- Mélyponton a német–magyar politikai kapcsolatok
- 2012 óta szorulnak ki német cégek Magyarországról
- Jó és rossz német tulajdonos
- Fókuszban a kiskereskedelem, a reptér és az építőipar
- Egyre több német vállalkozó kerüli el Magyarországot
- A német kormány uniós szinten oldaná meg a problémát
Orbán már 2010 óta dolgozik azon, hogy a külföldi tulajdonsokkal szemben saját holdudvarát hozza helyzetbe. Az utóbbi években egyre nő azon ágazatok száma, amelyekre kiterjed a gazdasági nacionalizmus. A kezdeti időszakban nagyvonalúan kifizették a kiszemelt cégek tulajdonosait, mostanában azonban fogytán a pénz, ezért a kormányzati nyomásgyakorlás került előtérbe. A személyre szabott jogalkotás és a különadók, az önkényes hatósági intézkedések mind azt a célt szolgálják, hogy a vállalatok veszteségessé váljanak, és a külföldi tulajdonosok eladják cégüket egy kormányközeli magyar vállalkozónak.
Célpontba kerültek komolyabb német érdekeltségek is, így a magyar kormányzati beavatkozások mostanra elérték nemcsak a német kormány, de az Európai Unió legmagasabb szintjét is.
Vannak köztük olyanok, akiket Pegasus kémszoftverrel figyeltek meg. Többen a családjukat féltik, és fenyegetve érzik magukat.
Az ügyben megszólalt a német nagykövet. A zöldpárti Daniel Freund maffiamódszerekről beszélt, és azt mondta, tud olyan külföldi cégvezetőkről, akik politikai leszámolás áldozatának érzik magukat. „Vannak köztük olyanok, akiket Pegasus kémszoftverrel figyeltek meg. Többen a családjukat féltik, és fenyegetve érzik magukat” – mondta a német EP-képviselő.
De még beszédesebb Monika Hohlmeier kritikája, ő ugyanis a CSU politikusa, a bajor konzervatív párt pedig sokáig a Fidesz egyik legfontosabb szövetségese volt. Idei májusi budapesti látogatása után Hohlmeier „a kormány önkényes büntetőintézkedéseiről” beszélt, diszkriminatív különadókról és szabályozásokról. „Delegációnkat olyan megfélemlítő intézkedésekről is tájékoztatták, mint például a titkosrendőrség látogatásai a cégek irodáiban, vagy indokolatlan, rendkívül gyakori ellenőrzések önkényes szankciók kiszabása érdekében, hogy előkészítsék az utat egy korábban nem magyar tulajdonban lévő vállalat átvételéhez.”
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy mára sosem látott mélypontra jutottak a német–magyar politikai kapcsolatok, a befolyásos német politikusok kerülik az érintkezést a magyar kormánnyal. Mintegy fél tucat diplomáciai, politikai és üzleti forrással beszéltünk a német–magyar gazdasági kapcsolatok feltérképezéséhez, akik a téma érzékenysége miatt mind névtelenséget kértek.
Mélyponton a német–magyar politikai kapcsolatok
2010-es választási győzelme után Orbán Viktor első külföldi útja Berlinbe vezetett, Angela Merkelhez, a következő majdnem tíz évben Orbán évente-kétévente találkozott a német kancellárral. Merkelnek nagy szerepe volt abban is, hogy az Európai Unió sokáig nem foglalkozott érdemben a magyarországi jogállami kérdésekkel, és hogy a Fidesz tagja maradhatott az Európai Néppártnak (EPP). Azóta azonban nagyot fordult a világ. Mára a német politika szinte teljesen hátat fordított Magyarországnak – mondták a Szabad Európának diplomáciai források.
Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Páneurópai Piknik 30. évfordulóján Sopronban, 2019. augusztus 19-én
A Fidesz már 2019-ben óriásplakátokon támadta a néppárti Jean-Claude Junckert, amit Merkel is szóvá tett. Abban az évben ment neki Orbán a német keresztényszocialista (CSU) Manfred Webernek, nyilvánosan alkalmatlannak nevezve a néppárti jelöltet az Európai Bizottság elnökének. A Fidesz és a néppárt viszonya ezt követően egyre romlott, ami azt is jelentette, hogy a Fidesz távolodni kezdett a német jobboldal vezető pártjaitól, a CDU–CSU-tól is. Ez odáig vezetett, hogy – kizárását megelőzendő – 2021 tavaszán a Fidesz kilépett a néppártból.
Merkel azóta visszavonult, és 2021 óta szocialista–zöld–liberális koalíció van kormányon Németországban.
