Ukrajnában az első tanítási napon, csütörtökön nem a vidám családi vakáció emlékeit osztják meg egymással a gyerekek, történeteik a háború túléléséről szólnak. Sokuk számára az utolsó tanítási nap a február 24-i orosz inváziót megelőző volt.
Az ukrán főügyészség szerint a háború kezdete óta legalább 379 gyermek vesztette életét, másik 223 holléte pedig ismeretlen. További 7013 gyerek van az oroszok által megszállt területekről erőszakkal Oroszországba vitt ukránok között.
Vannak gyerekek, akik kénytelenek voltak elhagyni a szülővárosukat, hogy elkerüljék a bombázást, mások heteket töltöttek a pincében. És bár az úgynevezett biztonságos régiókban élőknek néha sikerült online tanulniuk, az órákat gyakran megszakították a légiriadót jelző szirénák. A hat hónapja tartó háborúban 2400 iskolát rongáltak meg országszerte, köztük 269-et meg is semmisítettek az ukrán tisztviselők szerint.
Ennyi maradt a karamatorszki 23-as számú iskola könyvtárából a júliusi orosz támadás után. A képen a 81 éves Raisa Krupchenko könyvtáros rendezgeti a könyveket 2022. augusztus 27-én.
A szülők választhatják az online oktatást is
A lakónegyedeket és az iskolákat továbbra is lövik, és folyamatosan ölnek meg gyerekeket. Ám a sokk első hónapjai után Ukrajnában az iskolák 51 százaléka a kockázat dacára újraindítja a jelenléti oktatást, de lehetőséget ad online tanulásra is, ha a szülők úgy kívánják.
„Az oktatás létfontosságú ahhoz, hogy vissza lehessen térni a normalitáshoz. Ez alapvető” – mondja James Elder, az UNICEF szóvivője.
De továbbra is a gyermekek biztonsága az elsődleges. Azokban az iskolákban, ahol nincs gyorsan elérhető óvóhely, vagy a belorusz és orosz határ, illetve aktív katonai övezetek közelében vannak, csak online folyik majd a tanítás.
Ez a helyzet a belarusz határtól alig 35 kilométerre fekvő Mihajlo-Kocjubinszkében élő hetedikesek esetében is, akik kedden találatot kapott iskolájukban gyülekeztek, hogy átvegyék az online tanuláshoz szükséges tankönyveket. Várakozás közben az Igaz vagy hamis egy változatát játszották, ahol a játékosok megpróbálták kitalálni, hogy ellenfelük állítása az ablakukból látott rakéták számáról igaz-e vagy hamis.
„Rég nem láttuk egymást. Mindannyian sokat nőttetek” – mondja tanáruk, Olena Szerdjuk az osztályterem egyik sarkában, ahol az ablakokat üveg helyett vastag fekete polietilén borítja.
Holttest az iskolai óvóhelyen
A 13 éves Olekszij Litvin nagyon jól emlékszik arra a napra, amikor orosz rakéták kétszer is eltalálták az iskolát. Március 4-e volt, és ő az iskolai óvóhelyen volt a családjával és több tucat emberrel.
Néhány perccel a robbanás előtt az egyik barátjával játszott. A detonáció után a falak remegni kezdtek, nem látott mást, mint egy hatalmas porfelhőt. Egy ember meghalt: egy nő, aki az iskolában dolgozott.
„A folyosón aludtunk, és egy holttest volt a fal mögött” – emlékszik vissza Olekszij. Családja még egy éjszakát maradt, mielőtt elmenekültek a városból, bár most visszatértek a tanévkezdésre.
Olekszij osztálytársai hasonló történeteket osztottak meg arról a napról és Mihajlo-Kocjubinszke azt követő, egy hónapos orosz megszállásáról.
„Itt, az iskolában eszembe jut az, aki a romok között halt meg. Nagyon sajnálom őt” – mondja a 12 éves Mikola Kravcsenko.
Iskolájuk, amely a környéken a legnagyobb, 407 diákkal Mihajlo-Kocjubinszkéből és a közeli falvakból, még mindig meglehetősen rossz állapotban van. A második emeletet törmelék tölti meg, a tetőt és a fűtési rendszert még javítani kell – az iskolának pedig nincs pénze.
Ehhez kapcsolódóan: Bunkerből kollégiumi szobába: ukrán diákok amerikai egyetemeken kaptak menedéketRövid csengetésre futni kell
Még azoknak is, akik online fognak tanulni, kedden biztonsági oktatáson kellett részt venniük. Szerdjuk azt mondja az osztálynak, hogy kövessék őt ugyanarra az óvóhelyre, ahol sokan közülük túlélték a márciusi robbanást.
A gyéren megvilágított óvóhelyen vízkészlet és hosszú padok sorakoznak, mindegyik osztálynak felírták a helyét. Amikor a gyerekek elfoglalják az osztályuknak kijelölt padokat, Szerdjuk azt mondja nekik, hogy minden alkalommal ide kell jönniük, amikor rövid csengőhangot hallanak.
Meséli, hogy sok szülőtől hallotta, hogy gyermekük könyörögött, hadd menjen vissza az iskolába, de ez egyelőre nem lehetséges amiatt a veszély miatt, amit a belorusz határ közelsége jelent.
„Az ukrán gyerekek nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a világ instabil és szörnyű hely lehet. Ez az alapvető biztonságérzet elvesztésével jár” – mondja Elder, az UNICEF szóvivője, hozzátéve, hogy a bizonytalanság hatással lehet a tanulásukra, valamint érzelmi és szociális fejlődésükre.
A kijevi, a lvivi és a csernyivci terület iskolái azok között vannak, amelyek csütörtökön az osztálytermekben köszönthetik a diákjaikat. Mindazonáltal a szülőkön múlik, hogy elküldik-e iskolába a gyermeküket, vagy az online oktatás mellett döntenek. A kijevi és a lvivi terület több mint 7300, lakóhelyét elhagyni kényszerült diáknak ad otthont, akik az állandó lövöldözés elől menekültek el szülővárosukból – közölték tisztviselők.
Ehhez kapcsolódóan: A Láthatatlan Egyetem diákjai újjáépítenék országukatVan, ahol nincs választás
A donyecki Kramatorszkban nincs remény arra, hogy az iskolák megnyíljanak a diákok előtt. A várost a háború kezdete óta folyamatosan lövik.
Az egyik városi iskolában az első osztályos tanterem készen áll: asztalok, székek, tiszta tábla, a falra függesztett ábécé és számok várják a gyerekeket, valamint szétosztásra bekészített ukrán zászlók. Már csak a diákok hiányoznak.
Az üres terem közepén ott ül az 55 éves Olekszandr Novikov, aki több mint húsz éve tanít, és tizenkét éve az iskola igazgatója.
„Nagyon lehangoló, nagyon kellemetlen érzés, hogy üres iskolába jössz – mondja. – Nem lesznek nevető gyerekek, senki nem rohangászik majd itt”, amikor csütörtökön megkezdődik a tanév.
Míg Ukrajna megpróbálja megvédeni magát az orosz inváziótól, Novikov jobb időkről álmodik.
„Szeretnék egy igazi becsengetést, igazi találkozást a gyerekekkel és a tanárokkal, igazi órát, amikor a szemek megilletődve, bizalommal és azzal a vággyal tapadnak rád, hogy valami újat halljanak, valami újat tanuljanak.”
„Ez az, amit látni szeretnék” – mondja az iskolaigazgató.