Régen és ma: volt szovjet tagországok jelképei

Belarusz nemzeti címerében kisebb változás történt 2021. január elején. Ennek apropóján összegyűjtöttük több volt szovjet tagország jelképeit a függetlenné válásuk előtti és utáni időkből.

Üzbég SZSZK

A kalapácsnak, a sarlónak, a gabonakévének, a felkelő napnak és a kommunizmus vörös csillagának minden szovjet jelképen, címeren meg kellett jelennie. A "Világ proletárjai, egyesüljetek!" marxista jelszó szintén kötelező volt. Az üzbég címeren feltűnt egy gyapot ág és az "Üzbég SZSZK" rövidítés is, amely az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság rövidítése volt.

Üzbegisztán

A független Üzbegisztán címerén egy élénk üzbég táj előtt ábrázolva jelenik meg az ország mitikus madara, a szimurg. A vidéket átszeli Közép-Ázsia két folyója, a Szir-darja és az Amu-darja. A szimurg madár a perzsa néphagyományban is népszerű karakter, és megjelenik egy iráni pénzérmén is. A címer tetején az iszlám vallás jelképe, a félhold látható.

Örmény SZSZK

A szovjet korabeli örmény címer központi eleme az Ararát-hegy két csúcsa volt. A hegység 1921 óta Törökország határain belül fekszik, tisztább napokon azonban az örmény főváros, Jereván fölött is méltóságteljesen tündököl. A duzzadó szőlőfürt pedig az ország szőlészeti kultúrája előtt tiszteleg, amely mintegy 6 ezer éves hagyománnyal rendelkezik.

Örményország

A mai címeren az örmény birodalom kereszténység előtti két szimbóluma, egy kémlelő sas és egy oroszlán kapott helyett. A pajzson négy ősi örmény dinasztia címere látható. A pajzs közepén egy másik ismerős jelkép, az Ararát-hegy csúcsán egyensúlyozó Noé bárkája díszeleg. Az Ószövetség szerint a bárka azután lelt menedékre a hegy tetején, miután az özönvíz alábbhagyott.

Belarusz SZSZK

Kék lenvirágok (jobbra) és rózsaszín lóherék díszítették a belarusz címert a szovjet érában. A len feldolgozásának régre visszanyúló tradíciója van Belaruszban.

Belarusz

2021. január elején kisebb változást iktattak törvénybe: a kommunista jelképeket, a kalapácsot és a sarlót Belarusz térképével helyettesítették, a vörös csillag azonban megmaradt. Belarusz az egyetlen olyan volt szovjet tagország, amely továbbra is őrzi nemzeti címerében az ötágú csillagot. Sokan úgy tartják, a vörös csillagot egy 1908-ban íródott tudományos-fantasztikus regény miatt kezdték el a kommunista diktatúrával azonosítani. A regény címe Krasnaja Zvezda (vagyis Vörös csillag), és egy Marson játszódó szocialista utópiát ír le.

Lett SZSZK

A Balti-tenger és a "szocialista napfelkelte" kombinációja némi szimbolikus dilemmát okozott a lett címeren. Letország tengerpartja ugyanis nyugatra néz, így a Balti-tengeren csak a napnyugták figyelhetők meg. A tervezési baklövés természetesen számtalan viccet szült a szocializmus európai hanyatlásáról. A jelkép alján pedig ez áll: "lett SZSZK".

Lettország

Három csillag szimbolizája a független Lettoszág három történelmi régióját a címer tetején. Az oroszlán és a griffmadár az ország egyéb területeire utal, miközben a felkelő nap - ezúttal a Balti-tenger nélkül - a szabadságot jelképezi. A címer alját díszítő tölgyfalevelek Lettország egyik szimbóluma.

Ukrán SZSZK

Az egykori ukrán címert a búzakötegek uralják, Ukrajnát ugynis úgy is emlegették mint a Szovjetunió "kenyereskosara".

Ukrajna

A mai ukrán címer alapja egy háromágú szigony, amely I. Vlagyimir, kijevi nagyfejedelem szimbóluma volt.

2020 végén versenyt írtak ki egy kidolgozottabb címer megalkotására - továbbra is középpontjában a háromágú szigonnyal. A nyertes dizájn nem élvezett elsöprő sikert. Az egyik kritikus így fogalmazott: "Az idő, amikor fájdalommentesen tudnánk elismerni egy nagyobb nemzeti emlémát, lejárt." Az ukrán parlament 2021-ben szavazhat egy új címerterv elfogadásáról, a törvényhozók elutasító magatartása azonban valószínűsíthető.

Tádzsik SZSZK

A fent látható szovjet jelképet az 1930-as években használták, mielőtt egy másik, általánosabb változattal helyettesítették. Miközben a címeren megjelenik a tádzsik táj, az ország vízierőművei és mezőgazdasága, az emblémán (a sarló és kalapács alatt) egy csoport selyemhernyó báb is megjelenik. Ez utóbbi az ország egykor híres selyemút menti városaiban zajló luxuskelme-előállításra utal.

Tádzsikisztán

A jelenlegi címeren gyapothajtások, búza és az ország híres hegyei láthatók. A középen megjelenő korona jelentéséről megoszlanak a vélemények; az egyik értelmezés szerint az iszlám idők előtti tűzimádásnak állít örökséget azáltal, hogy három apró lángcsóvát is magába foglal. A címer alapja egy nem meghatározott könyv, amely nyitva fekszik, így tartva az embléma többi elemét.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.