A Pegasus-botrány olyan, mint egy állatorvosi ló. Megmutatja mindazokat a visszásságokat, amelyek Magyarországon a nemzetbiztonsági megfigyeléseket jellemzik, és amire már 2016-ban felhívta a figyelmet az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A nemzetközi vihart kavart ügy kirobbanásának első évfordulóján beszélgettünk Remport Ádámmal, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászával. Ez a civil jogvédő szervezet az ügy hét érintettjének képviseletében tett panaszokat és indított pereket minden lehetséges hazai és külföldi fórumon, hogy véget vessen a jogsértő gyakorlatnak.
Mi a probléma a magyarországi gyakorlattal?
Remport Ádám: Az elsődleges probléma az az, hogy igazságügyi miniszteri engedélyhez vannak kötve a megfigyelések, nem pedig egy a végrehajtói hatalomtól független bírói kontrollhoz. Egyfelől ez az, amire az EJEB is rávilágított. Másfelől az is probléma, hogy ha már lezárult a megfigyelés, gyakorlatilag semmit sem lehet megtudni erről az érintettnek, ezért nem is tud jogorvoslatot sem szerezni, hogy ha úgy gondolja, hogy jogellenesen figyelték meg. Nincs olyan követelmény Magyarországon, hogy utólag, nyilván akkor, amikor ez már nemzetbiztonsági érdeket nem veszélyeztet, értesítsék a megfigyelteket.
Ez egyébként, mármint az, hogy utólag értesítik a megfigyeltet, kötelező lenne?
Igen, ez lenne strasbourgi bíróság elvárása. A másik lehetőség az lenne, hogy legyen olyan szerv, amelynek van általános hatásköre arra, hogy vizsgálja a titkosszolgálati visszaéléseket, vagy az ilyen jellegű panaszokat. Ilyenkor nem is feltétlenül szükséges, hogy legyen utólagos értesítés. Magyarországon ilyen sincsen. A kormány a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH) szokta megnevezni mint ilyen szervet, holott ennek egyrészt problémás a végrehajtó hatalomtól való függetlensége, mert a miniszterelnök javaslatára nevezik ki a hatóság elnökét. Másrészt pedig a NAIH-nak is korlátozott a megismerési jogköre a minősített adatok tekintetében.
A NAIH is vizsgálta a Pegasus-ügyet.
Igen, és ekkor is látszott, hogy a NAIH annak árán is igyekszik megkímélni a kormányt az érdemi vizsgálattól, hogy éppen a jogsértések lényegét nem tárja fel. Egyáltalán nem vizsgálta ugyanis, hogy maga a fennálló jogi rezsim jogsértő, hanem azt nézte csak meg, hogy ezeknek az egyébként a megfigyelést törvényesen lehetővé tevő szabályoknak megfeleltek-e a pegasusos megfigyelések. Természetesen azt találta, hogy igen, megfeleltek.
Hogy lehetséges ez?
Úgy, hogy a megfigyeléseket olyan tág keretek között lehet elrendelni pusztán igazságügyi miniszteri engedélyezés mellett, hogy gyakorlatilag minden megfigyelés meg fog felelni a törvény betűjének. A titkos információgyűjtés kezdeményezéséhez csupán annyi kell, hogy az valamelyik titkosszolgálat feladatkörének az ellátáshoz feltétlenül szükséges legyen és máshonnan ne legyen beszerezhető az információ. Ez egyébként önmagában nem feltétlenül jogellenes, az európai sztenderd szerint viszonylag tágan megfogalmazott jogalapokon is elrendelhető. Az elrendelés feletti független kontroll viszont alapvető fontosságú, hiszen ez képes ellenőrzi hogy az adott esetben széles körben értelmezhető nemzetbiztonsági indokok valóban fennállnak-e. Ahol a kormány berkein belül lehet a megfigyelést kezdeményezni és engedélyezni is, ott értelemszerűen nem érvényesülhet valódi kontroll.
