Amikor a genfi csúcson az ellenzék elnyomásával és az amerikai cégek elleni kibertámadásokkal szembesítették, Vlagyimir Putyin az amerikai Kongresszus ostromára, a külföldi média elleni fellépésre és az amerikai kibertámadásokra terelte a szót. Elemzők szerint a Kreml évek óta használja a „whataboutism” technikáját.
Vlagyimir Putyin orosz elnök június 16-i genfi sajtótájékoztatója több szempontból is emlékezetes volt. Azt követően, hogy rövid csúcstalálkozót tartott Joe Biden amerikai elnökkel, egy momentumra érdemes különösen odafigyelni.
Néhány óvatos, de kedves, Bidenről szóló megjegyzés, majd a börtönbe vetett politikai ellenfél, Alekszej Navalnij kemény bírálata után Putyin megadta a szót Rachel Scottnak, az ABC News első széksorban ülő riporterének.
„Hosszú az ön olyan politikai ellenfeleinek listája, akik vagy halottak, vagy börtönben ülnek” – utalt Scott például a Kreml közvetlen közelében 2015-ben agyonlőtt Borisz Nyemcov ellenzéki vezetőre vagy a 2006-ban meggyilkolt Anna Politkovszkaja újságíróra és több más, jelenleg börtönben raboskodó aktivistára.
„Szóval, elnök úr, a kérdésem ez: mitől fél ennyire?”
Putyin másra próbálta terelni a szót, de miután Scott nem hagyta, hosszú tirádába kezdett az amerikai Capitolium január 6-i ostromáról. Arról beszélt, hogy az incidens résztvevőit „ködös érvelés alapján” küldhetik börtönbe. Figyelmen kívül hagyta, hogy sokuk szélsőjobboldali csoportokhoz köthető és rengeteg bizonyíték áll rendelkezésre a tetteikről.
„Sok ország pontosan azon megy át, amin mi is – folytatta Putyin, utalva az oroszországi politikai instabilitásra. – Hadd ismételjem meg: együttérzünk önökkel amiatt, amit az Államokban átéltek, de nem akarjuk, hogy ugyanaz Oroszországban is bekövetkezzen.”
Moszkva bevett retorikai fogása: irányítsuk rátok a fókuszt!
Ez a „whataboutism” – a „miért, maguknál talán jobb?” érvelés, azaz az orosz politikáról szóló kényelmetlen kérdések előli elhajlás, helyette a volt hidegháborús ellenség problémáinak felnagyítása – Moszkva bevett retorikai fogása, amelyet hűségesen másol az állami tévé és a kormánytisztviselők.
Az ilyen hárítások gyakori szerzője vagy legalábbis fő szócsöve az orosz elnök. Genfi sajtótájékoztatóján Putyin azzal érvelt az „idegen ügynökké” minősített ellenzéki médiumok elleni fellépés mellett, hogy az Egyesült Államok is minősít idegen ügynökké személyeket és szervezeteket; ám nem tért ki a két gyakorlat közötti különbségekre.
Amikor a BBC tudósítója kérdezte az orosz politika kiszámíthatatlanságáról és arról, ez hogyan hathat a Nyugattal fenntartott viszonyra, Putyin – egy elemző szerint – a „miért, maguknál talán jobb?” mesteriskoláját mutatta be. Egy sor olyan nemzetközi bűncselekményt sorolt fel, amelyet úgymond az Egyesült Államok követett el, miközben nem is érintette az eredeti kérdés Oroszországra vonatkozó részét.
Amikor pedig a szemére vetettek egy sor gyanús kibertámadást, amelyet a nyugati hírszerzők oroszországi bázissal rendelkező – és állítólag az állami szervek helybenhagyásával – működő hackerek számlájára írtak, Putyin azt állította, hogy „amerikai forrásokból úgy tűnik: a világon a legtöbb hackertámadás az Egyesült Államokból indul”.
A forrásokat nem jelölte meg és arra sem tért ki, hogy amerikai szakértők és illetékesek szerint az eddigi legnagyobb kárt okozó hackertámadások mögött oroszul beszélő hackerek állnak. Ilyen incidens volt a tízmilliárd dolláros gazdasági kárt okozó NotPetya vírus 2017-ben és a májusi akció a Colonial Pipeline üzemanyagvezeték ellen (aminek nyomán öt napra leállt az Amerika keleti partjára történő üzemanyag-szállítás).
