Aleksandar Vučić szerb elnöki ideje alatt következetesen egyensúlyozott az Oroszországgal, Kínával és a Nyugattal való kapcsolatok fenntartása, és ezzel párhuzamosan hatalmának megszilárdítása között. Vučić próbálkozása azonban, hogy minden irányba megfeleljen, könnyen visszafelé sülhet el.
Aleksandar Vulin szerb miniszterelnök-helyettes szeptember 4-én Vlagyivosztokban, egy gazdasági fórumon világossá tette Vlagyimir Putyin orosz elnök számára, hogy Belgrád stratégiai partner és „Oroszország szövetségese”.
Putyin viszonozta a melegséget, üdvözletét küldte Aleksandar Vučić elnöknek, majd meghívta szerb kollégáját a közelgő BRICS-csúcstalálkozóra az oroszországi Kazanyba.
A szolidaritásnak ez a szláv megnyilvánulása azonban nem tetszett az Európai Uniónak. Másnap Peter Stano, az EU külügyi szóvivője kijelentette, hogy „az Oroszországgal való kapcsolatok fenntartása vagy akár fokozása az ukrán nép elleni törvénytelen agresszió idején nem egyeztethető össze az uniós értékekkel”.
Vulin oroszországi látogatását talán még nehezebben nyelte le az EU, mivel az utóbbi időben voltak arra utaló jelek, hogy Szerbia közeledik az unióhoz. Augusztus végén Szerbia megállapodást írt alá Franciaországgal arról, hogy elöregedő MiG-jeit Rafale repülőgépekre cseréli le. Júliusban pedig Szerbia megállapodást írt alá az EU-val egy lítiumbányászati projekt kidolgozásáról elektromos autók akkumulátorainak előállításához.
A kétértelmű politikai gesztusok megszokottak Szerbiában: a tizenkét éve hatalmon lévő Vučić mindig is vegyes diplomáciai irányvonalat követett, egyensúlyozott a Nyugat, Oroszország és Kína között.
Azok, akik azt remélték, hogy Szerbia közelmúltbeli üzleti ügyletei a teljes Nyugat felé fordulást jelentik, csalódniuk kellett.
Ivan Krastev, aki a szófiai Center for Liberal Strategies elnöke és a bécsi Institute for Human Sciences állandó munkatársa, a Szabad Európának elmondta, hogy a Franciaországgal kötött üzlet nem arról szól, hogy Szerbia „egyszer és mindenkorra irányt választott volna”.
Ez egyértelmű volt, amikor Vučić augusztus 29-én a francia elnökkel tartott sajtótájékoztatón így beszélt: „Tudom, hogy Emmanuel (Macron) azt szeretné, ha szankciókat vezetnék be Oroszország ellen. De nem ezt tesszük, és nem szégyelljük a döntésünket”.
Ide is egy kicsit, oda is egy kicsit
Vučić szemléletmódja és a múltja sem alapvetően egy nyugatiasodó demokratáé. Az 1990-es évek végén, Slobodan Milošević rendszerének utolsó éveiben szerb tájékoztatási miniszter volt. Az ultranacionalista Szerb Radikális Párt magas rangú tisztségviselője volt, bár 2008-ban elhatárolódott a párttól.
Míg a délszláv háborúban játszott szerepe miatt „a Balkán mészárosaként” emlegett Milošević nemzetközileg páriának számított, addig Vučić a világ színpadán nagyrészt együttműködő volt, az EU és a nyugati hatalmak a balkáni stabilitás nélkülözhetetlen elősegítőjének tekintették.
A harmadikutasság mélyen gyökerezik Jugoszlávia és Szerbia történelmében. A szerb tisztviselők még mindig szeretik azt mondani, hogy Szerbia „a Nyugat Keletje” és „a Kelet Nyugata”. Vučić kiegyensúlyozó megközelítésének komoly előzménye van Josip Broz Tito, Jugoszlávia a hosszú ideig vezetőjének politikájában, aki az egyik alapítója volt az El nem Kötelezettek Mozgalmának, egy olyan államszövetségnek, amely hivatalosan nem állt sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió oldalára.
