Vizsgálatot indított a Transparency és az Átlátszó ellen a Szuverenitásvédelmi Hivatal

A Szuverenitásvédelmi Hivatal az érintett szervezetek „külföldről származó támogatás” felhasználásával „a választói akarat befolyásolására irányuló” tevékenységet folytatnak

A Transparency International Magyarország (TI) szerint nem véletlen, hogy elsőként kerültek a Szuverenitásvédelmi Hivatal célkeresztjébe, amely vizsgálatot indított a korrupcióellenes civil szervezettel szemben. Hivatalos levelet kapott az ellene indított vizsgálatról az Átlátszó is.

A Transparency International Magyarország szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal eljárása teljességgel megalapozatlan és téves, működése és az azt megalapozó törvény pedig Alaptörvény-ellenes.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal június 18-án levélben tájékoztatta a Transparency International Magyarországot arról, hogy „egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot indít” a tevékenységével kapcsolatban, mert a hivatal szerint „külföldről származó támogatás” felhasználásával „a választói akarat befolyásolására irányuló” tevékenységet folytatnak, illetve ilyen tevékenységet támogatnak – emlékeztet közleményében a TI.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal összesen 62 kérdést tett fel hatoldalas levelében, és harminc napot adott a megválaszolásukra.

A TI nem tartja véletlennek, hogy elsőként került a hivatal célkeresztjébe, mert a korrupció elleni tevékenységük, feltáró, elemző és jogvédő munkájuk sikere, sőt talán puszta létezésük is fenyegeti az Európai Unió legkorruptabb kormányzatát működtető Orbán-rendszert – olvasható a közleményben.

Korábbi cikkünk a témában: „Ennek a törvénynek nincs helye egy demokráciában” – értékelések a „szuverenitásvédelem” első hónapjairól

A TI szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal eljárása teljességgel megalapozatlan és téves, a hivatal működését, miként az azt megalapozó törvényt is Alaptörvény-ellenesnek tartják. Ennek ellenére az átláthatóság iránt messzemenőkig elkötelezett civil szervezetként természetesen válaszolni fognak a megadott határidőig, bár a kérdések túlnyomó többségére van válasz a honlapukon, valamint a nyilvános kiadványaikban.

A Transparency International Magyarország az Alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek tartja a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrejöttét és tevékenységét, továbbá a szuverenitásvédelmi törvény több rendelkezését, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult.

Az Átlátszó ellen is vizsgálatot indítottak

Mint arról maga az Átlátszó beszámol, Pálvölgyi Ákos, a Szuverenitásvédelmi Hivatal igazgatója kedden hivatalos levélben tájékoztatta őket arról, hogy a hivatal a nemzeti szuverenitás védelméről szóló, tavaly elfogadott törvény felhatalmazása alapján „vizsgálja azon szervezeteket, amelyek külföldről származó támogatás felhasználásával a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet folytatnak, vagy ilyen tevékenységet támogatnak”.

A levél szerint az atlatszo.hu a honlapján közzétett beszámolói alapján külföldről támogatott szervezetnek minősül, amelynek éves költségvetésében a külföldi támogatások aránya jelentős. Ezért a Szuverenitásvédelmi Hivatal „egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot indít az atlatszo.hu tevékenységével kapcsolatban”.

Azt írják, hogy tizenegy kérdésre kell válaszolniuk, köztük arra, milyen módon működnek együtt a Transparency International Magyarország Alapítvánnyal, amelyet a honlapjukon együttműködő partnerként tüntet föl.

Márciusban írt a Szabad Európa arról, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal elé vinné a CÖF az Átlátszót.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal épp akkor lépett fel a szervezettel szemben, amikor a TI – hétfőn és kedden – nemzetközi szakmai rendezvényt tartott az amerikai ügyvédi kamarával (American Bar Association) közösen a hatóságról és a törvényről. A rendezvény (Jogállam Magyarországon: A szólásszabadság és a médiapluralizmus kihívásai) keretében jogi szakértőkkel vitatták meg a hatóság és a törvény kapcsán felmerülő emberi jogi és más aggályokat, és összevetették a hasonló külföldi szabályozásokkal.

Ehhez kapcsolódóan: Második szakaszban a szuverenitásvédelmi törvény miatt folyó uniós eljárás