A magánklinika jelentős részben az igazgató által vezetett állami kórház és rendelőintézet orvosaival alakult meg, miközben az orosházi kórházban szakemberhiány van, és szünetel a traumatológiai ellátás – írja 24.hu.
A hírportál úgy értesült, hogy a történtek miatt soron kívüli vizsgálatot rendelt el az Országos Kórházi Főigazgatóság.
Az OrosKlinik Egészségközpont a napokban nyílt meg, alig egy kilométerre az állami kórháztól, amelyet 2013 óta vezet a magánklinikát nyitó belgyógyász, diabetológus. A magánklinika orvosainak egy része a közeli állami kórház, illetve az ott működő szakrendelő orvosa is.
Ahhoz, hogy a közfinanszírozott kórház és rendelőintézet orvosai a magánklinikán is rendeljenek, engedélyt kellett kérniük, jelen esetben a magánkórházat alapító kórházigazgatótól.
A hírportálnak nyilatkozó szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarországon nem tiltja jogszabály, hogy egy közfinanszírozott kórház igazgatója magánklinikát alapítson, a történtek legfeljebb etikailag megkérdőjelezhetők.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság közölte a hírportállal, hogy amint tudomást szerzett a kórház vezetőjének tulajdonosi érintettségéről, soron kívüli vizsgálatot rendelt el.
Ehhez kapcsolódóan: Rekordszinten a kórházak tartozása, bérekre mehetett el az adósságrendezésre adott pénz