Annak ellenére, hogy a néhány hete szabadult férfi névvel vállalta az interjút, a Szabad Európa szerkesztősége mégis úgy döntött, hogy a férfi gyermekeinek személyiségi jogainak védelme érdekében megváltoztatja a cikkben szereplő édesapjuk nevét.
Hallgatni nem mindig arany
Gábort 2007-ben ítélték jogerősen 13 évnyi letöltendő börtönbüntetésre. Sok volt a rovásán: a bűnözést sofőrként kezdte még a régi olajszőkítős körrel. Jó néhány ismert alvilági figurával dolgozott együtt és azt is elismeri, hogy megérdemelten kapott különféle csalások miatt összesen tizenhárom évnyi börtönt. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Gábor – saját bevallása szerint – sosem köpött; sok balhét magára vállalt, olyat is, amit nem ő követett el. A hallgatásáért pedig sokat fizetett. Azt mondta: túl sokat.
„Soha nem adtam ki azokat az embereket, akikkel együtt csináltuk ezeket a dolgokat. A törvény keze utolért, és végül rendesen elszámoltattak. Volt egy 7 év 6 hónapos ítéletem meg egy 5 év 8 hónapos meg egy 1 év 10 hónapos. Volt időm gondolkodni„
– mesélte a börtönben időközben megtért, vallásos férfi a Szabad Európának.
Gábor két kisgyereket és az élettársát hagyta hátra, amikor bevonult 2007-ben a börtönbe. A gyerekei akkor háromévesek voltak, most már 16 évesek és akkor sem láthatták az édesapjukat, amikor joguk lett volna hozzá.
Hiába kért, sosem kapott
A törvény szerint Gábornak a lakhelyéhez legközelebb eső büntetés-végrehajtási intézetben kellett volna lennie 13 éven keresztül éppen azért, hogy a családja látogatni tudja. Csakhogy a férfinak pechje volt. Ugyanis 2008 tavaszán nyitották meg a Szombathelyi Országos Büntetés-Végrehajtási Intézetet.
Ész nélkül a BVOP utasítására elkezdték az embereket különböző börtönökből átvinni, hogy feltöltsék az új intézetet. Én 2008 október 23-án kerültem oda mindenféle indoklás nélkül
-magyarázta a férfi, aki ezek után ugyan számtalanszor kérte, hogy helyezzék át Szekszárdra, Pécsre vagy Kaposvárra, hogy közelebb legyen a családjához, ebből azonban soha semmi nem lett. Pedig Gábor időközben mintarab lett, harminc dicséretet is begyűjtött, fegyelmit sosem kapott. Nem sokra ment vele, mert sem az imái, sem a kérvényei nem találtak meghallgatásra.
Alig telt el egy év a tizenhárom éves büntetésből, amikor a férfi a rács mögött rádöbbent arra, hogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy a családja látogassa szombathelyi börtönben, magyarázta Ivány Borbála a Helsinki Bizottság ügyvédje.
„A gyerekekkel levelezni nem tudott, telefonálni alig volt pénze. Lehetett volna látogatni, igen ám, de a család és a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézet 200 km-re volt egymástól, ami nem hangzik annyira vészesnek, csakhogy a családban senkinek nem volt jogsija, így autója sem.”
-fejtette ki az ügyvéd, aki szerint tömegközlekedéssel gyakorlatilag lehetetlen volt a családnak eljutnia a szombati beszélőre.
Mission Impossible
Gábor családja anyagilag nem volt eleresztve. A két gyereket egyedül nevelő élettársa egy erősen alulfizetett szférában dolgozott, így nem engedhették meg maguknak sem a jogosítvány megszerzését, sem pedig azt, hogy autót fogadjanak sofőröstől. Tömegközlekedéssel pedig több mint egy napig tartott volna az út, magyarázta a Helsinki Bizottság ügyvédje.
„Azt számoltuk, hogy nagyjából 13 óra lenne az út átszállásokkal, hogy odaérjen a család. A börtön és a lakásuk között rengetegszer kellett volna átszállni, ráadásul kétszer egy olyan másfél kilométeres utat kellett volna megtennie az édesanyának a két pici gyerekkel Szombathely városától a börtönig, ahol még járda sincs„
-fejtette ki a Szabad Európának Ivány Borbála.
Apa, aki a vonal végén csak egy hang
A családnak néhányszor volt csak lehetősége arra, hogy újra láthassák egymást, amikor Gábor kérvényének helyt adtak, és átszállították a közelebbi börtönbe a beszélő idejére. De ezek sem voltak túl gyakoriak, mert állítása szerint a közelebbi fegyintézetek a túlzsúfoltság miatt általában elutasították a kérvényét.
