voltak előkészítve a változtatások, most viszont sietni kell, és a kapkodás mindig hibát szül.

László Csaba

Nem lehet, hogy ez annak a következménye, hogy nincs központja a gazdaságpolitikának? Három minisztérium van, amelyik a gazdasággal foglalkozik, ami mellett vannak a gazdasággal foglalkozó operatív törzsek, gazdasági növekedési kabinet és egy markáns nemzeti bank.

Kormányalakításkor a miniszterelnök azt mondta, hogy a következő tíz év kihívásaihoz állít össze egy csapatot. Lehet, hogy tíz év múlva kiderül, hogy ez a kormányzati szerkezet és csapat volt a legjobb összeállítás, de rövid távon ennek az átalakításnak az lett a következménye, hogy teljes káosz és zűrzavar alakult ki. Egyfelől a szakmán belül nyílt titok, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök utálja egymást. Ennek a pénzügyminiszter csak módjával adott hangot, a jegybankelnök viszont rendszeresen bírálja a pénzügyminisztert. Most ezt még sikerült fokozni, mert az a Nagy Márton lett a gazdaságfejlesztési miniszter, akit gyakorlatilag a jegybank elnöke távolított el az MNB-ből.

A gazdaságpolitika vezetői közül tehát már nem ketten, hanem hárman vannak rossz viszonyban egymással – mindenki mindenkivel.

Ehhez jön még hozzá, hogy amikor kormányzati átalakítás van, a köztisztviselők elsősorban nem a következő év adó- vagy monetáris politikájának tervezésével foglalkoznak, hanem fogják az íróasztalukat, és azt nézik, hol lesz helyük. Rengeteg személyi változás van, és idő, amíg beáll egy új szervezeti rendszer. Ebből a szempontból egyébként kivétel a Pénzügyminisztérium, mert ott szerencsére megmaradt a stabilitás. Viszont mindenhol máshol nagy a mozgás, ezzel pedig a miniszterelnöknek sikerült a tízéves stratégia mentén válsághelyzetben lebénítani a kormányzati működést. Ez is az oka lehet annak, hogy ilyen rossz minőségben készülnek ezek az intézkedések. A szereplők nem működnek együtt, az alattuk lévő apparátusok keresik a helyüket.

Orbán Viktor azt mondta, hogy az október lesz a vízválasztó, akkor kell majd új döntéseket hozni. Mi fog történni októberben?

A miniszterelnök azzal kezdte tusványosi beszédét, hogy olyan dolgok történtek – a koronavírus-járvány, háború Ukrajnában –, amiket nem láttunk előre. Most viszont látja, hogy októberben történni fog valami. Szerintem októberben semmi drámai nem fog történni.

Valójában senki nem látja, hogy a magyar gazdaság szempontjából fontos tényezőkben mikor lesz változás. Senki nem tudja, meddig tart a háború, nem lehet tudni, meddig maradnak velünk a magas energiaárak, azt sem tudni, mikor lesz megállapodás az EU-val – ha lesz egyáltalán. Ne felejtsük el, hogy Lengyelország hónapokkal ezelőtt megállapodott a az EU-val, de még nem tudták elkezdeni lehívni a pénzt. Ha van is megállapodás, még hónapokig eltart, mire kidolgozzák a részleteit, és csak utána kezdhet el csordogálni a pénz. De a piaci bizalom visszaszerzése szempontjából nagy jelentősége lenne az uniós megállapodás létrejöttének.

A költségvetést egyébként már elfogadta a parlament, még úgy is, hogy konkrétan tudják, hogy rossz számok vannak benne. A benyújtott költségvetési törvényjavaslatban volt például egy eredeti kata-előirányzat. Teljesen átírták például a kataszabályokat, az előirányzatot viszont nem változtatták meg. Vagy ha azt nézzük, hogy a költségvetés 360 forintos euróárfolyammal számol. Ez számomra egyszerűen felfoghatatlan. Amikor én költségvetésen dolgoztam, akár miniszterként, akár helyettes államtitkárként, az utolsó napig próbáltuk aktualizálni a számokat, hogy lehetőség szerint a valóságot mutassa. Az elmúlt években a kormány ennek pont az ellenkezőjét csinálta, és szinte folyamatosan írták át a költségvetést év közben. De hogy beszélhetünk októberről, amikor a kormány szombat fél tizenkettőkor nyilvánosságra hoz egy rendeletet, ami fél óra múlva életbe is lép?

