„Nyiss ajtót magadnak és másoknak. Ne félj ettől”
„Ma van pontosan három hónapja. Minden megváltozott. Én, ti, a leveleitek. Hosszú szünet után több tucat levelet kaptam, amelyeket az ünnepek alatt írtatok. Ezek annyira tudatosak, megosztottátok velem a félelmeiteket, úgy döntöttetek, hogy nem felejtetek el mindent, megosztjátok velem, míg a többiek teleeszik magukat olajbogyóval. Ez felbecsülhetetlen” – írta Alszu január 18-i levelében.
Aznap volt három hónapja, hogy börtönbe csukták, január 25-én pedig pontosan száz napja, hogy kollégánk rács mögé került.
Január 18-án Alszu levelet írt az érzéseiről és arról, hogy megbánta-e tavaly májusi kazanyi útját. Azzal kezdte, hogy sokan kérnek tőle tanácsot – köztük olyanok is, akiket nem ismer.
„Szülők kérdezik, hogy milyen oktatást biztosítsanak a gyermekeiknek, egy tatár srácba szerelmes lány tanácsot kér, hogyan nyerhetné meg a fiú szüleinek szívét, akik nem fogadják el őt – írja Alszu. – Nem hiszem, hogy jogomban áll tanácsot adni, de nagyon hálás vagyok, amiért megbíztok bennem. Annak idején valaki előttem is kinyitotta az ajtót az oktatás, a kultúra és az élet világába. Először a szülők, majd az idősebb barátok és a kollégák. Aztán elkezdtem nyitogatni én is ezeket az ajtókat – mindenekelőtt a gyermekeim és a szeretteim előtt, majd mindenki előtt, akinek szüksége volt a segítségemre és a támogatásomra, ha abban a pillanatban még nem is vette észre. Most már értem, hogy az ajtók kinyitása felelősséggel jár.”
Alszu azt írja, hogy „csak erős és magabiztos emberek nyithatnak ki ajtókat”, míg a bezárásuk azoknak a sorsa, akiknek nincsenek vagy még csak most fejlődnek ki ilyen érzéseik.
„Csodáljátok a bátorságomat, amiért »ilyenkor« hazautaztam. De mi most élünk – és nem lesz »másik« időnk. »Idő lesz«, persze, de lehet, hogy annak nem, akinek ma lenne szüksége segítségre. Senki nem adja vissza az életemnek azt a három hónapját, amit nem ott töltöttem, ahol kellett volna. Felelősséggel tartozom a családomért, a kisgyerekeimért, idősödő édesanyámért. Az életemben, akárcsak a tiétekben, nem lesz soha többé 2024. január 18-a. Mit csináltunk ma? Ki előtt nyíltak meg az ajtók? Hiszen holnap már holnap lesz, és minden másképp lesz. Ma itt vannak az asztalomon a nyitott ajtókat és ablakokat mutató lapjaitok. Erősek vagytok és hisztek magatokban. Kérdéseitekre biztosan megtaláljátok a nektek megfelelő választ. Nyissatok ajtót magatoknak és másoknak, ne féljetek. Nagyon hálás vagyok nektek. Alszu.”
Ehhez kapcsolódóan: „Így telnek a napjaim” – oroszországi börtönéből jelentkezik a Szabad Európa újságírója
Újév az előzetesben
Az újév nehéz időszak az előzetes letartóztatásban. Elsősorban azért, mert a levelek elolvasásáért és ellenőrzéséért felelős cenzorok szabadságon vannak.
Alszu gyakran kérdezte, hogyan készülnek az ünnepekre, és kérte, hogy küldjenek fotókat a karácsonyfáról és a díszekről (a Zonatelekom-szolgáltatás lehetővé teszi ezt).
„Köszönöm a fenyőket! A képek elegendők a képzeletemnek. Mindent megtudtam, még azt is tudom, hogy néznek ki és milyen az illatuk a valóságban” – írta december 18-án.
Néhány nappal korábban, december 12-én azt ígérte a barátainak, hogy „Alla Birsza” (ha az Isten is úgy akarja – tatárul) olajbogyóval vendégeli meg vegetáriánus barátait.