Eltelt egy év, és a mai napig nem derült ki, hogy valójában ki adott utasítást azoknak a személyeknek a megfigyelésére, akiket például a TASZ a különböző jogorvoslati eljárásokon képvisel. Zömében újságírókról beszélünk, de van köztük ügyvéd és aktivista is. A botrány kirobbanásakor Varga Judit igazságügyi miniszter lepasszolta a felelősséget, mondván, hogy az azóta vesztegetési ügybe keveredett, de akkor még az igazságügyi tárca államtitkáraként tevékenykedő Völner Pálhoz volt szignálva a döntés. A kormány azóta titkosította, hogy ki írta alá az engedélyeket.
Az engedélyezés az igazságügyi miniszter hatáskörébe tartozik. Ezt a feladatot azonban kiadta Völner Pál akkori államtitkárnak, anélkül, hogy erre világos jogszabályi lehetőség lenne – amit a NAIH is megállapított a vizsgálata során. Az adatvédelmi hatóság persze rögtön hozzá is tette, hogy csak a Parlament nemzetbiztonsági bizottsága vizsgálhatja, hogy megfelelő személy írta-e alá az engedélyeket, holott ez a kérdés az adatkezelés egészének jogszerűségét érinti.
Azt alapvetően nem lehet tudni, hogy az egyes konkrét politikai alapú megfigyelésekre honnan érkezik a megrendelés, hiszen a folyamat titkosan zajlik. Tény, hogy ha megvan a kellő kormányzati akarat, a titkosszolgálatokért felelős miniszter utasíthatja a szolgálatok vezetőit, hogy figyeljenek meg valamely konkrét személyt vagy csoportot. Azt pedig láttuk, hogy a tág keretek és a független kontroll hiánya miatt ez bárkire irányulhat. És azért az sem mindig titok, hogy ki érezheti magát célszemélynek: a legkülönbözőbb kormányzati szereplők rendszeresen emlegetik nemzetbiztonsági kockázatként a civil szférát, amellyel szemben a titkosszolgálatokkal is fel kell lépni.
Tehát az igazságügyi miniszternek kell engedélyt adnia arra, hogy a megfigyelés elkezdődjön, és miután ő a kormány tagja, nem alkalmas arra, hogy megakadályozza a kormányzat visszaéléseit, sőt – ahogy arra a TASZ figyelmeztet –, akár érdekelt is lehet ezekben.
Pontosan. Ez az alapvető probléma, hogy az igazságügyi miniszterhez kell benyújtani az igényt a megfigyelésre, és nem egy bírósághoz.
Arról, hogy mi is is pontosan a Pegasus-ügy, kiket és hogyan figyeltek meg Magyarországon az izraeli NSO Group által gyártott, mobiltelefonok feltörésére szolgáló kémeszközzel az alábbi cikkben részletesen írtunk.
Egy év telt el a botrány kirobbanása óta, akkor derült ki, hogy háromszáz magyar telefonszám is szerepel azoknak a listáján, akiket a kémszoftverrel megfigyeltek. A TASZ hét érintett képviseletében jár el hazai és nemzetközi jogorvoslati fórumokon. Önök keresték meg az érintetteteket, vagy az érintettek önöket? Vagy rögtön azt mondta a TASZ, hogy felvállalja a képviseletüket, mert ez egy jó lehetőség arra, hogy felszámolják a megfigyeléseket jellemző anomáliákat?
Mindegyik igaz ezek közül, az utolsó hangsúlyosan is. Nem csak most kezdtünk el titkos megfigyelésekkel foglalkozni, korábban is voltak ilyen ügyeink. Többek között a jogsegélyszolgálat vezetőnket is gyaníthatóan megfigyelték, legalábbis erre utalhat, hogy a beszélgetőpartnere egy hívás közepén elkezdte elölről visszahallani a beszélgetésüket.