Amerika problémáit felnagyítja
„A nehéz kérdésekhez ez a hozzáállása: Miért nem néztek tükörbe?” – mondta Dmitrij Oreskin orosz politikai elemző a Jelenidő című Szabad Európa – Amerika Hangja közös műsornak a genfi csúcs után.
Moszkva gyakorlata – hogy egyenlőségjelet tesz a belföldi és a külföldi események közé – magába foglalja szövetségesei védelmét is.
Putyin és más orosz illetékesek ahhoz hasonlították a Belaruszban földre kényszerített Ryanair-gép esetét, mint amikor az Egyesült Államok 2013-ban „légtérmegtagadásra” kért több európai országot, hogy letartóztathassák a feltételezések szerint Moszkvából hazafelé tartó Evo Morales bolíviai elnök gépén utazó és Amerikában körözött Edward Snowden szivárogtatót.
(A Ryanair-gépről Minszkben elvittek és őrizetbe vettek egy belarusz ellenzéki bloggert. Az ellenpéldaként említett, diplomáciai mentességet élvező Morales gépe először nem tudott átrepülni Nyugat-Európa fölött, mert a szövetségesek amerikai kérésre lezárták előtte a légteret, így nem tudott üzemanyagot felvenni. Kénytelen volt leszállni Bécsben, ahol egy helyi illetékes felszállt a gépre. A nemzetbiztonsági információk szivárogtatásával vádolt Snowden nem volt a repülőn.)
A genfi sajtótájékoztatón az amerikai problémák iránti túlzott érdeklődés miatt kérdőre vont Putyin néha csak nehezen tudott válaszolni. Amikor az NBC News Moszkvának az „idegen ügynöknek” minősített hazai média elleni legújabb fellépését firtatta a csúcs előtti nagyinterjúban, Putyin az 1938-ban bevezetett hasonló amerikai törvénnyel indokolta saját kormányának fellépését.
„Tessék, elnök úr, már megint az Egyesült Államokról beszél” – emlékeztette Simmons.
„Igen, igen, igen. Ön már megint nem hagyja nekem. De visszatérek ránk, visszatérek – mondta Putyin. – Minden világos lesz önnek. De önnek nem tetszik a válaszom, nem akarja, hogy az ön közönsége hallja a válaszomat. Ez a probléma. Ön leállít engem. Ez a szólásszabadság, vagy ez a szólásszabadság amerikai módra?” – támadott vissza Putyin.
Mindkét félnek lehetőség volt javítani a megítélésén
A múlt heti genfi csúcsra részben úgy tekintettek mindkét országban, hogy lehetőséget ad a szemtől szembeni kemény hangra a geopolitikai ellenféllel. Putyin számára emellett lehetőség volt arra is, hogy megpróbálja bizonyítani, nem nemzetközi pária, Bidennek pedig, hogy rendbehozza Washington megítélését a 2018-as, ellentmondásos helsinki csúcs után, ahol Donald Trump találkozott Putyinnal.
Egyesek szerint azonban Oroszországban a közvéleménynek már kezd elege lenni a Putyin által rendszeresen alkalmazott terelésből, miközben sokak szerint a kormánypolitika miatt esnek a reálbérek, és gazdasági stagnálás köszöntött be.
„Idővel az emberek úgy tekintenek az ilyen narratívára, mint a kemény kérdések elhárítását célzó módszerre, és ez kezdi idegesíteni őket – mondja Abbasz Galliamov orosz politikai elemző, Putyin volt beszédírója. – Kezd olyan benyomásuk kialakulni, hogy ravasz vagy.”
Az amerikai problémáknak a külpolitikai viták során történő felnagyítása már régóta része a Kreml-párti média esetében az orosz – sőt korábban a szovjet – eszköztárnak. Galliamov szerint azonban egy dolog megváltozott: Moszkvát már egyáltalán nem érdekli, hogy ez hogy néz ki.
„A különbség az, hogy az orosz hatóságok már meg sem próbálják azt bizonyítani, hogy ők a jók – azt próbálják inkább bemutatni, hogy más sem jobb náluk. Nevezzük ezt globális sárdobálásnak” – tette hozzá az elemző.
