„Úgy látom, hogy a kormány nem tér észhez. Egyre jobban vagdalkoznak, egyre inkább a megosztottságra utaznak, és ellenségképeket gyártanak. Borzasztó érzés, hogy magyar magyarnak az ellensége. Én is olvasom a Facebookon a kommenteket, látom, hogy micsoda indulatok vannak. Gyakorlatilag azt érzem, hogy az interneten dúl a polgárháború,” mondja a Balázs Béla-díjas filmrendező, akit a freeSZFE melletti kiállása óta parkolópályára tett a Filmintézet.
Eljut-e a Toxikoma azokhoz a fiatalokhoz, akikhez drogprevenciós szempontból a leginkább el kellene jutnia, mi lehet a megoldás a kormány gyűlöletkampánya ellen, összefognak és kiállnak-e a némaságra ítélt filmesek, mit gondol az oltásellenességről, és csinálna-e kampányfilmet az ellenzéknek? Ezekről beszélgetünk többek között Herendi Gáborral.
Gimnazistaként több Fábri Zoltán-film forgatásán is ott volt. Elbűvölte őt ez a világ, és elhatározta, hogy ő is filmezni akar. A szülei viszont ellenezték a tervét, éppen Fábri Zoltán miatt, aki azt mondta, ne engedjék, hogy filmes legyen, mert „abban a rendszerben volt néhány kiváltságos rendező, aki akkor csinált filmet, amikor akart, de mellettük rengeteg olyan volt, aki nem nagyon jutott szóhoz,” emlékszik vissza Herendi Gábor, aki aztán egy rövid fogorvosi kitérő rájött, hogy mégis a filmezés az ő útja. A nézők pedig azt igazolták, jól döntött. Most mégis próbálják eltántorítani a mozizástól. Nemcsak személy szerint az ő terveit kaszálta el a Filmintézet, de volt olyan esete is, amikor egy másik producer akarta őt rendezőnek, és kerekperec nemet mondtak neki erre a döntőbizottságban.
A rendező szerint „a szakma tragédiája, hogy egyetlenegy forrásból tudsz filmet csinálni. Nincs az, hogy ok, ti engem nem szerettek, akkor megyek máshova. Mert nincs máshova menni. … Miközben látjuk, hogy olyanok kerülnek pozícióba és olyanok fognak filmeket készíteni, akik nem tettek le semmit az asztalra, és megkérdőjelezhető a szakértelmük. Nagyon jó lenne összefogni a filmszakmát, mert belül mindenki forrong, mindenki fel van dúlva, hogy mi zajlik és milyen filmek születnek. Mégis, amikor odaérünk, hogy akkor most ki kéne nyitni a szánkat és oda kéne állni a nyilvánosság elé, akkor sokan behúzzák fülüket, farkukat. Szeretnének filmet csinálni, nem csinálnak, de bíznak benne, hátha mégis átcsúszik egy-egy tervük. Azok, akik egy kicsit felemelték a hangjukat, akik elégedetlenek voltak, lehetnek akár nemzetközi hírűek is az eddigi filmjeikkel, de most némaságra vannak ítélve.”
A most még moziban is látható Toxikoma is magasan vezet a nézettségi listán a magyar filmek között, ha az Elkxrtukat nem számítjuk. A Szabó Győző életrajzi könyvén alapuló mozit a pedagógusok, sőt a BRFK is fontosnak érzi drogprevenciós szempontból, ezért hiába a 18-as karika, több 14-18 év közötti fiatal is láthatta már a filmet, amit azért érez fontosnak a rendező, mert nagyon jól tudja, és a filmre készülve látta a saját szemével is, hogy nem csak 18 év felettiek kezdenek drogozni. Herendi Gábor szerint a megelőzésen kellene, hogy legyen a hangsúly, arra kellene több forrást áldozni.
Eljut-e a Toxikoma azokhoz a fiatalokhoz, akikhez drogprevenciós szempontból a leginkább el kellene jutnia, mi lehet a megoldás a kormány gyűlöletkampánya ellen, összefognak és kiállnak-e a némaságra ítélt filmesek, mit gondol az oltásellenességről, és csinálna-e kampányfilmet az ellenzéknek? Ezekről beszélgetünk többek között Herendi Gáborral.
Gimnazistaként több Fábri Zoltán-film forgatásán is ott volt. Elbűvölte őt ez a világ, és elhatározta, hogy ő is filmezni akar. A szülei viszont ellenezték a tervét, éppen Fábri Zoltán miatt, aki azt mondta, ne engedjék, hogy filmes legyen, mert „abban a rendszerben volt néhány kiváltságos rendező, aki akkor csinált filmet, amikor akart, de mellettük rengeteg olyan volt, aki nem nagyon jutott szóhoz,” emlékszik vissza Herendi Gábor, aki aztán egy rövid fogorvosi kitérő rájött, hogy mégis a filmezés az ő útja. A nézők pedig azt igazolták, jól döntött. Most mégis próbálják eltántorítani a mozizástól. Nemcsak személy szerint az ő terveit kaszálta el a Filmintézet, de volt olyan esete is, amikor egy másik producer akarta őt rendezőnek, és kerekperec nemet mondtak neki erre a döntőbizottságban.
A rendező szerint „a szakma tragédiája, hogy egyetlenegy forrásból tudsz filmet csinálni. Nincs az, hogy ok, ti engem nem szerettek, akkor megyek máshova. Mert nincs máshova menni. … Miközben látjuk, hogy olyanok kerülnek pozícióba és olyanok fognak filmeket készíteni, akik nem tettek le semmit az asztalra, és megkérdőjelezhető a szakértelmük. Nagyon jó lenne összefogni a filmszakmát, mert belül mindenki forrong, mindenki fel van dúlva, hogy mi zajlik és milyen filmek születnek. Mégis, amikor odaérünk, hogy akkor most ki kéne nyitni a szánkat és oda kéne állni a nyilvánosság elé, akkor sokan behúzzák fülüket, farkukat. Szeretnének filmet csinálni, nem csinálnak, de bíznak benne, hátha mégis átcsúszik egy-egy tervük. Azok, akik egy kicsit felemelték a hangjukat, akik elégedetlenek voltak, lehetnek akár nemzetközi hírűek is az eddigi filmjeikkel, de most némaságra vannak ítélve.”
A most még moziban is látható Toxikoma is magasan vezet a nézettségi listán a magyar filmek között, ha az Elkxrtukat nem számítjuk. A Szabó Győző életrajzi könyvén alapuló mozit a pedagógusok, sőt a BRFK is fontosnak érzi drogprevenciós szempontból, ezért hiába a 18-as karika, több 14-18 év közötti fiatal is láthatta már a filmet, amit azért érez fontosnak a rendező, mert nagyon jól tudja, és a filmre készülve látta a saját szemével is, hogy nem csak 18 év felettiek kezdenek drogozni. Herendi Gábor szerint a megelőzésen kellene, hogy legyen a hangsúly, arra kellene több forrást áldozni.
