Zarándokok ezrei ünneplik a zsidó újévet az ukrajnai Umanban

A világ minden tájáról több ezer haszid zsidó zarándok érkezik az ukrán Uman városába, hogy megünnepelje a zsidó újévet. Az ukrajnai városban található Náchmán rabbi (1772–1810), a haszid mozgalom egyik kulcsfigurájának sírja

Idén a Gergely-naptár szerinti zsidó újév október 3-án lesz, és két napig tart. A zsidók minden ünnepet az ünnep előestéjén napnyugtától ünnepelnek, így a ros hásánát idén október 2-án estétől október 4-én estig ünneplik. Ez lesz a zsidók számára az 5785-ös év

A hagyomány szerint egy haszid zsidónak legalább egyszer el kell mennie Náchmán rabbi sírjához, lehetőleg újévkor. Az 1872-ben született breszlevi rabbi követői szerint „egyben látta a Tórát és a kabbala misztikus tanításait, megvilágító történeteken keresztül tanított”, több mint két évszázaddal a halála után „tízezreknek mutat utat”
 

Haszid fiúk hagyományos öltözékben

Az utcai tánc elengedhetetlen része az ünnepségnek

Az ukrajnai Uman utcái zsúfolásig vannak zsidó zarándokokkal

A ros hásánát megelőző teljes hónap már a tesuvá (visszatérés), azaz a megtérés jegyében telik. E felkészítő hónap minden egyes reggelén megfújják a sófárt a zsinagógákban, hogy felébresszék a hívek szívében a megtérés vágyát, és felhívják a figyelmet a közelgő „félelmetes napokra”

Imádság a zsinagógában. A sófár egy ősi zsidó hangszer, egy kosszarv, amelyet fújva szólaltatnak meg. A Talmud szerint ez a kosszarv emlékezteti a zsidókat arra a kosra, amelyet Ábrahám feláldozott a fia helyett

A zsinagógában többnyire férfiak vannak, a nőknek külön bejáratuk van, és tilos őket fényképezni