Szerbia azonban már nem olyan erős, mint Jugoszlávia volt egykor, és ez azt jelenti, hogy Vučić politikája nagyobb rugalmasságot és állandó változást igényel. Vučić ügyesen osztja meg a javakat Szerbia nemzetközi partnerei között, ügyelve arra, hogy minden érdekelt félnek adjon valamit, de ami kulcsfontosságú, hogy senkinek se adjon mindent.
E tekintetben az EU Szerbia legnagyobb befektetője, jelentős infrastrukturális beruházásokkal, többek között 96 millió euróval 2024-ben a közutak és a vasút korszerűsítésére, valamint a Szerbia zöld energiára való áttérését támogató projektekkel. Ugyanakkor Oroszország ellenőrzi Szerbia nemzeti olajfinomítóját, Kína pedig a Zijin Mining Groupon keresztül 63 százalékos tulajdonosa az RTB Bornak, az ország legnagyobb bányászati vállalatának.
Vučić az arab világ felé is megnyitotta Szerbiát. Az Egyesült Arab Emírségek több millió dollárt fektetett be a hatalmas belgrádi Waterfront városfejlesztésbe, bár a projekt kapcsán korrupciós vádak merültek fel.
Mivel Szerbia nem akarta kihagyni az Egyesült Államokat sem, májusban megállapodást kötött Jared Kushnerrel, Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus elnökjelölt vejével, hogy Belgrád központjában átépítik a volt jugoszláv védelmi minisztérium egykori épületét. Az elfeketedett épülettorzó ikonikus pont a szerb fővárosban, amelyet az Egyesült Államok vezette NATO 1999-es bombázása során romboltak le.
A novemberben esedékes amerikai elnökválasztás miatt sok balkáni megfigyelő úgy látta, hogy a Kushnerrel kötött megállapodás Szerbia felkészülése Trump esetleges visszatérésére a Fehér Házba. A Financial Times brit lapnak adott nemrégiben megjelent interjújában Vučić azonban ragaszkodott ahhoz, hogy pusztán „üzleti vállalkozásról” van szó.
Mint mindig, Vučić ezúttal is óvatoskodott. „Barátom, Viktor (Orbán) száz százalékban Trump oldalán áll” - mondta a Financial Timesnak. „A brüsszeli barátaim száz százalékban Biden oldalán állnak. Én nem. Én a szerb oldalon állok, és várom az eredményeket”.
A szerb elnök Ukrajnával kapcsolatban is hasonlóan járt el: megpróbálta csökkenteni a kockázatokat. Miközben nem hajlandó aláírni az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókat, Szerbia 2022 óta harmadik feleken keresztül 800 millió euró értékben, azaz a teljes európai ellátás egyharmadának megfelelő mennyiségű lőszert szállított Ukrajnának.
Húzd meg-ereszd meg
Noha összetett és történelmileg terhelt Szerbia Oroszországgal való kapcsolata, Vučić hasonló, húzd meg-ereszd meg taktikát folytat. A két túlnyomórészt szláv nemzetet történelmi és szellemi rokonság fűzi egymáshoz, és Szerbia diplomáciailag is számít Oroszországra, például abban, hogy megakadályozta a 2008-ban függetlenségét kikiáltó egykori szerb tartomány, Koszovó felvételét az ENSZ-be.
Ugyanakkor Vučić igyekezett Oroszországot távol tartani magától. Közvetlenül azelőtt, hogy Olaf Scholz német kancellár július 19-én Belgrádba látogatott, hogy aláírja a lítiumról szóló megállapodást, Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes meglátogatta Vučićot a szerb fővárosban.
Egy bennfentes azt állította, hogy a találkozó „fagyos” volt - írja a Financial Times. „Grusko leült, és elkezdett felolvasni egy huszonhárom pontból álló panaszlistát, köztük a Kreml dühét Belgrád azon döntése miatt, hogy lőszert szállít Ukrajnának” - mondta a forrás a lapnak. „Amikor Grusko körülbelül a lista felénél tartott, Vučić felállt, bejelentette, hogy a találkozónak vége, és kisétált”.