Volt, amikor egy évig nem láttam őket. Akkor még picik voltak a gyerekek, és nem igazán lehetett hozni-vinni őket. Arról nem is beszélve, hogy szigorodtak a BV intézetben a beszélő szabályai, és nagyon sok helyen megtiltották a fizikai kontaktust azért, hogy nehogy valami tiltott tárgyat hozzanak be, ezért nem ölelhettem meg a gyerekeimet, és nem érinthettem meg őket
-mesélte a Szabad Európának Gábor, aki eleinte bízott abban, hogy ha nem is láthatják egymást, akkor legalább leveleken keresztül tarthatják a kapcsolatot. Csakhogy ezzel az volt a gond, hogy a gyerekek akkor még sem írni, sem olvasni nem tudtak.
Joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem telefonáltak egymásnak. A szombathelyi börtönben 2007 és 2014 között 105,5 forint volt percenként a börtöntelefon. Ez tehát annyira drága volt, hogy a család csak ritkán engedhette meg magának a hívásokat.
A családi kapcsolat lassan kezdett elhalni a személyes kontaktus teljes hiánya miatt.
Gábor még a havi megengedett perclimitét sem tudta kihasználni. Havonta összesen 20 percig tudott apa és férj lenni telefonon keresztül, ami állítása szerinte arra nem volt elég, hogy megfelelő kapcsolatot tartson fent a gyerekeivel és az élettársával. Mire öt év után végre munkát kapott börtönben, amivel 20-22 ezer forintot keresett havonta, addigra az élettársa feladta a küzdelmet, és elhagyta a férfit.
"Engem a bíróság arra ítélt, hogy letöltsem az ítéletemet, ennyi és ennyi időt, ekkor és ekkor. Nem arra ítéltek, hogy a gyerekeim kezét ne foghassam meg, és ne láthassam őket csak évente vagy félévente egyszer, miközben a jogszabályok kimondják, hogy havonta láthattam volna őket. És arra sem kötelezett a bíróság, hogy a legtávolabbi büntetés-végrehajtási intézetben töltsem a büntetésemet. Ezek nem szerepeltek az ítéletemben"
- mondta Gábor, aki már a börtönben beperelte az államot a kapcsolattartási problémák miatt.
Nem a pénz miatt perelt
A családhoz való jog alapvető jognak számít, Gábor esetében azonban a kapcsolattartás gyakorlatilag ellehetetlenült a börtönben, hiába vannak erre kőbe vésett jogszabályok. A férfinak 2013-ban lett elege miután a felesége elhagyta.
A férfi a Fővárosi Törvényszékhez fordult a bv-intézettel szemben a magánélethez fűződő jogainak megsértése miatt, és nem vagyoni kártérítést kért. 2018-ban a bíróság lényegében igazat adott a férfinak és az indoklásban elismerte, hogy 2008 és 2014 között olyan magas volt a börtöntelefon tarifája, hogy az akadályozta a kapcsolattartást a családjával.
A másodfokú jogerős ítéletben azonban a Fővárosi Ítélőtábla már máshogy látta a dolgokat.
A hívásdíjakra vonatkozó jogszabályi előírás hiányában a szolgáltatóval kötött szerződésben meghatározott díj alkalmazásával a [bv. intézet] jogszabályi kötelezettségét nem sértette meg.
- írták az ítéletben. Gábor végül a magyarországi jogorvoslat összes szegmensét kimerítette néhány év alatt, végül a szabadulása után idén augusztusban a Helsinki Bizottsággal a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordultak.
Ivány Borbála ügyvéd azt mondja, ha megnyernék a pert, az nem jelentené azt, hogy a magyarországi fegyintézetekben hirtelen olcsóbb lenne a telefonálás a rabok számára.
„A túlzsúfoltságnál előírta a strasbourgi ítélet, hogy legyen panaszmechanizmus, tehát hazai jogorvoslati lehetőség ,és ezt az ítélet hatására megteremtették. Most azon dolgozunk, hogy ez valóban jól működő legyen. Ha ebben a döntésben nyernénk, akkor azt szeretnénk elérni, hogy írja elő a bíróság, vagy később az Európa Tanács, hogy legyen olcsóbb a telefonálás vagy lehessen kintről is hívni a fogvatartottakat; legyen feladata a bv-nek az, hogy a nagyon marginalizálódott csoportok kapcsolattartását aktívabban elősegítse. Ilyesmikre lehet gondolni."
Gábor abban bízik, hogy végül igaza lesz, és a bíróság valamikor végre kimondja azt, hogy - annak ellenére - hogy jogosan töltötte a büntetését, attól is megfosztották, amihez rabként joga volt.