Közvetlenül az újév előtt Alszu barátai piros kaviárt akartak adni neki – megtudták, hogy az előzetes letartóztatási központ online áruházában kapható. De kiderült, hogy a termék hiánycikk – az utolsó doboz pillanatok alatt egyszerűen eltűnt. A barátok levélben fejezték ki sajnálatukat.
„Megkaptam a levelet és a csomagot. Nagyon köszönöm! Nagyon kedves. Imádom az egészet. A szójaszósz egy másik életre emlékeztet, ezért külön köszönet. Kaviárom van!” – írta.
Később – már január közepén, amikor a cenzorok visszatértek – Alszu azt írta, hogy a december 31-ről január 1-jére virradó éjszakát félálomban töltötte.
Azt is elmesélte, hogy megnézhette a Három diót Hamupipőkének című filmet, a Monte Cristo grófját, régi szovjet rajzfilmek új verzióit és „a Muz-TV sok adását”.
„Két napja nem tudom színesre cserélni a fekete-fehér tévémet. Valószínűleg ezzel meg tudok békélni. Semmi mással nem. Habiba Málna című dala ugyanazokat az érzéseket váltja ki színesben és fekete-fehérben. Felébredt a szomszédom, azt kérdezi: Még csak négy óra van? Nem, drágám, már négy óra van! Most jön a vacsora, van túróm és tejes teám” – írta Alszu január elején arról, hogyan tölti az idejét „az ünnepek alatt”.
„Ezek a kérdések nem nekem szólnak”
A következő két hét nehéz volt: Alszu szerettei csak január közepén szereztek tudomást arról, hogy megbetegedett. Szerencsére később jobban lett.
– Kérem, nézze meg a torkomat, és hallgasson meg.
– Miért?
– Nagyon fáj a torkom és sípol a mellkasom.
– Nincs értelme, hogy megnézzem, úgysem segíthetek.
– ???
– Szinte semmilyen gyógyszerem nincs.
– Még paracetamol sem?
– Még az sem…
– Mindegy, nézze meg, és árulja el, nagyon rossz-e a helyzet, vagy csak kicsit. Nincs tükör a cellámban, különben megnézném magam.
Nézi.
– Nem túl rossz. Öblögesse sós vízzel.
– Köszönöm – mondja Alszu hálás szemmel. – De miért nem engedi, hogy hozzájussak az alapvető gyógyszerekhez, ha egyszer itt vannak?
– Ezek a kérdések nem nekem szólnak. Én csak egy felcser vagyok. Még van pár No-Spa görcsoldóm. Szeretné?
– Szeretném!
Alszu január 8-i levelében írta le ezt a párbeszédet, és a következőben már hozzátette: „Meggyógyultam!”
„A körülmények két hétig embertelenek voltak (a rokonok és barátok úgy tudják, hogy Alszut ideiglenesen egy olyan cellába helyezték, ahol nem volt asztal, hűtőszekrény vagy egyéb kényelmi eszközök), leírni sem lehet. Most valamivel jobb. Elképesztő, hogy a normális életben az ember a fertőzés vagy megfázás első jelére elkezd mindenféle dolgokat inni, mindent megmos, amit csak tud, és egyáltalán. De itt nincs semmi – csodával határos módon mégis meggyógyulsz. Mindenki beteg lesz, de ez senkit sem érdekel” – írta január 5-én.
„Annyi jó létezik alig egy sarokra a gonosztól”
„Megnyílnak a falak, amikor azt olvasom, hogy minden rendben van veletek. Ma sok szép, okos levelet kaptam, melyeket kifejezetten nekem írtatok, és nem csak a politikai fogolynak. Szentpétervárról, Cseljabinszkból és Sztavropolból. És (…) először ennyi idő után Kazanyból. Az elsőt! Tudjátok, amikor Oroszország és a világ minden sarkából érkeznek levelek, nagyon szembeötlő, hogy Kazanyból nem” – jegyezte meg Alszu egyik, szilveszter előtti levelében.