Mindezek a változások – tetézve a magyar kormány oroszbarátnak tartott külpolitikájával – azt eredményezték, hogy
„most lényegében nincs hivatalos csatorna a két kormány között. Miniszteri szintű kapcsolat sincs”
– mondta egy német diplomáciai forrás a Szabad Európának. „Tavaly októberben volt ugyan egy Scholz–Orbán-találkozó Berlinben, de ezt a találkozót Scholz még elődjétől, Merkeltől örökölte meg” – tette hozzá. A találkozó után – a szokásoktól eltérően – a két kormányfő nem tartott közös sajtótájékoztatót, és hivatalos közleményt sem adtak ki a megbeszélésről, de forrásunk szerint Scholz nyíltan elmondta kritikáit Orbánnak.
„Német kormányzati szereplőket nem kormányzati rendezvényekre sem lehet most hívni Magyarországra, mert akkor a protokoll szerint találkozniuk kellene magyar kormányzati partnerükkel, és ez jelenleg nem kívánatos német oldalról” – ezzel már egy magyar politikus jellemezte a német–magyar kapcsolatokat.
Az itteni német cégekkel Nagy Márton tartja a kapcsolatot, de ezen túl csak államtitkári szinten vannak egyeztetések a két kormány között – tette hozzá forrásunk. Szijjártó Péter külügyminiszter feladata az új források behúzása. Inkább Ázsiával foglalkozik, elfordult az EU-tól. Üzleti és politikai forrásaink egyöntetűen arról számoltak be, hogy Nagy Márton miniszteri kinevezése jelentősen rontott a német–magyar kapcsolatokon, sokkal könnyebb volt együttműködni Palkovics Lászlóval. „Palkovics úr a gazdaságból jött, gazdasági alapon állt hozzá a tárgyalásokhoz, értette, miről szó az üzlet, és nagyon jól beszél németül” – fogalmazott egyikük. Nagy Mártonnal viszont kifejezetten rossz az együttműködés. „Miután Matolcsy eltávolította az MNB-ből, Orbán magához vette. Most már miniszterként neki kell megoldania azokat a feladatokat, amiket Palkovics nem tudott, ezért muszáj bizonyítania. Ennek következtében Nagy nem nyitott semmilyen kompromisszumra. Nem jó élmény vele tárgyalni, van valami fenyegető a fellépésében” – mondta egy másik megkérdezettünk.
De nem csak a kormánykoalícióval, a korábban szövetséges CDU–CSU-val is megromlott a Fidesz kapcsolata, az ő politikusaik sem jönnek szívesen Magyarországra. Németországban a mainstream politikusok, így a kereszténydemokraták is kifejezetten EU-pártiak, ráadásul „a német szavazók tudják, mi történik Magyarországon. Orbán-barátsággal nem lehet választást nyerni Németországban, ahol Orbánt EU-ellenes politikusnak tartják” – mondta egy forrás. (A Fidesz kommunikációja szerint viszont a CDU távolodott el Helmut Kohl örökségétől, és tolódott túlságosan balra.)
„Némi kapcsolat azért még van a CDU-val. Főleg azok az idősebb, mára a CDU jobb szélére sodródott konzervatívok jönnek Magyarországra, akikre Németországban már senki nem kíváncsi, itt viszont örülnek nekik. Ők kifejezetten keresik a kapcsolatot a Fidesszel” – fogalmazott egy német diplomata, más pedig arra emlékeztetett, hogy tavaly Navracsics Tibor belépett a KDNP-be, amely még mindig tagja az Európai Néppártnak. Forrásunk szerint ez mutatja, hogy a Fidesz nem akarja végleg megszakítani a kapcsolatot sem az EPP-vel, sem a CDU–CSU-val.
Még ott lehetett: Orbán Viktor az Európai Néppárt frakcióülésén 2018-ban
A Fidesz holdudvara és sajtója viszont már kizárólag a szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországért (AfD) pártról ír pozitív hangnemben a német pártok közül, és az AfD is szívesen felvenné a kapcsolatot a magyar kormánypárttal. Ennek ellenére hivatalos kapcsolat nincs köztük. „Azzal a Fideszben is tisztában vannak, hogy ha felvennék a kapcsolatot az AfD-vel, akkor onnan már nem lenne visszaút a CDU–CSU-hoz. A többi német párt tűzfalat húzott az AfD köré, semmiben nem hajlandók együttműködni a szélsőjobboldaliakkal” – mondta egy diplomáciai forrásunk. Tavaly egyébként Orbán is a kormányközi kapcsolatok fenntartásának szükségességével indokolta, miért tartja magát távol az AfD-től. Egy külpolitikai elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a politikában, de a gazdaságban is vörös vonalat lép át az, aki az AfD-vel lép szövetségre: „A német cégvezetők szerint az ipar fenntartása érdekében szükség van bevándorlásra, az AfD viszont ellenez bármiféle bevándorlást.”
