A nyugati világ által terrorszervezetként nyilvántartott Hamász fegyveresei október 7-én kitörtek Gázából, behatoltak Izraelbe, és korábban nem látott mértékű mészárlást rendeztek a civilek között. Emellett túszokat ejtettek, és katonai célpontokat is eredményesen támadtak. Ebben a cikkben leegyszerűsített áttekintést adunk a bonyolult konfliktus hátteréről.
Magyarországon is elterjedt tévhit, hogy kibékíthetetlen vallási vagy etnikai ellentétek folytán évszázadok óta tart az izraeli–palesztin konfliktus. Nos, nem így van. Ez egy nagyjából száz éve kezdődött ellentét a két csoport között azért a földterületért, amelyet ma Izraelként ismerünk.
A zsidó állam
A múlt század elején párhuzamosan indult az ébredő palesztin nacionalizmus és a zsidó visszavándorlás Palesztinába államalapítási célokkal. Az Oszmán Birodalomhoz tartozó Palesztinában korábban békében éltek egymás mellett arabok, keresztények és kis számban zsidók is.
A terület az Oszmán Birodalom első világháborús veresége után brit fennhatóság alá került, a brit kormány pedig már korábban egyértelmű támogatását fejezte ki egy Palesztinában létrehozandó zsidó állam iránt.
A térségben élő arab népek viszont általánosan nem fogadták el ezt a típusú brit országkijelölést. Arab és zsidó önvédelmi milíciák alakultak, amelyek egymással és gyakran a brit megszállók ellen is harcoltak. A következő szintet viszont külső tényező hozta el: a második világháború és a holokauszt borzalmai után ugyanis jelentősen nőtt a nemzetközi szimpátia a zsidó állam létrehozása iránt.
1947-ben az ENSZ megpróbálta egy izraeli és egy palesztin államra felosztani a területet, de ez nem sikerült az arab országok számára is elfogadható módon. Egy évre rá viszont, amikor a brit csapatok kivonultak, Izrael e felosztás alapján egyoldalúan kikiáltotta az állam megalakulását. Palesztinában nagyjából kétmillió ember élt akkor, kétharmaduk arab. Egy nappal később a szomszédos arab országok megtámadták Izraelt.
Az első arab–izraeli háború megalázó arab vereséggel ért véget 1949-ben. Izrael területén mindössze 160 ezer palesztin maradt, a többieket brutálisan elüldözték vagy megölték. Csaknem nyolcszázezer palesztin vált menekültté, jelentős részük a Jordánia által felügyelt Ciszjordániába, részben pedig egy Budapestnél kisebb tengerparti sávba, a Gázai övezetbe menekült, egyiptomi fennhatóság alá. Ezeken a helyeken rossz körülmények között, állam nélküli menekültként élhettek, bezárva.
1967-ben újra háborúzott Izrael a környező arab országokkal, amelynek során elfoglalta egyebek mellett Gázát, Jeruzsálem környékét az összes, vallási szempontból kitüntetett hellyel együtt, Ciszjordániát és az attól északra fekvő, édesvízkészlete miatt is értékes Golán-fennsíkot.
A Gázában és Ciszjordániában rekedt palesztinok élete izraeli irányítás alatt sem javult, sőt megjelentek az úgynevezett zsidó telepesek. Ezek az emberek vallási, politikai vagy anyagi okokból (Izrael anyagilag is támogatta a megoldást) elkezdtek az izraeli fegyveres erők segítségével területeket kisajátítani többek között Gázában és Ciszjordániában.
Sok esetben úgy is, hogy ha ott már palesztinok éltek, jellemzően ismét elzavarták vagy megölték őket. Mindez rövid távon is igen erős feszültségeket szült, hosszú távon pedig akár el is lehetetlenítheti, hogy valaha létrejöhessen önálló palesztin állam ezeken a területeken.
Mára több százezer ember él ilyen telepesként, noha a nemzetközi közösség illegálisnak tartja a megoldást.
A Hamász megerősödése
Súlyosan visszavetette a 1948-as háború a palesztinok egységes politikai fellépésének lehetőségét. A hatvanas években megalakult a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ), amely többek között számos terrorcselekményt hajtott végre, illetve Izrael teljes eltörlését tűzte ki fő célul.
Később, már Jasszer Arafat vezetésével az 1993-as oslói egyezményben elismerték Izrael államot, Izrael pedig elismerte a szervezetet tárgyalófélnek és a palesztinok egyetlen hivatalos képviselőjének, és a PFSZ némi igazgatási jogkört is kapott a palesztin területeken. Csakhogy a palesztinok között ez nem volt mindenkinek megfelelő, többek között a Palesztin Iszlamista Dzsihád és a Hamász nevű szervezet is árulásnak értékelte a kiegyezést.
