A kormány célja az egy számjegyű infláció. Újabb termékek árát maximálják a következő hetekben – egyebek között erről beszél Orbán Viktor a közmédiában. Novembertől fél évre 7,7–8 százalékon kamatstopot vezetnek be, a különbözetet a bankoknak kell kifizetniük.
Orbán Viktor ismét kifejtette, hogy szerinte az Oroszországra kivetett uniós szankciók hajtják fel az árakat. Példaként az energia és a gáz árát hozta fel. Arról is beszélt, hogy kevesebb energia érkezik az Európai Unió területére, mint amennyit felhasználnának, de van elegendő gáz télre Európában, mert mindenki feltöltötte a tározóit.
Ugyanakkor, mint mondta, ha ismét fel kell tölteni a tározókat, ismét emelkedik majd a gáz ára. Úgy fogalmazott, hogy jól láthatóan „mindenki megpróbálja kihasználni Európa szorult helyzetét”. A francia elnököt idézte, aki azt mondta, hogy ha az amerikaiak olyan drágán adják a gázt, mint szeretnék, az nem barátság.
Kvíz: Mennyivel drágult az élet Magyarországon a többi európai országhoz képest?
Hozzátette, hogy az Oroszországgal kötött hosszú távú szerződés miatt „Magyarország el tudja magát látni gázzal, a nyugatiak pedig nem”. Arról is beszélt, hogy Magyarországnak nincs ellenére, hogy bármelyik uniós tagállam szerződést kössön másikkal, hogy segítsék egymást az energiaválságban, Magyarország is kötött ilyet Szerbiával, csak ezt ne tegyék kötelezővé, mert „közös lónak túros a háta”.
Orbán megerősítette korábbi kijelentését, hogy a kormány elkötelezett az infláció csökkentésében, szerinte 2023 végére el kell érni az egy számjegyű inflációt. Bejelentette, hogy a következő hetekben újabb termékekre terjesztik ki az árstopot, de konkrétumokat erről nem mondott.
A szerdai kormányülésen arról döntöttek, hogy novembertől fél évre, 7,7–8 százalékon megállítják a kamatot. A különbözetet a bankoknak kell kifizetniük.