A Fidesz azonban igyekszik fenntartani bizonyos szintű kapcsolatot német konzervatívokkal. 2020 végén alapították meg Mathias Corvinus Collegiumon belül a Magyar–Német Intézetet, amelynek célja, „hogy fórumot teremtsen a Magyarország és Németország közötti akadémiai, tudományos és politikai párbeszédnek”, és összekösse a két ország döntéshozóit. Az intézet igazgatója a német–magyar Bauer Bence, aki korábban a Konrad-Adenauer-Stiftung – KAS –(a CDU pártalapítványa) magyarországi irodájának második embere volt, de tanácsadóként dolgozik az intézetnél Frank Spengler is, aki 2012 és 2020 között vezette a KAS magyar irodáját, és kiterjedt kapcsolatai vannak mindkét országban.
Ez azért érdekes, mert hagyományosan a KAS intézte a német és magyar konzervatívok közötti kapcsolatokat, ám az utóbbi időben veszítettek jelentőségükből. „A CDU-ból nem szívesen jönnek Magyarországra, a politikusok közül csak a szélsőségesek. De már ők sem a KAS-on keresztül, hanem az MCC-hez jönnek” – utalt diplomáciai forrásunk arra, hogy a CDU-pártalapítvány volt magyarországi vezetői a saját kapcsolataikat is magukkal vitték a fideszes MCC-be.
2012 óta szorulnak ki német cégek Magyarországról
Magyarország legfontosabb gazdasági partnere hagyományosan Németország, a teljes külkereskedelem mintegy negyede zajlik velük. Noha német szempontból a két ország külkereskedelmi mérlege rendre negatív, ami Magyarországnak jó, a német vállalatok az olcsó munkaerő, az alacsony adók és a sokszor számukra kedvező szabályozás miatt szintén jól járnak. Nem véletlen, hogy a politika mindig kiemelten kezelte a német cégeket, elég, ha az autógyárakra gondolunk.
Ugyanakkor Orbán Viktor már 2010-ben négy szektort nyilvánított stratégiai fontosságúnak, ahol többségi magyar tulajdont akart látni: a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelmi hálózat. „Ezt a külföldi cégek úgy fordították le, hogy a kormány mindenkit szívesen lát Magyarországon, kivéve ezt a négy ágazatot” – fogalmazott egy német üzleti forrásunk. Már ezekben az ágazatokban is voltak német érdekeltségek és adott esetben komoly érdeksérelmek.
Íme egy felsorolás az első időszakból – a teljesség igénye nélkül: 2013-ban az állam megvásárolta az E.On gázüzletágát; 2012-ben az MFB kezébe került a német DZ Bank Takarékbank-részesedése; és 2014-ben a Bayern LB adta el az MKB-t a magyar államnak – mára mindkét pénzintézet beépült Mészáros Lőrinc bankholdingjába. A HVG-ből 2014-ben szállt ki német tulajdonosa; a német Axel Springer és a svájci Ringier fúzióját csak szigorú feltételekkel engedélyezte a GVH, később az egyesülésből kivett lapok alapjain jött létre a ma már ismert, kormányközeli médiabirodalom. Később a négy megyei lapot kiadó Pannon Lapok Társaságát is német tulajdonostól vette meg a Mediaworks, de az Origó is német kézből (Telekom) került kormányközelibe.
„Idővel azonban a lista egyre bővült. Eleinte kiterítették a vörös szőnyeget a német befektetők előtt, ám ez a szőnyeg egyre kisebb és kisebb”
– fogalmazott egy üzleti forrás. Komoly különadót kaptak például a biztosítók (az Allianz maradt az egyetlen német Magyarországon), a telekommunikációs cégek (itt német érdekeltség a Telekom, amelytől a T-System majdnem a 4iG-hez került) – ezt mostanában törölték el, amikor a Vodafone felvásárlásával kormányközelbe került a piac jelentős része. Németországban aggodalommal hallgatják, amikor Orbán Viktor arról beszél, hogy még mindig túl sok a külföldi tulajdonos Magyarországon, vagy amikor Lázár János azt mondja a kormány nevében a Siemensről, hogy „már nem barátkozunk velük”, ezért az állam nem is vásárol többé járművet tőlük.
