Idősotthonban dolgozó ápolókkal beszélgettünk azokról a pár napja megjelent kormányzati "ajánlásokról", melyeket a sajtó az intézmények látogatási tilalmaként értelmezett. Aztán ezt hivatalosan cáfolták. Akárhogy is van, az ápolók elképesztő körülményekről számoltak be.
Mindketten Pest környéki otthonokban dolgoznak. Ilona egy önkormányzati fenntartásúban, több mint hatvan lakóval. Klára egy magánintézményben, melyben száznál többen élnek. Mindkettőben nem csak idősek, hanem fogyatékkal élők is.
Az ajánláscsomag azzal a céllal készült, hogy az ünnepekre való tekintettel láthassák szeretteiket azok, akiknek erre a látogatási tilalom miatt már régóta nincs lehetőségük. Ez mind szép, mondják beszélgetőpartnereink, annak a feltételrendszernek azonban, amelyet az ajánlás készítői megfogalmaztak, szerintük semmi köze a valósághoz. Teljesíthetetlenek, és nem csak az anyagiak miatt.
„Akik ezt megalkották, nem nagyon láttak még idősotthont.”
"Nem eshet ki két ember, hatan vagyunk összesen"
A magánfenntartású idősotthon alkalmazottai a látogatási tilalom óta igyekeznek alternatív lehetőséget teremteni a kapcsolattartásra, Skype-on vagy messengeren. Ez nyilván nem pótolja a fizikai érintkezést, de a semminél több.
"Egy fogyatékkal élőnek nem mindig tudod megmagyarázni, hogy nem mehet ki a szülőhöz. Az idősek talán jobban megértik ezt, de némelyikük borzasztóan lerobban tőle lelkileg. Önmagukat juttatják olyan állapotba, ahonnan nincs visszaút".
Azzal mindkét szakember egyetért, hogy szükség lenne a találkozásra, az érintésre, de az intézmények és saját munkahelyük körülményeit ismerve úgy látják, ez, abban a formában, ahogyan az országos tisztifőorvos és az egészségügyért is felelős Kásler Miklós miniszter ajánlásában is szerepel, kivitelezhetetlen.
A magánintézményben a sátras rendszer (amikor egy udvaron fölállított sátorban fogadhatnák a bentlakók a hozzátartozóikat) talán megoldható lenne, ha kapnának hozzá pénzt, de a személyi feltételeket akkor sem tudják biztosítani - mondja Klára. Egy műszakban hatan vannak több mint száz gondozottra.
"Képzelje el, hogy jönnek a látogatók a sátorba. Ki kíséri le azt, akihez jöttek? Ki az, aki ott tud ülni, amíg a látogatás zajlik, hogy az a járványügyi előírásoknak megfelelően történjen? Két mentálosnak csak ezzel kellene foglalkoznia egész nap. Ilyen létszám mellett, amilyennel most dolgozunk, ez nonszensz".
Mindketten arról számolnak be, hogy nagyon kevesen vannak, és a létszám egyre fogyatkozik, mert alacsony a fizetés és rosszak a munkakörülmények.
"Mindenkinek van másodállása, nekem is. Hogy tartanám el a családomat? Műszak után vagy előtt megyek át egy másik otthonba, ott is letolok 4 órát" - mondja Ilona.
Az önkormányzati fenntartású otthonban dolgozó szakember beszélgetésünk után épp egy 24 órás műszakba indult. Azt mondja, úgy próbálják védeni a lakóikat és magukat is, hogy egyben ledolgoznak két műszakot, felére csökkentve ezzel az utazást. Az intézményvezető arra is megkérte őket, hogy lehetőleg kerüljék a tömeget, Ilona is erre törekszik.
"Sátrat, konténert, külön helyiséget emlegetnek, de védőruhánk sincs"
"Még mindig van beköltözőnk, hogy engedhetik ezt? A látogatást megtiltották, a beköltözést nem" – mondja a magánfenntartású intézményben dolgozó Klára. Tapasztalatai szerint néha öt nap is eltelik a beköltözés és a második negatív teszt között. Közben vásárolnak, gyógyszertárba járnak, szedik össze, ami kell.
"Mit tudunk tenni? Az ajtónál átvesszük a nénit a cuccával együtt, izoláljuk két napra, vagy rögtön 10 napra, de az így is nagyon veszélyes".
Mindketten elmondjék, hogy a járvány első hullámában maszk, kesztyű és fertőtlenítő sem volt mindig, akadozott az ellátás. Ez mostanra megoldódott, védőruha viszont most sincs elég. Egyikük azt mondta, hogy amikor Kásler Miklós bejelentette, hány védőruhát kaptak az intézmények, leosztották: egy otthonnak kb. 18 darab jutott.
"Hat nővér van nálunk egy műszakban, számolja ki, hogy a 18 ruha mire lenne elég"
- mondja Klára. Kénytelenek kimosni és újra felvenni az elvileg egyszer használatos, levétel után veszélyes hulladéknak minősülő ruhákat. Azt szerinte már megemlíteni sem érdemes, hogy az izolációs helyiségbe eldobható edényekben kellene bevinni az ételt, és persze ehhez sincs eember. Minden intézmény úgy oldja meg, ahogy tudja.
Mindketten úgy vélik, felelőtlenség lenne most lazítani a szigorításon. Tapasztalataik szerint a gondozottak egy része félne is a megfertőződéstől, még akkor is, hogy nagyon hiányzik a család.
Van, ahol megtiltották a teszteltetést
Mindketten éltek a tesztelés lehetőségével. A magánfenntartású otthon dolgozója úgy fogalmaz, ez náluk „kötelezően ajánlott” volt, az állását reszkírozta volna, ha nem teszi meg, de tud ennek az ellenkezőjéről is. Olyan intézményről, ahol sok lakó volt covidos, és az ápolóknak gyakorlatilag megtiltották, hogy teszteljék magukat, mert tudták, hogy jó eséllyel többeknek pozitív lesz az eredménye. Ha pedig ennyien kiesnek a munkából, nem győzik majd ellátni a gondozottakat.
Szerinte ugyanazért alacsony a tesztelési hajlandóság a kollégái körében is, mint a tanároknál volt:
"ilyen fizetések mellett senki sem engedheti meg magának a betegállományt".
Arra, hogy hamarosan olthatják nálunk is az egészségügyben dolgozókat, egyikük úgy reagált, a kollégái biztosan nem fogják beoltatni magukat, mert úgy gondolják, hogy a vakcinák nincsenek kellőképpen letesztelve.
