Varga Zsolt Andrást jelölte a köztársasági elnök a Kúria elnökének

Varga Zs. András alkotmánybíró beszédet mond egy nemzetközi konferencián Budapesten, 2019. április 8-án.

Varga Zs. András válthatja Darák Pétert a Kúria élén. Varga nem rendelkezik bírói tapasztalattal, de egy törvénymódosítás lehetővé tette, hogy a Kúria bírájává váljon.

Varga Zsolt András bírót jelöli a Kúria elnökének Áder János államfő. Varga Zsolt András kinevezése esetén Darák Pétert váltja, aki 2021. január 1-éig tölti be a pozíciót. A Kúria elnökét az Országgyűlés választja meg az államfő javaslatára, kilenc évre, titkos szavazással. Varga Zsolt András a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető professzora. 2000-2006 és 2010-2013 között Polt Péter legfőbb ügyész helyettese volt.

Nem volt bíró

A Telex témában írott cikkében megjegyzik, hogy több érdekesség is van a korábban Polt Péter legfőbb ügyész helyetteseként dolgozó Varga nevezésében. Az egyik említésre méltó körülmény az, hogy korábban csak olyat jelölhettek a Kúria élére, akinek legalább öt éves bírói szolgálati viszonya van.

Azonban tavaly decemberben úgy módosították a szabályokat, hogy az öt éves szolgálati időbe a nemzetközi igazságszolgáltatási szervezetben bíróként, főtanácsadóként, valamint az alkotmánybíróként, illetve az Alkotmánybíróság Hivatalában főtanácsadói munkakörében eltöltött idő is beleszámítson. Ezt akkor már többen azzal magyarázták, hogy így készítheti elő a kormány, hogy Varga Zsolt András válthassa Darák Pétert a Kúria élén.

A monarchia ötletével került a sajtóba

Ezzel párhuzamosan arról is törvény született, hogy az Alkotmánybíróság tagjait a köztársasági elnök a kinevezési feltételek vizsgálata és pályázat kiírása nélkül kinevezheti a Kúria bírájának, maga Varga Zsolt András is így került júniusban a Kúria bírái közé.

Ezt a gyakorlatot már az EU jogállamisági jelentése is bírálta, így a Telex cikke szerint várhatóan Varga Zsolt András kinevezésének is lesz visszhangja Brüsszelben. A Kúria leendő elnöke egyébként a HVG cikke szerint korábban azzal keltett nagyobb sajtóvisszhangot, amikor egy konferencián felvetette, meg kéne fontolni a törvényes dinasztia visszahelyezését a jogba és az Apostoli Királyság helyreállítását épp úgy, mint a szabad királyválasztás törvénybe iktatását.