Jó német tulajdonos
Mindezek eredményeképp mára kétféle német tulajdonú cég működik Magyarországon. Az egyik kategóriában a nagy, exportra termelő cégek vannak. Ilyen beruházások továbbra is érkeznek, nem függetlenül attól, hogy az országnak még mindig szüksége van külföldi tőkére és nagy munkáltatókra. A magyar kormány komoly támogatásokkal segíti a cégeket (Audi, BMW, Mercedes, Continental, Bosch), legyen szó közvetlen támogatásról, bevezető utak vagy vasúti csatlakozás kiépítéséről. Ezek a cégek nem érzik fenyegetve magukat, nem is panaszkodnak a magyarországi helyzetre: tudják, hogy a magyar gazdaságnak szüksége van rájuk; egy ilyen céget nem olyan egyszerű sem kiszorítani, sem adott esetben átvenni. Ráadásul jellemzően jóban vannak a kormánnyal, és tudják, hogy ha kérnek valamit, azt jó eséllyel igyekeznek teljesíteni – magyarázták forrásaink.
Szijjártó Péter külügyminiszter a BMW új elektromosautó-gyárának átadóján Debrecenben
Új befektetések is érkeznek, legyen szó a BMW új debreceni gyáráról vagy a Rheinmetall beruházásairól. Egy német diplomata azt mondta a Szabad Európának, hogy a cégeknek fontos a politikai stabilitás, és ezt Orbán tudja nekik garantálni. Valójában azonban sokszor inkább személyes kapcsolatokon, nem pedig általános szabályzókon múlik, ki üzletelhet bizonyos iparágakban. A jogalkotás ugyanis egyre kiszámíthatatlanabb: a hulladékkezelés államosítása például nemcsak a hulladékos cégeket érinti, hanem minden nagyobb ipari vállalatot is, ahol a hulladékmenedzsment külön részleget igényel – magyarázta egy forrásunk. De nem lehet másként értelmezni Guntram Würzberg, az E.ON Hungária vezérigazgatójának nyilatkozatát sem, aki azt mondta: beruháznának egymilliárd eurót Magyarországon, de ehhez kiszámítható szabályozásra van szükség.
Rossz német tulajdonos
A másik kategóriába azok a német cégek tartoznak, amelyek jellemzően belpiacra szolgáltatnak, például pénzügyi területen, infokommunikációban vagy a kiskereskedelemben.
A kormánynak csak ki kell várnia, hogy az anyacégnek elege legyen, és eladja a vállalatot. Ilyen módszerekkel más uniós országokban nem találkozunk, csak Oroszországban és Közép-Ázsiában látni hasonlót
„Ezek a cégek viszont már fenyegetve érzik magukat az egyre terjedő gazdasági nacionalizmustól” – fogalmazott egyik forrásunk. Az utóbbi években három területen kerültek komoly kormányzati nyomás alá német tulajdonú cégek: az építőiparban, a kiskereskedelemben, és minden eddiginél közelebbinek tűnik a ferihegyi repteret működtető Budapest Airport állami átvétele is. Míg a 2010 utáni években jellemző volt, hogy kivásárolták a kiszemelt cégeket, mostanában már előtérbe kerültek a különböző nyomásgyakorlási eszközök.
„Az állami nyomásgyakorlásnak több fokozata van. Az egyik a személyre szabott, akár egyre növekvő különadók kivetése. A másik a hatósági engedélyezések körébe tartozik: a kiszemelt cég nem kap engedélyt felújításra vagy új üzlet nyitására; egészen be tudnak így fagyasztani egy-egy vállalatot. A harmadik bevett eszköz a teljesen új szabályozások bevezetése. Mindegyik azt a célt szolgálja, hogy a kiszemelt cég veszteséget termeljen, innentől pedig már csak a nemzetközi központ türelmén múlik, meddig hajlandó finanszírozni a magyar leányvállalatokat – mondta egy szakember, aki több, Magyarországon is aktív német céggel áll kapcsolatban. Szerinte a kormány nagyon okosan építette fel ezt a rendszert, és a szabályozásokat is úgy írják meg, hogy abba az EU se tudjon belekötni. – A kormánynak csak ki kell várnia, hogy az anyacégnek elege legyen, és eladja a vállalatot. Ilyen módszerekkel más uniós országokban nem találkozunk, csak Oroszországban és Közép-Ázsiában látni hasonlót” – fogalmazott.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter
Vinnék a boltot
2010 óta próbálja elérni a magyar kormány, hogy a kiskereskedelmi láncok döntően magyar kézbe kerüljenek, de egyelőre nem sikerült elérni. Ezen a területen elég erős a verseny, amelyet az utóbbi időben főleg két német szereplő, a Lidl és az Aldi gerjesztett.
