Ugyan az Európai Parlamentet divat lesajnálni és nem kedvelni, de a képviselő-testület meghatározó szerepet játszik az európaiak mindennapi életében. A most megválasztandó EP összetétele hatással lesz az EU cselekvőképességére a következő öt évben.
Három hét múlva elvileg 375 millió választásra jogosult európai voksolhat azokra a pártokra és politikusokra, akiket a legalkalmasabbnak tart arra, hogy a következő öt évben az Európai Parlamentben képviselje az érdekeit. A választók azonban nem európai pártlistákra szavaznak, hanem 27 nemzeti listára, amelyeken a lehető legkülönbözőbb pártok állítanak jelölteket, ráadásul minden országban más és más szabály szerint. Az európai választás ilyen értelemben 27 tagállami választás összessége, éppen ezért a nemzeti kontextus és az aktuális belpolitikai helyzet sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a kimenetelét, mint az, hogy ki milyen európai uniós jövőképet vázol fel a választók előtt.
Van-e értelme az EP-képviselőkre szavazni?
Ez a kettősség híven tükrözi az Európai Unió és az európai integráció konföderációs jellegét, amely független államok és az azok akaratából létrejött szupranacionális (nemzetek feletti) politikák és intézmények együttműködésén alapul. Nem csupán, de különösen a több millió első választó (négy tagállamban már 16 éves kortól lehet szavazni) számára alapkérdés, hogy mi a tulajdonképpeni tétje az EP-választásnak. Miért menjenek el egyáltalán szavazni, mi fog változni ettől?
A nagyon leegyszerűsítő válasz szerint azért, mert ami a parlament falai között történik, az közvetlen hatással volt, van és lesz a mindennapi életükre. A 27 uniós tagállamból Strasbourgba és Brüsszelbe delegálandó 720 képviselő idejének legnagyobb részét a jogalkotói munka teszi ki. A polgárok hétköznapjait meghatározó szabályok hetven, sőt egyes becslések szerint akár nyolcvan százalékát is európai szinten hozzák meg, a nemzeti törvényhozások csak átültetik a tagállami jogrendbe.
Ehhez kapcsolódóan: Londonban jelezte eddig a legtöbb magyar, hogy szavazna június 9-én
Az Európai Parlament hatáskörei az idők folyamán az uniós szerződések módosítása révén folyamatosan bővültek, és mára néhány kivételtől eltekintve (ilyen a kül- és biztonság- vagy az adópolitika) a jogszabályok túlnyomó részébe már ugyanakkora beleszólása van, mint a kormányokat képviselő tanácsnak. Az EU jogi nyelvén ezt nevezik együttdöntési eljárásnak, ami azt jelenti, hogy a két intézménynek gyakran heteken-hónapokon át tartó kimerítő tárgyalások során össze kell egyeztetnie az álláspontját ahhoz, hogy egy jogszabály megszülessen.
Az Európai Parlament az elmúlt öt évben soha nem látott mennyiségű jogszabály elfogadásában vett részt, futószalagon, ipari méretekben szállítva a törvényeket. A ciklus végére még így is maradt 119 befejezetlen jogalkotási dosszié, amelyeket részben már az új képviselő-testületnek kell elfogadnia és kitárgyalnia a kormányokkal. Az EP-nek közvetlen beleszólása van abba, hogy mire mennyi pénzt fordít az Európai Unió, megszüntetik-e a fosszilis energiahordozók támogatását, vagy hogy mekkora kártérítést kapnak a légitársaságok miatt hoppon maradt utasok.
Az EU jövője nem a parlamenti választásokon múlik (csak)
Az EU egyetlen közvetlenül választott intézménye azonban több egy törvénygyárnál: egyúttal az európai politikai viták első számú fóruma. Mivel a parlamenti többséget mostanáig mindig az EU-párti erők adták, az EP hagyományosan az európai integráció motorjának is számít. Nem véletlen, hogy a nemzeti szuverenitás jelszavával fellépő politikai erők, köztük a magyar kormányfő, soha vissza nem térő alkalomnak tekintik a júniusi tisztújítást arra, hogy változást érjenek el, és eltérítsék az EU-t a mind szorosabb unió felé mutató iránytól.