Visszatérve a Pegasusra, a kapcsolatfelvétel könnyű volt, mert az egyik megfigyeltet, Panyi Szabolcs újságírót képviseltük egy másik ügyben. Nyilvánvalóan adta magát, hogy felajánljuk neki a jogi segítséget a Pegasus kapcsán is. Természetesen jeleztük azt is, hogy ha kapcsolatban áll az érintettekkel, és összeköt velük, akkor a TASZ szívesen képviseli őket is. Ez így is lett.
A képviseltjeik neve nyilvános, illetve van köztük egy magánszemély, aki nem akar egyelőre nyilvánosság elé lépni, és van mintegy 40 olyan, civil szervezetnél tevékenykedő vagy újságíróként dolgozó személy, akit szintén megfigyeltek. Ez összesen hány embert takar?
Jelen állás szerint 36-ot, de ez a szám még emelkedhet, elképzelhető, hogy 45-50 körül áll majd meg.
A beszélgetésünk elején szó volt már egy 2016-os strasbourgi ítéletről, amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósága felhívta már a figyelmet a rossz magyarországi megfigyelési gyakorlatra. Milyen ügyben született ez a Magyarországot elmarasztaló ítélet?
Az Eötvös Károly Intézet két jogásza, Szabó Máté és Vissy Beatrix – akik most munkatársaim a TASZ-nál – panasszal éltek az Alkotmánybíróságnál a Terrorelhárítási Központ (TEK) széles körű megfigyelési jogosultságai miatt. Az Alkotmánybíróság azonban összességében megfelelőnek találta a törvényi szabályokat, ez után vitték az ügyet az Emberi Jogok Európai Bíróságára, amely az ő panaszuk alapján hozta meg a Szabó és Vissy kontra Magyarország ítéletet.
Ez történt 2016-ban. Hány évig zajlott ez az eljárás?
2013-as volt az alkotmánybírósági határozat, 2016-os az EJEB döntése, tehát ezek egyáltalán nem rövid eljárások. Sajnos, a strasbourgi ítélet óta sem történt semmi, a jogsértő helyzet továbbra is fennáll.
Mindeközben a civil szférát rendszeresen és évek óta nemzetbiztonsági kockázatként emlegetik a különböző kormányzati szereplők, többek között maga a miniszterelnök is. Nem megalapozatlan tehát az a félelem, hogy az ebbe a körbe tartozó embereket, pusztán azért, mert a civil szférában vagy a független sajtónál dolgoznak, megfigyelhetik, színtisztán politikai alapon. Azért is fordulunk Strasbourghoz 36 ügyfelünkkel, hogy megállapítást nyerjen: a helyzet tarthatatlan.
Ez az eljárás alkalmas a rendszerszintű visszásságok azonosítására, hiszen az EJEB alapvetően a jogszabályi környezet minőségét vizsgálja a hasonló esetekben. Kérdés, hogy a bíróság befogadja-e a beadványokat úgy, hogy előzőleg nem fordulunk a magyar szervekhez, mert ez általában a panasztétel előfeltétele lenne – azonban ezt a Pegasus-ügyben nem lehet elvárni, hiszen a jogsérelem lényege éppen az, hogy nincs semmilyen hatékony jogorvoslati lehetőség, miközben a jogsértő megfigyelésre lehetőséget ad a törvény.
Egy éve robbant ki a Pegasus-botrány, a TASZ azóta, a teljesség igénye nélkül felsorolva, panaszt nyújtott be a titkosszolgálatokat felügyelő miniszterekhez, az ombudsmanhoz, eljárásokat indítottak az adatvédelmi hatóságnál. Magyarországon 12 pert indítottak eddig és csőben van még ugyanennyi. Az Emberi Jogok Európai Bíróságához, az Európai Bizottsághoz és Izrael legfőbb ügyészéhez fordultak. Mikor lehet mindezeknek érdemi eredménye?
Az eddigi tapasztalataink alapján Magyarországon ez legalább 2-3, de inkább több év. A strasbourgi eljárás sajnos szintén hosszan elhúzódhat. Az izraeli eljárásról azt mondta az izraeli ügyvéd partnerünk, hogy hosszan elhúzódhat, és nem biztos, hogy érdemi eredménye lesz.