A kormány különböző eszközökkel próbálta meg csökkenteni a cégek nyereségét, illetve akadályozni a terjeszkedésüket. Ilyen volt a kiskereskedelmi különadó, a plázastop vagy az infláció elleni küzdelem nevében meghirdetett ársapkák, a kötelezően előírt akciózások.
„A magyar törvények szövegükben nem diszkriminatívak, de végrehajtásukban igen, és ezt már sokkal nehezebb bizonyítani”
– fogalmazott egyik forrásunk.
Ezzel arra utalt, hogy a különböző terhek nem egyenlően sújtják a vállalatokat. A kiskereskedelmi különadó például nem érinti a magyar láncokat (CBA, Coop, Reál), egyszerűen azért, mert azok más cégstruktúrában működnek – ezért nem is talált a törvény szövegében diszkriminációt az Európai Bíróság. Az ársapka és a kötelező akciózás papíron mindenkit érint, de a külföldi láncok arra panaszkodnak, hogy csak náluk tartanak ellenőrzést, a magyar hátterű cégeket nem ellenőrzi a fogyasztóvédelem.
A 2010-es évek elején a Coop és főleg a CBA kapott állami hátszelet. 2016-ban az terjedt el, hogy az OTP-vezér Csányi Sándor venné meg a nehézségekkel küzdő Tescót, idén viszont Jellinek Dániel, Tiborcz István üzlettársa tényleg 47 százalékos tulajdonos lett az Auchan magyarországi hálózatában. De még így is a nagy külföldi hálózatok dominálnak, amelyek – többnyire a magyar tulajdonú láncok kárára – növelni tudták piaci részesedésüket.
A kiskereskedelmi láncokat azonban nehéz jól üzemeltetni, nem úgy működnek, mint egy egyszerűbb, például építőipari cég, amelyet fenn lehet tartani állami megrendelésekkel. „Főleg az Aldi és a Lidl know how-ja, logisztikája világszínvonalú, amivel garantálni tudják, hogy olcsón adnak jó minőségű termékeket. Még ha át is venné valamelyik láncot egy magyar szereplő, működtetni már nem tudná komoly színvonalesés és áremelkedés nélkül. Ez pedig még vissza is üthet, mert az áremelkedés a gazdaságnak is árthat” – magyarázta egy diplomáciai forrásunk.
Ugyanakkor a három német tulajdonú lánc adózott eredménye úgy csökkent az elmúlt években, hogy közben az árbevételük folyamatosan nőtt: az Aldi profitja például majdnem megfeleződött 2020-ról 2022-re, a Penny pedig egyenesen mínuszban zárta a tavalyi évet, de a piacvezető Lidl jövedelmezősége is folyamatosan romlik: míg 2018-ban 445 milliárd forintos árbevételre jutott 26,5 milliárd nyereség, addig tavaly 974 milliárdos árbevétel mellett volt 25 milliárd a profit. „Ez egyelőre nem olyan nagy probléma nekik, erőteljes cégek állnak mögöttük, amelyek sok országban vannak jelen. Kivárják a nehezebb éveket, amikor ismét nyereségesek lesznek – van idejük. Közben egyre nő a piaci részesedésük” – mondta forrásunk.
„A magyar kormánynak politikai érdeke is, hogy tudjon mutogatni a »gonosz németekre« mint bűnbakokra, akik miatt magasak az árak” – tette hozzá, utalva arra, hogy a kormány kommunikációjában rendre megjelennek az „árspekuláns” multik, akik miatt a boltokban magasak az árak.
Repülőtér
A ferihegyi Liszt Ferenc repülőteret már régóta szeretné átvenni az állam. Évek óta komoly kormányzati nyomás is nehezedik a repteret működtető Budapest Airport tulajdonosaira (55 százalék a német AviAlliance-é, 23 százalék egy szingapúri befektetési alapé, 21 pedig egy kanadai nyugdíjalapé).
Az utóbbi években számos szabályozási eszközt bevetett a kormány annak érdekében, hogy rontsa a Budapest Airport jövedelmezőségét. Miközben nincs közvetlen vasúti kapcsolat a főváros és a reptér között, valamint a közúti összeköttetés is fejlesztésre szorulna, a kormány évekig akadályozta egy új parkolóház felépítését Ferihegyen. Szintén a kormány kényszerítette ki, hogy új váró épüljön a korábbi „bádogterminál” helyén. Azt is a magyar kormány vétózta meg, hogy a koronavírus-járvány miatt kieső bevételek pótlására a Budapest Airport ötvenmillió eurós hitelt kaphasson az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). A reptér egyik legfontosabb bevétele az üzlethelyiségek bérleti díjából származik, ám az utóbbi időben egyáltalán nem emelhette meg ezeket a Budapest Airport – sorolták a kormányzati nyomás elemeit forrásaink. Tavaly ráadásul a légitársaságokat is extraprofitadó fizetésére kötelezték, ami csökkentette a Budapest Airport forgalmát – legalábbis a légitársaságok szerint.