Bár a közbeszédben gyakran gittegyletnek nevezett képviselő-testület összetétele és politikai súlya nem lebecsülendő, azért túlzás lenne azt állítani, hogy az európai választásokon múlik az Európai Unió jövője. Az európai pártpolitizáláshoz kereteket nyújtó parlament ugyanis csak az egyik és nem is szükségszerűen a legfontosabb politikai szereplő az EU univerzumában. Az EP-választások kimenetele még nem fogja megváltoztatni a tagállami kormányokat, de az Európai Tanács összetételét sem, ahol az EU fő politikáiról szóló stratégiai döntések születnek. Az Európai Bizottság összetételére sem lesznek közvetlen hatással, hiszen a biztosokat a kormányok jelölik.
Az európai hatalommegosztási rendszerben az EP ugyan fontos, de nem egyedüli és főleg nem meghatározó szereplő a politikai irányvonal szempontjából. A képviselők például kiállhatnak Ukrajna mellett, de ha történetesen a tagállamoknak más lenne a prioritásuk (a kettő a valóságban egybeesik), az EP a tiltakozáson túl nem tudna mit tenni.
Ehhez kapcsolódóan: Fiatalos lendületet kapott a francia szélsőjobboldal a 28 éves pártelnökkel
Hivatalos és informális érdekérvényesítési eszközök a képviselők kezében
Mindez nem jelenti azt, hogy az EP-nek ne lennének hivatalos és informális nyomásgyakorlási eszközei a többi intézménnyel szemben. A képviselő-testület valójában több módon is felügyeli a társintézményeket, különösen az Európai Bizottságot. Az EP választja meg például az Európai Bizottság elnökét, és meghallgatja a tagállamok által kijelölt és a megválasztott bizottsági elnök, valamint a tanács által jóváhagyott biztosokat, és ahogy a gyakorlat is mutatja, simán elérheti a visszaléptetésüket. A parlament hagyja jóvá az intézmények zárszámadását is, ideértve a bizottságot és a tanácsot. A képviselő-testület akár meg is vonhatja a bizalmat a bizottságtól. Erre eddig egy ízben, 1999-ben, a Santer-bizottság megbuktatásakor volt példa.
Az Európai Parlament ugyanakkor informális eszközökkel is igyekszik tágítani a mozgásterét, nagyobb láthatóságra és jobb erőpozícióra törekedve a másik két kulcsintézménnyel szemben. Az elmúlt öt évben az EP ötpárti többsége, mondhatni centrális erőtere erősen megkötötte az Európai Bizottság kezét a Magyarországgal folytatott jogállami csörtében, és eminens szerepet játszott a Magyarországnak szánt uniós források számottevő részének befagyasztásában. A második bizottsági elnöki mandátumára készülő Ursula von der Leyen sem mehet biztosra a parlament támogatása nélkül, ezért minden oka megvan arra, hogy ne hagyja figyelmen kívül az óhajait.
Az Európai Parlament előző, igen ambiciózus főtitkára, a német kereszténydemokrata Klaus Welle kezdeményezésére több olyan lépést is tett, amelyek alkalmasak voltak státuszának és pozíciójának megerősítésére. Az amerikai kongresszus példáját követve az EP is meghonosította az éves elnöki programbeszédet, amelynek során a nyári szünet után a bizottsági elnök értékelést ad az unió helyzetéről. Az EU-nak ugyan nincs elnöke, de ez nem zavarja a képviselő-testületet abban, hogy a saját jelentőségét hangsúlyozza.
Miért számít, hogy mennyien mennek el szavazni?
Az európai képviselőkkel szemben gyakran – és egyébként jogosan – megfogalmazott kritika, hogy maguk felé hajlik a kezük, nem mindig tartják magukra nézve kötelezőnek azokat az erkölcsi normákat, amelyek miatt más intézményeket pellengérre állítanak. A tavaly kipattant Katargate megvesztegetési botrány például kárt okozott a parlament tekintélyének, bár eddig fél tucatnál is kevesebb képviselőt érintett, így a rendszerszintű „brüsszeli korrupcióról” szóló magyar kormánypárti kampány erősen túlzónak tűnik.
Ettől függetlenül a demokratikus legitimitás kezdettől fogva az Európai Parlament fő aggálya és talán Achilles-sarka is volt. Hiába választják ugyanis közvetlenül a képviselőket, egészen a legutóbbi, 2019-es választásig a szavazói részvétel meglehetősen alacsony, ötven százalék alatti volt. Ez pedig érezhetően kihatott az egész intézmény megítélésére. Most minden jel arra mutat, hogy a 2019-es áttörés folytatódni fog, akár hatvan százalék fölötti részvételt is regisztrálhatnak a június eleji választási héten. A jelenlegi felajzott politikai helyzetben ez nem is lenne meglepő.