Ezt már megelőlegezte?
Neki ez a tapasztalata. A tapasztalatai alapján az izraeli állami és politikai szereplők alapvetően érdekeltek a jelenlegi helyzet fenntartásában – amelyben Izrael a kiberfegyverekre kötött szerződéseket is fel tudja használni a diplomáciai kapcsolatai építésére –, ezért az eljárás arra lenne alkalmas, hogy felhívja a Knesszet döntéshozóinak figyelmét a jogsértésere. Közöttük ugyanis lehetnek, akiket felháborít, hogy Izrael jogállamisági problémákkal küzdő országokba exportál kémprogramokat, és kezdeményezik az ügy kivizsgálását. A magyar eljárásokról nem világos, hogy milyen eredményekre vezetnek, mert ezek egy részében még nincsen igazán kialakult joggyakorlat.
Azon kívül, hogy a megfigyelések helyes jogszabályi környezetének megteremtése a cél, kártérítési célja is van ezeknek a pereknek? Jogosultak lehetnek bármiféle sérelemdíjra a megfigyeltek?
Ehhez arra lenne szükség, hogy kiderüljön, valóban jogellenesen figyelték meg őket Magyarországon. Strasbourgban az eddigi gyakorlat az, hogy nem adnak ilyen ügyekben sérelemdíjat, mert a bíróság szerint a jogsértés megállapítása önmagában kellő elégtétel. Persze lehet, hogy a pegasusos megfigyelések kapcsán változtat az álláspontján a bíróság, az ügy súlya miatt. Ezt nem lehet előre megmondani. Ami viszont az erkölcsi elégtételt illeti, az is fontos célja az eljárásoknak, hogy amíg ezek tartanak, addig se legyen elfelejtve az ügy. Szeretnénk bízni abban, hogy előbb-utóbb érdemi társadalmi nyomás lesz a kormányon, hiszen lényegében jogsértő, politikai alapú megfigyeléseket folytat. Ezért mindenképpen szeretnénk napirenden tartani az ügyet.
Fontos szempont, hogy az eljárásainkkal fejleszthetjük azt a joganyagot, amely leírja, hogy milyen lenne az alapjogkonform nemzetbiztonsági szabályozás Magyarországon.
A Szabad Európa is megírta, hogy a napokban ülésezett az Európai Parlamentnek a Pegasus-ügyekkel foglalkozó különbizottsága. Izrael képviselőjét hallgatták meg, és kiderült, hogy gyakorlatilag a palesztinokon tesztelik az új kémszoftvereket az izraeliek. Elhangzott, hogy bizonyítottan 11 ország használta a Pegasust, egyetlen európaikén Magyarország. Nyilván ennél jóval többen is, hiszen felmerült a francia, német, spanyol érintettség, de bizonyítottan egyelőre tizenegy. Az, hogy ezzel az üggyel különbizottágban foglalkozik az Európai Parlament, nem gyorsíthatja fel az eljárásokat?
Ha az eljárásainkat nem is, de ez Európai Unió saját jogalkotására akár pozitív hatással is lehet. Az európai uniós jogfejlesztésre ugyanis lenne mozgástér: a belga ügyfelünk nevében az Európai Bizottságnál tett panaszunkban azt állítjuk, hogy az uniós jognak sem felel meg, ha a megfigyelések tekintetében különböző védelmi szint érvényesül a tagállamokban.
Az Európai Unió polgárainak joguk van a szabad munkavállaláshoz és a tartózkodási hely megválasztásához, jogellenesek tehát az olyan állami gyakorlatok, melyek ettől elriasztják a többi tagállam állampolgárait azzal, hogy az adott országban aránytalanul nagyobb a megfigyelés kockázata, mint az Unió egészében. Nem biztos például, hogy egy másik európai uniós tagállam újságírója szívesen költözne olyan helyre, ahol a forrásvédelem nem kellően biztosított.