Eközben folyamatosan érkeztek a konkrét vételi ajánlatok. 2020-ban Jellinek Dániel kezdett tárgyalásba a reptér megvételéről egy, a Molt is magában foglaló konzorcium nevében. 2021-ben már az állam tett 4,4 milliárd eurós ajánlatot a budapesti reptérre, el is indult a cég átvilágítása, ám végül „az inflációra és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságára” hivatkozva Orbán a választások utánra halasztotta az üzletet. Idén szeptemberben ismét ajánlatot tett a kormány, ezúttal négymilliárd eurós árról szólnak a hírek, 51 százalékos állami és 49 százalékos magántulajdonnal. Hogy ki lenne ez a piaci szereplő, arról egyelőre nem tudni. A kormány elszántságát mutatja, hogy még az Erste Bankban meglévő állami részesedést is értékesítették, és az azért kapott vételárat a reptér megvásárlására költenék.
A budapesti Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljának várócsarnoka
Forrásaink szerint a tulajdonosok hajlanak arra, hogy eladják a repteret – feltéve, hogy jó árat kapnak érte. Pénzügyi befektetőkről van szó, akik piaci ár alatt nem fognak megválni a Budapest Airporttól.
„A kedvezőtlen szabályozások miatt csökken a reptér jövedelmezősége, ám ezek megszűnésével elég sokat lehetne keresni az üzemeltetéssel. A reptér sok szempontból monopolhelyzetben van, és óriási a korrupciós lehetőség is. A reptér üzemeltetőjének több száz kis szereplővel van ugyanis szerződése, csak a takarítás értéke több száz millió forint” – mondta egy, a reptér üzemeltetőivel kapcsolatban álló forrásunk.
Cementgyárak
A harmadik cégcsoport a német cementgyáraké, amelyek helyzetéről a Spiegel közölt tavasszal nagy visszhangot kiváltó cikket. Ebben arról írtak, hogy a magyar kormány maffiamódszereket is bevet, hogy ellehetetlenítse a Heidelberg Materials és a Schwenk Zement közös magyarországi cégét, a Duna-Dráva Cement Kft.-t (DDC), amiért egy, „a miniszterelnökkel közeli kapcsolatot ápoló” vállalkozó már be is jelentkezett.
Egy diplomáciai forrásunk szerint ugyanilyen felvásárlási ajánlattal keresték meg a svájci tulajdonú Holcimot, a másik magyarországi cementgyárat.
A két cég szorongatása már évekkel ezelőtt elkezdődött: 2020-ban a GVH vizsgálatot indított a cementgyárak ellen, amely még mindig nem zárult le. A kormány – az elszálló árakra hivatkozva – 2021-ben hatósági árat és bányajáradékot vezetett be, többek között a cementre. Ekkor Nagy Márton (még Orbán gazdasági főtanácsadójaként) egyenesen úgy fogalmazott, hogy „harcba kell indulni a külföldi építőipari alapanyaggyártó cégekkel szemben”. 2023-ban tovább szigorított a kormány, korlátozta az építőanyagok exportját, és bizonyos esetekben elővásárlási jogot biztosított az államnak. Mivel Magyarországon két nagy cég gyárt cementet, az intézkedés egyértelműen ezeket célozta forrásaink szerint. Két gyára van a német tulajdonú Duna-Dráva Cementnek, egy pedig a svájci Holcimnak (korábban Lafarge).
Az árkorlátozások oda vezettek, hogy már egy éven belül veszteséggel tudtak csak cementet értékesíteni a gyárak: a DDC üzemi eredménye tavaly mínuszba fordult, és nyeresége is a korábbi évek mintegy tizedére esett vissza (a Holcim pedig már másfél milliárdos veszteséget termelt 2022-ben), hiszen például a cégek az elszálló energiaköltségeiket sem tudták érvényesíteni.
Ilyen előzmények után kereste meg a cégeket „visszautasíthatatlan” ajánlatokkal a kormányközeli vállalkozói kör. A cementgyárak tulajdonosai azonban világviszonylatban jelentős cégnek számítanak, így rájuk is érvényes, hogy akár évekig is tudják finanszírozni a magyar leányvállalatok veszteségét.