Jasszer Arafat 2004-ben meghalt, a személye köré épült és korrupciós hálózatokkal is átszőtt PFSZ pedig súlyosan meggyengült. Izrael közben 2005-ben kivonta csapatait és telepeseit Gázából, részben azért, mert túl drágává vált ellenőrizni. A rákövetkező évben a palesztinok megtartották első választásukat, ezen pedig kétharmados győzelmet aratott a szélsőséges Hamász.
Ez végül azzal járt, hogy 2006-tól a Hamász vette át az uralmat Gázában, a PFSZ legnagyobb frakciója (Fatah) pedig Ciszjordániában. Izrael blokád alá vette Gázát, és falat húzott köré, délről pedig Egyiptom zárta el a területet, szinte teljesen megfojtva a gazdasági fejlődést.
A blokád mellett a Hamász és Izrael több komoly összecsapása is nehezítette az ott élők helyzetét. Az elmúlt 15 évben Gázában több mint ötezer palesztin vesztette életét, és több mint hatvanezren sérültek meg a különböző harcokban.
Ciszjordániában a telepesek egyre erőszakosabb támadásai fokozták a feszültséget. 2023 első felében rekordszámú, havonta átlagosan száz, a telepesekhez köthető erőszakos incidenst regisztrált az ENSZ. Izraeli zaklatás egyébként a helyi keresztény kisebbségeket is éri mostanában, nem kizárólag a palesztinokat.
A B’Celem izraeli emberijog-védő szervezet egymást követő, palesztinok elleni „pogromként és háborús bűnként” jellemezte, az Amnesty International pedig „apartheidrendszerként” írta le a gyakorlatot.
„Ez terrorizmus, nem lehet másképp mondani” – közölte a telepesek támadásairól Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője augusztus 7-én. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel a terror felé terelik a palesztin civileket is.
Ide kapcsolódik: Januárban írtuk, hogy növekszik a jelentős konfliktus kockázata Izraelben.
Ugyanezt jelezte Netanjáhú miniszterelnöknek egy nappal korábban Ronen Bar, a Sin Bét, Izrael belső nemzetbiztonsági szolgálatának vezetője is.
Mi történt október 7-én?
Október 7-én a Hamász korábban nem látott mértékű és brutalitású támadást indított izraeli katonai és civil célpontok ellen. A Reuters Hamászhoz közel álló forrása szerint egyrészt megtévesztették ellenfelüket a folyamatos, de támadás nélküli gyakorlatozással, illetve többek között azzal, hogy bár hosszasan tervezték a terrortámadást, csak nagyon szűk kör tudott róla.
Forrásuk szerint négy részből állt a támadás. Először több mint háromezer rakétát lőttek ki Izraelre, túlterhelve a Vaskupola védelmi rendszert. Ezzel párhuzamosan siklóernyős fegyveresek repültek át a falon, biztosítani a tervezett kitörési pontokat.
Ezt követően képzettebb egységek buldózerekkel és robbanószerekkel réseket nyitottak a falon, és a Hamász fegyveresei motoron és autóval elkezdtek kiözönleni.
Így foglalták el az izraeli hadsereg gázai központját, megbénítva a kommunikációt is. A negyedik szakaszban a civilek elleni vegytiszta terroron és a túszejtésen volt a fókusz, százakat kivégezve vagy élve elégetve.
A terrorakció sikeréhez hozzájárult, hogy az izraeli vezetés a megelőző hónapokban inkább Ciszjordánia környékére csoportosította át a hadsereget, már csak azért is, mert egyébként sem tartották ilyen kitörésre képesnek a Hamászt.
„Nem háború volt, vagy csatatér, hanem mészárlás” – mondta a helyszínről pár nappal később Itai Veruv izraeli vezérőrnagy a határ menti Kfar Aza falu maradványainak biztosítása után. Itt olvashat egyébként egy részletes, 2019-es Times of Israel-riportot angolul arról, miért költöztek az emberek a Gáza melletti kibucokba vagy falvakba, és milyen volt ott az élet.
Az izraeli hadsereg néhány nap alatt teljesen visszaszorította a több ezer támadót, válaszként pedig a légierő elkezdett Gázában egész negyedeket lebombázni akár egytonnás, precíziósnak kevéssé tartható bombákkal.
Az izraeli hadügyminiszter bejelentette, hogy „emberi állatok” ellen harcolnak, ennek megfelelően fognak eljárni, ezért elzárták a vizet és az áramot Gázában, az izraeli légierő pedig „maximális pusztítást” ígért.