Megérkezett Toulonba az SOS Méditerrannée nevű francia humanitárius szervezet 230 bevándorlót szállító mentőhajója, miután az olasz hatóságok nem engedélyezték a kikötését Szicíliában.
Az Ocean Viking a dél-franciaországi katonai kikötőben már partra tette utasait, akik most egészségügyi és biztonsági ellenőrzésen mennek keresztül, ezt követően pedig rendőri kísérettel Giens-be szállítják őket, ahol benyújthatják a menedékkérelmüket.
A tájékoztatás szerint a hajón bangladesi, eritreai, szíriai, egyiptomi, pakisztáni, mali, szudáni és guineai állampolgárok voltak, köztük ötvenhét gyerek, a legfiatalabb hároméves. Egyeseket már három hete felvették a fedélzetre, négyen sürgős egészségügyi ellátásra szorultak.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök erősen jobboldali kormánya három másik mentőhajónak megadta az engedélyt a kikötésre, az Ocean Vikingnek azonban nem, mondván, hogy Franciaországban partra szállhatnak majd az utasok.
Gérald Darmanin francia belügyminiszter csütörtökön közölte, hogy csak azért fogadják a hajót, mert „az olasz hatóságok hagyták az utasokat két hétig hánykolódni a tengeren”.
Tájékoztatása szerint az utasok egyharmada Franciaországban marad, Németország befogad több mint nyolcvan főt, s ugyanennyi embert az európai szolidaritás nevében elosztanak Horvátország, Románia, Bulgária, Litvánia, Málta, Portugália, Luxemburg és Írország között.
A tárcavezető az olasz lépést „elfogadhatatlannak, érthetetlennek” nevezte, illetve bejelentette, hogy Párizs a római kormány magatartása miatt távozik az Olaszországba érkező bevándorlók szétosztására szolgáló önkéntes mechanizmusból, és hamarosan határellenőrzéseket vezet be a két ország határán.
Utóbbit pénteken Laurence Boone francia Európa-ügyi államtitkár is megerősítette, kiemelve, hogy „megsérült a bizalom” az olasz intézkedés miatt.
A francia reakció a jelek szerint meglepetésként érte Olaszországot, Antonio Tajani külügyminiszter azt „aránytalannak” minősítette.
Olasz sajtóhírek szerint Giorgia Meloni az ENSZ egyiptomi klímatalálkozóján megállapodott Emmanuel Macron francia elnökkel az NGO hajójának befogadásáról, azonban a szóbeli egyezséget aláásta azzal, hogy idő előtt nyilvánosan győzelmet hirdetett az ügyben.
Az olasz ellenzék azzal támadta a kormányt, hogy elszigeteli az országot európai partnereitől, amikor pedig szolidaritásra lenne szükség, már csak a bevándorlási helyzet miatt is.
De a történtekből a francia szélsőjobboldali politikai erők is megpróbáltak profitálni. Jordan Bardella, a legnagyobb ellenzéki pártnak számító Nemzeti Tömörülés új elnöke például élesen bírálta a szerinte túl liberális migrációs politikát, és leszögezte, hogy „ami sok, az sok”.
„Nem feltételek nélküli jog a bevándorlás Franciaországba. A francia emberek sokkal keményebb kiállást szeretnénk a migrációval szemben” – hangoztatta.