„A Duna-Dráva gyakorlatilag magyar cég, itt van a központja, magyar a menedzsment, nem viszik ki a profitot. Egy baja van a kormánynak, hogy nem Mészárosé, aki amúgy már vett egy cementgyárat Bosznia-Hercegovinában” – fogalmazott egy forrásunk.
Tavaly szeptemberben arra figyelmeztetett az iparági szövetség, hogy akár építőipari leállást is okozhatnak a korlátozások, és azóta valóban szokatlan helyzet alakult ki a piacon. Forrásaink szerint idén már jelentős mértékben csökkentették a termelést a magyarországi gyárakban, amiből az lett, hogy olcsóbbá vált importálni. „Magyarországon, mérete alapján, négy cementgyárnak lenne hely. Mivel eleve csak három van az országban, eddig is szükség volt importra, ezt Szlovákiából pótolták. A korlátozások viszont oda vezettek, hogy mára olcsóbbá vált importálni a cementet, gyakorlatilag az importot támogatja a magyar állam. Most Törökországból, a Dunán hozzák be a hiányzó mennyiséget” – fogalmazott forrásunk. Ez nemcsak az importtámogatás miatt abszurd, de azért is, mert a cement nehéz, ezért hagyományosan nem éri meg messzire elszállítani.
A leállás és a bizonytalan üzleti környezet hosszabb távon viszont már komolyan veszélyezteti a magyar cementipart. 2050-re karbonsemlegessé kell tenni a gyártását az Európai Unióban. Ez messzinek tűnhet, de a hatékony környezetbarát gyártási technológiát még ki kell kísérletezni, ami sokmilliárdos beruházást jelent. A jelenlegi feltételek mellett senki nem vállal ekkora elköteleződést, viszont ezek nélkül a beruházások nélkül nem lesz cementgyártás Magyarországon.
Hasonló helyzet alakult ki a különadóval sújtott, többnyire szintén külföldi tulajdonú tégla- és cserépgyártó cégeknél is, ahol már megindultak a tömeges elbocsátások.
Egyre több német vállalkozó kerüli el Magyarországot
„Korábban teljesen biztonságban érezték magukat Magyarországon a német vállalkozók, de ma már nem lehet kijelenteni, hogy Magyarország biztonságos befektetési helyszín” – mondta a Szabad Európának egy érdekképviselettel foglalkozó szakember. Egy másik, több német tulajdonú céggel kapcsolatban lévő forrásunk pedig azt mondta: a kisebb vállalkozások jóval óvatosabbá váltak mostanában. „Ha új külföldi telephelyet keresnek, inkább mennek Csehországba vagy Szlovákiába, mint Magyarországra.” Azt is elmondta: korábban fel sem merült, hogy Magyarországon probléma lehet a külföldi befektetésekkel, most viszont egyre többször merül fel a kérdés, hogy biztonságban vannak-e az itteni befektetések.
Ezeket a tapasztalatokat támasztja alá a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2023-as felmérése, amelyben az áll, hogy az elmúlt egy évben „a gazdaságpolitika kiszámíthatósága tekintetében érezhetően csökkent az elégedettség”. Azt is írják, hogy „szintén problémákat okoznak a beavatkozások a piaci mechanizmusokba, mint például az árképzés hatósági befolyásolása, vagy a külkereskedelmi forgalom nehezítése adminisztratív eszközökkel”.
Ugyanakkor – ahogy fentebb írtuk – nem mindegyik cég érzi a kormányzati nyomást, sőt a kiemelteket komolyan támogatja a magyar állam.
„Nincs olyan, hogy német gazdaság meg német gazdasági érdek: német cégek vannak saját célokkal, érdekekkel és kapcsolatokkal. Kellene, hogy legyen, de nincs szolidaritás a német cégek között”
– mondta egy szakértő.
Tovább nehezíti a cégek érdekérvényesítését, hogy a legnagyobb és legfontosabb német cégek kifejezetten jól érzik magukat Magyarországon.
„Maguk a cégek kerülik a nyilvánosságot, mert attól tartanak, csak még több büntetőintézkedést kapnának a nyakukba” – fogalmazott egy forrásunk. Ugyanakkor a bajban lévő cégek természetesen nem nézik ölbe tett kézzel, hogy a kormány elveszi a profitjukat. Lobbiznak Berlinben, Budapesten és Brüsszelben is, ami mellett szintlépésnek tekinthető, hogy a nyilvánosságban téma lett a kormányzati nyomásgyakorlás.
