Az összetört sírköveket rendbe hozzák, a sírokra ismét kerül virág. Aztán újra jönnek a vandálok. Ilyen szenvedéseken mennek át évtizedek óta azoknak az irániaknak a hozzátartozói, akiket a rezsim ellenségként kezel – még haláluk után is.
Sok iráni szülő bolyong a temetőkben gyermeke jeltelen sírja után kutatva. A szerencsések, akik megtudják, hol nyugszik hozzátartozójuk, kövekkel és virágokkal jelölik meg a helyet. De még ezeket az apró jeleket is rendszeresen eltüntetik valakik.
Az 1979-es iszlám forradalom óta Iránban rutinszerűen tönkreteszik vagy meggyalázzák az ellenzékiek, vallási kisebbségek, de még a békés tüntetéseken megölt emberek sírjait is.
Sok áldozat eltűnt vagy ugyan közölték a halálhírüket, de családok soha nem kapták vissza a hatóságoktól a földi maradványaikat.
Mintha a rezsim ki akarná törölni az emléküket
A sírgyalázás nem új keletű dolog Iránban, de az utolsó sah bukásával és az iszlám forradalommal új lendületet vett. A pusztítás vezéralakja kezdetben Szadik Kalkali imám volt. Őt Komeini ajatollah, a forradalom vezetője nevezte ki a bírósági szolgálat élére. Kalkali Irán „akasztós bírájaként” vált hírhedtté: több száz ember kivégzését hagyta jóvá rögtönítélő törvényszékeken.
Az ő emberei bontották le buldózerekkel, kalapácsokkal és dinamittal a Pahlavi-dinasztia alapítója, Reza sah (1878-1944) mauzóleumát. Ezt az uralkodót „a világi Irán atyjának” tartották, sokak szerint modernizálta és a társadalmi haladás útjára állította az országot. Fia, Reza Pahlavi brutális titkosrendőrsége volt azonban az, amely az iszlám forradalom felé terelte az irániakat. A sors keserű iróniája, hogy az új rezsim sem bánt emberibb módon az ellenzékével.
A sah síremléke után nem sokkal következtek az ellenzékiek és az „eretneknek” tartott vallási kisebbségek tagjainak sírjai.
Elhagyott parcellák
A halottak egy része Irán legnagyobb temetőjében, az 1,6 millió ember nyughelyéül szolgáló teheráni Behest Zahrában sem nyugodhat békében, különösen nem a 33-as és 41-es parcellában. Ide temették az Iszlám Köztársaság első éveiben kivégzett marxista lázadók és politikai foglyok maradványait.
Az állami média „elhagyatott” parcelláknak nevezi ezeket a helyeket, amelyeket az évek során többször feldúltak ismeretlenek: széttörték a sírköveket, leütötték róluk a neveket. A családok a törmelékből, betonból és vasból építették újjá a sírokat.
„A kiátkozottak temetője”
A város másik végében található a Kavaran temető, amit a folklór csak Lanatbadnak, az „átkozottak helyének” nevez. Régebben ide temették az eretneknek tartott vallási kisebbségek tagjait, hogy „ne szennyezzék be” a muzulmánok nyughelyeit.
Napjainkban azonban itt nyugszik több ezer fiatal volt politikai fogoly és ellenzéki, akit rögtönítélő bíróságok végeztettek ki 1988 nyarán. Őket jeltelen tömegsírokban földelték el.
Az iráni hatóságok nem engedik a családtagoknak, hogy itt emlékezzenek meg szeretteikről, a kivégzettek hozzátartozói pedig nem tudják, vajon tényleg itt nyugszik-e családtagjuk.
Maszúreh Behkis, a Kavarani Anyák nevű csoport vezetője. Ez a szervezet képviseli azoknak a rokonait, akiket nagy valószínűséggel itt temettek el. Maszúreh elmondta, hogy hat családtagját vesztette el az 1980-as évek tömeges kivégzései idején és úgy gondolja, hogy egy részük Kavaranban nyugszik. Bizonyosat azonban nem tud, mert a családoknak nem adták ki a holttesteket a kivégzés után.
A hozzátartozók alig jutnak információhoz, néha csak egy kézzel írott számot és a sír helyét körülbelül leíró feljegyzést kapnak.