Pár nappal később így folytatta:
„Egyébként ma még két levél érkezett Kazanyból postán. Az egyik szerzőjét ismerem, a másikét nem. Tegnap kaptam egy csodálatos levelet Dél-Oroszországból is egy lánytól. Néhány hete Kazanyban volt, barátai élnek itt. Nagyon szeret itt lenni, és gyakran jön (évente többször is). A barátaitól hallott rólam – szemmel láthatóan többet, mint amennyit a hivatal közölt. Azt írja, erős vágyat érzett arra, hogy jegyet váltson, és elmenjen. Nem számított rá, hogy »ilyesmi megtörténhet szeretett városában«. Aztán a vonaton hazafelé hosszú levelet írt nekem. Az ilyen hihetetlen történetek megmutatják, mennyi jó létezik alig egy sarokra a gonosztól.”
Alszu azt írta, hogy sok levelet és képeslapot kap Prágából, Párizsból, Ausztriából, Németországból, az Egyesült Államokból is. „Ez mind annyira kedves. Valahogy még hihetetlen is. Csaknem egy hónapig tartott, amíg ideért, de ideért!” – jegyezte meg.
Január 13-án Alszu arról számolt be, hogy több levelet is kapott a szeretteitől. „Ez azt jelenti, hogy a levelek áramlása valamivel jobb most. Nagyon nehéz volt nélkülük. (…) Valójában lassan, de folyamatosan minden egyre elviselhetetlenebbé válik. (…) Honnét veszem az erőmet? Próbálom nem pazarolni.”
Alszu Kurmaseva 2023. május közepén családi okok miatt utazott szülővárosába, Kazanyba. Július 2-án nem engedték felszállni, amikor a reptérről haza akart repülni Prágába. Alszu kettős, amerikai–orosz állampolgár. Azzal vádolták meg, hogy nem jelentette be második állampolgárságát.
Az ügy hónapokig húzódott, októberben egy kazanyi bíróság bűnösnek találta, és tízezer rubelre büntette. Október 18-án őrizetbe vették, amiért nem regisztráltatta magát külföldi ügynökként, majd újabb csaknem két hónap után álhírek terjesztésével és a hadsereg lejáratásával bővültek a vádpontok. Az utóbbihoz a szerkesztősége által kiadott Nemet a háborúra: negyven történet olyan oroszokról, akik elítélik az inváziót című könyvet használták fel.
December 18-án az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell Alszu Kurmaseva azonnali elengedésére szólította fel az orosz hatóságokat. „Az orosz hatóságoknak biztosítaniuk kell az újságírók biztonságát és a véleménynyilvánítás szabadságának jogát, fel kell hagyniuk az üldözésükkel.”
Világszerte több tucat jogvédő szervezet és nyugati politikusok álltak ki Alszu mellett, de támogatói megmozdulásokat szerveztek Kazanyban is december 10-én.
A Times Square és Washington reakciója
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma „nagy figyelmet” szentel Alszu Kurmaseva esetének. Matthew Miller külügyi szóvivő január 18-án beszélt erről. Mindmáig nem ismerték el, hogy jogtalanul tartják fogva az újságírót – ám Miller szerint ez nem jelenti azt, hogy nem történik erőfeszítés erre.
„Az, hogy még nem fogadtunk el hivatalos döntést a jogellenes bebörtönzéséről, nem jelzi a ténylegesen végzett munkánkat vagy a jövőre vonatkozó szándékainkat” – magyarázta Matthew Miller Alex Raufoglu újságíró kérdésére válaszolva.
Hozzátette: „Folyamatosan gyűjtjük az információkat, értékeljük a tényeket, mérlegeljük a jogszabályokat. Ez vezet el majd végül a helyes döntéshez.”
Alex Raufoglu azt mondta: az Egyesült Államok külügyminisztériumának érvelését „jól ismerjük. De Alszu Kurmaseva már három hónapja van letartóztatásban, és elvárjuk, hogy az Egyesült Államok kormánya ilyen esetekben járjon el annak érdekében, hogy mielőbb megkapja a megfelelő státuszt.”
Néhány nappal Miller nyilatkozata után – január 21-én – a Code 58 projekt keretében a New York-i Times Square-en felvonultatták az orosz politikai foglyok, köztük Alszu Kurmaseva portréit. Az akciót Alekszej Navalnij börtönbüntetésének harmadik évfordulójára időzítették.