Egy diplomáciai forrásunk szerint „tavaly nyáron a Lidl vezetői Günther Oettingerrel együtt mentek tárgyalni Orbán Viktorhoz”. Oettinger uniós biztos volt, azóta pedig lobbistaként dolgozik. Korábbi sajtóhírek szerint Oettingernek még biztosként komoly szerepe volt abban, hogy az Európai Unió engedélyezte Paks II. megépítését. Miután távozott a bizottságból, kormányzati megbízást kapott: Orbán Viktor 2019-ben kinevezte a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács társelnökének. A német cégnél tehát okkal bízhattak abban, hogy Oettingerrel az oldalukon könnyebben megtalálják a közös hangot Orbán Viktorral.
Az első támadások után a Budapest Airport is felbérelt egy lobbicéget, hogy segítse az ügyüket Brüsszelben és Berlinben.
A német kormány uniós szinten oldaná meg a problémát
Julia Gross német nagykövet nem csak zárt ajtók mögött mondja el a kritikákat nyíltan a kormánytagoknak, októberben már nyilvánosan is kormányzati nyomásgyakorlásról beszélt. Ennek ellenére diplomáciai forrásunk szerint a német kormányban nincs szándék arra, hogy a két kabinet közötti szintre emelje a problémát. „A németek inkább uniós szinten próbálnak megoldást találni erre. Eddig az EU-nak nem volt eszköze rá, hogy kezeljen egy olyan kompromisszumképtelen partnert, mint Magyarország. A jogállamisági eljárás és a források visszatartása viszont hatásos módszer lehet arra, hogy az unió változtatásokra kényszerítse a magyar kormányt.”
Tavasszal az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságában volt egy meghallgatás, ahol nemcsak német, de francia és osztrák vállalatok képviselői is beszéltek a kormányzati nyomásgyakorlásról. A Népszava információi szerint arra panaszkodtak, hogy a magyar kormány igyekszik a cégek életét megkeseríteni, elsősorban a stratégiainak nyilvánított ágazatokban. Az Európai Unió Tanácsának 2023-as országspecifikus ajánlásában majdnem egy oldalt szentel a kormányzati nyomásgyakorlás jelentette problémának. Azt írják, hogy az állam egyes közelmúltbeli intézkedései „arra irányultak, hogy egyes piacokon elbizonytalanítsák vagy korlátozzák az uniós és a külföldi befektetéseket, gyakorlatilag lehetővé téve az állami tulajdonú vállalatok vagy a kormányhoz szorosan kötődő magáncégek számára egyes vállalkozások felvásárlását”. Megemlítik a hatóságok „szelektív és önkényes” intézkedéseit is. A tanács szerint mindez nemcsak a jogállamisági alapelveket sérti, de korlátozza a magyar gazdaság növekedését is.
Orbán Viktor Brüsszelben az EU-csúcson 2023. október 23-án
Míg a nagy cégeknek van lehetőségük arra, hogy közvetlenül lobbizzanak a német vagy a magyar kormánynál, a kisebbek inkább a szakmai szervezetekben bízhatnak. Ilyen a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara vagy az Ost-Ausschuss der Deutschen Wirtschaft. Ez utóbbi néha nyilvánosan is megszólal a cégek nevében, és ahogy korábban a Szabad Európa megírta, az ő információik alapján született meg a tavaszi Spiegel-cikk a cementgyárakról. Vezetőjük tavaly ősszel személyesen találkozott Orbán Viktorral, amikor információink szerint nyíltan elmondta kritikáit a magyar miniszterelnöknek.
A Szabad Európa több olyan szereplővel is beszélt, akik jelen voltak olyan tárgyalásokon, ahol a kormány különböző szintű képviselőit szembesítették a kritikákkal. „Sosem adnak semmiféle magyarázatot arra, mit miért csinálnak. Annyit mondanak, hogy ez a mi gazdaságpolitikánk, amihez ragaszkodunk” – fogalmazott egyikük. Más is azt mondta, hogy a miniszterek, államtitkárok soha nem reagálnak érdemben a felvetésekre. „A kormány képviselőinek bizonyítaniuk kell a lojalitásukat a miniszterelnök felé. Minél radikálisabbak, annál inkább mutatják a lojalitásukat. De ezzel a radikalizmussal tönkreteszik a kapcsolatokat, felégetik a hidakat. Nagy Márton extrém példa erre.”
Forrásaink szerint egyelőre semmilyen tárgyalás nem vezetett eredményre, és nem számítanak arra, hogy a kormány a közeljövőben változtatna a hozzáállásán. Az általunk megkérdezett szakemberek többsége azon a véleményen volt, hogy ha tovább romlik a befektetői környezet, azzal nem a német cégek, sokkal inkább a magyar gazdaság jár rosszul.