„Voltak családok, akik éjszaka, titokban kutattak és megtalálták hozzátartozójuk holttestét, de sokan nem” – mondta Maszúreh a Szabad Európának adott interjújában. Elmondta azt is, hogy még ha valaki tudja is, hol nyugszik a rokona, gyakran megakadályozzák, hogy megjelölje a sírt.
Más áldozatok
A holttestek elkobzása és a sírgyalázás a mai napig bevett gyakorlat. 2018. szeptemberében végezték ki két másik kurd nemzetiségű férfivel együtt Ramin Hoszein Panahit, akit 22 évesen ítéltek halálra.
Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint a per „az elejétől a végéig az igazságszolgáltatás sokkoló megcsúfolása volt”. Ramin testvére, Amzsad elmondta a Szabad Európának, hogy a családok még mindig nem kapták meg a holttesteket.
„Két év telt el és semmi információnk nincs, hogy hova temették őket. Édesanyám két éve nem nyugiszik, már az összes iráni temetőben járt.”
Amzsad Panahi szerint a sírgyalázás az iráni rezsimnek abból a félelméből fakad, hogy a nyughelyek a rendszer bírálóinak emlékhelyeivé válnak. Úgy tűnik azonban, hogy nem csak állítólagos ellenforradalmárok vagy lázadók sírjait dúlják fel.
A perzsa irodalom olyan nagyjai, mint Houshang Golshiri író és Ahmad Shamloo költő sem nyugodhatnak békében. Az ő szókimondó aktivizmusuk feldühítette az iráni keményvonalasokat, sírjaikat többször tönkretették.
Ez a sorsa sok olyan egyszerű embernek is, akik kimentek tüntetni és a biztonsági erők intézkedése miatt haltak meg.
Kianús Asza 24 éves vegyészmérnök hallgatót, az iráni bászízs félkatonai milícia egyik fegyveresének lövése sebesítette meg 2009-ben, egy békés teheráni tüntetésen. A fiatalembert másokkal együtt kórházba vitték. A hatóságok egy héttel később mondták meg a családnak, hogy meghalt. Azóta többször is vandálok dúlták fel a sírját, savval öntötték le, a virágokat pedig kitépkedték.
„Ezt nem engedi a vallás”
Az iráni sírgyalázást hevesen bírálták külföldi jogvédő szervezetek, de Iránban sem marad visszhang nélkül, ami történik.
„Nem lenne szabad szenvedést okozniuk a túlélőknek. Az iszlám nem engedi, hogy lelkileg kínozzák vagy büntessék egy halott hozzátartozóit. Ez szembe megy a saria törvényekkel” – mondta a síita szent városban, Komban élő Mohamad Taki Fazel Mejbúdi, vezető imám és muszlim vallástudós.
A bírálatok ellenére azonban folytatódik ez a gyakorlat.
A hatóságok szeptemberben kivégezték Navid Afkári népszerű birkózóbajnokot. Őt, egy nagy vitát kiváltó ügyben azért ítélték el, mert a vád szerint egy 2018-as kormányellenes tüntetésen megölt egy közalkalmazottat.
Afkari azonban végig azt állította, hogy vallomását kínzással csikarták ki. Kivégzése heves külföldi bírálatokat váltott ki. Egy decemberi tudósítás szerint az iráni hatóságok elpusztították a férfi sírját.
A családok büszke ellenállása
Manszúreh Behkis szerint annak ellenére, hogy a halottak emlékének eltüntetésével kétségbeesésbe akarják kergetni a családtagokat, valójában csak az ellenállást növelik bennük.
„Ezzel azt jelzi a rezsim, hogy fél. Azt hiszi, hogy a sírgyalázással elhallgattatja a családokat. De ez csak még jobban erősíti a rezsimmel szembeni bírálatokat, egyre erősebb az emberek hangja” – mondja.
Neda Aka Szoltán, egy 2009-es tüntetés során megölt fiatal édesanyja a perzsa folklórban a gonoszt megtestesítő Zahakhoz hasonlítja a hatalmat. Ő büszkén kijelentette: nem nyúl lánya összetört és golyó szaggatta sírjához.
„A történelemben Neda sírja fog emlékeztetni a mostani Zahakra” – mondta.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!