Említette, hogy recesszióra számít. Mire kell felkészülni?

Arra számítok, hogy már az év végén mínuszos számok lesznek GDP-ben, fél, egy éven belül pedig recesszió lesz Magyarországon. Lehetnek meglepetések, kitörhet az abszolút bizalom, és elkezdhet hirtelen minden autógyár kétszer annyit termelni, akkor ezt még akár meg is úszhatjuk. De inkább az a valószínű, hogy tovább kell szigorítani a költségvetésen, akár négy-ötszázmilliárd forintos nagyságrendben. Szerintem még a kormányban sem látják pontosan, milyen hatása lesz az inflációnak a költségvetésre.

A közgazdaságtan egyik problémája, hogy nem tudjuk előrejelezni a különböző szereplők reakcióit. Sokszor előfordul, hogy hasonló helyzetekre másként reagál a lakosság vagy a külföldi befektetők. Nem tudjuk, meddig veszik a magyar állampapírokat, lesz-e lakossági pánik, vagy hogy a befektetők meddig szavaznak bizalmat Magyarországnak.

Ahogy már említettem, a jegybank rákényszerül egy határozottabb kamatemelésre annak érdekében, hogy visszaálljon a bizalom az inflációval kapcsolatban. De a bizalom kérdése nem csak az infláció és az ország finanszírozhatósága szempontjából fontos. Konkrét példa: egy már nem is kicsi, nagyon sikeres magyar startup esetében arról volt szó, hogy egy amerikai befektető felvásárolná tíz-tizenkétszeres áron. Amikor kiderült, hogy magyar hátterű a cég, azonnal visszakoztak. Nem azt mondták, hogy akkor inkább csak nyolc-kilencszeres áron veszik meg, hanem azt, hogy egyáltalán nem. Ilyen dolgokból áll össze, hogy mi történik a magyar gazdaságban.

Az biztos, hogy ami a világból jön, az recessziós hatású lesz, de azt, hogy ez meddig fog tartani, nem lehet megmondani. Remélem, a lehető legrövidebb ideig.

Számíthatunk jelentősebb életszínvonal-csökkenésre, a munkanélküliség növekedésére?

A recessziónak biztosan lesz életszínvonal-csökkentő hatása. A munkaerőpiaci kérdés már bonyolultabb. A magyar munkaerőpiac ugyanis nyitott, és ez okoz problémákat a gazdaságban.

Minden további nélkül lehet ugyanis olyan recesszió, amiben nem keletkezik jelentős munkaerő-felesleg, ami lefelé nyomná a béreket és gyorsabban korrigálná a gazdasági egyensúlytalanságokat.

A munkaerő egy jelentős része ma már annyira mobil, hogy minden további nélkül el tud menni külföldre. Ez óriási változás, a kilencvenes években még a munkanélküliségtől kellett félni. De abban a pillanatban, ahogy itt nehezedik a helyzet, a munkaerő egy része megy külföldre. Vendéglátás, építőipar, informatika, egészségügy – ezeken a területeken Nyugat-Európában is munkaerőhiány van. Előfordulhat tehát egy olyan recesszió, amiben nem keletkezik munkanélküliség. Természetesen ha egy nagy általános európai recesszióval kellene szembenézni, ami komoly munkanélküliséget generálna Nyugat-Európában, már nem biztos, hogy a magyar munkanélküliek gond nélkül mehetnének Nyugatra.

Mi a helyzet a legszegényebb társadalmi csoportokkal? Jelenleg nem nagyon vannak olyan transzferek, amelyek őket segítenének.

A Fidesz legstabilabb szavazói valójában a legnagyobb vesztesei az elmúlt tizenkét évnek, és most is ők fognak a legrosszabbul járni. Mert az infláció a szegények adója. Nekik sajnos marad a közmunka, esetleg a segély. Ha recesszió lesz, márpedig szerintem az lesz, ők fognak a legrosszabbul járni. Az állam ezt próbálhatja majd a saját eszközeivel valamilyen szinten tompítani, de a magyar kormány az elmúlt tizenkét évben a szegényekkel szemben egyértelműen a felső középosztályt és a leggazdagabbakat részesítette előnyben.