A prágai Globsec fórumon augusztus 31-én Vučić elutasította azt az elképzelést, hogy Belgrád a Kreml trójai falova lenne, és azt mondta, hogy két és fél éve nem került személyesen kapcsolatba Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Bár Vučić erősen támaszkodik Oroszországra, mondta Kurt Volker, az Egyesült Államok volt NATO-nagykövete és ukrajnai megbízottja, „továbbra is igyekszik fenntartani némi mozgásteret és függetlenséget”.
„Stabilokrácia”
Brüsszellel szemben gyakran elhangzik az a kritika, hogy az EU hajlandó az alapvető szabadságjogokkal kapcsolatos aggodalmak elé helyezni a geopolitikai és etnikai egyensúly fenntartásához fűződő nagyobb érdekeit a bizonytalan Balkánon. Egyes kritikusok ezt az EU „stabilokrácia megközelítésének” nevezik.
Bár kezdetben bírálták Szerbia legutóbbi, 2023 decemberében tartott, számos szabálytalansággal tarkított parlamenti választásait, ezeket az aggályokat az EU-val és Franciaországgal kötött üzleti megállapodásokkal hamar a szőnyeg alá söpörték.
„Ha Macronék megyeznek, akkor más kérdésekben nem fog nagyon nyomulni” - mondta Volker a Szabad Európának.
A nemzetközi megfigyelők és jogvédő csoportok évek óta figyelmeztetnek arra, hogy Szerbia rosszul teljesít a médiaszabadság, a jogállamiság és a burjánzó korrupció terén. A Freedom House legutóbbi jelentése a lehetséges 40-ből 18 pontot adott Szerbiának a politikai jogok terén, ami a „részben szabad” kategóriába sorolja, és megjegyzi, hogy az ország egyre inkább a tekintélyelvűség felé tendál.
Vučić sok tekintetben erősebb vezető volt, mint Milošević, aki 2006-ban halt meg a hágai börtönben, ahol háborús bűnök miatt indult ellene eljárás. Belpolitikai téren Vučićnak például sikerült, ami Miloševićnek nem: a szerb elnök ellenőrzése alá vonta Belgrád azon részeit, amelyek az ellenzék hagyományos fellegvárai voltak.
„Vučić alatt megerősödött a szerb nacionalizmus. Láttunk erőfeszítéseket Montenegró aláásására. Láttunk erőfeszítéseket Milorad Dodik (boszniai szerb vezető) támogatására és Bosznia aláásására” - mondta Volker.
Mindenre bebiztosítva
Vučić bel- és nemzetközi politikáját szinte úgy vezeti, mint egy állandó választási kampányt: ellenfeleit - és még partnereit is - folyamatosan bizonytalanságban tartja, hogy mi lesz a következő lépése.
„Vučićnak van egy mindenre kiterjedő politikája” - mondta Ivan Vejvoda, a bécsi Institute for Human Sciences munkatársa júniusban a Financial Timesnak.
„Az egyik pillanatban a kínai elnök Hszi Csin-ping látogat el hozzánk. Aztán napokkal később Olena Zelenszka, Ukrajna first lady-je és Dmitro Kuleba, Ukrajna volt külügyminisztere jön látogatóba. Aztán elmegy az orosz kulturális központba, és revizionista beszédet tart. Két nappal később pedig az EU-val van, és a növekedési tervekről beszél” - mondta Vejvoda.
Vučić azt kockáztatja, hogy bár politikája pragmatikusnak tűnhet, Szerbia nemzetközi partnerei végül megbízhatatlannak tarthatják.
„Nem lehet egy fenékkel két lovat megülni” - mondta Krastev, a Center for Liberal Strategies munkatársa. „Bizonyos szempontból túlságosan sebezhetővé válik az ember”.
Volker ezzel szemben nem feltétlenül gondolja, hogy Vučićnak lenne pontos végcélja.
„Az ő pozíciójában ez olyan, mint a biciklizés” - mondta. „A végtelenségig kell ezt csinálni, folyamatosan zsonglőrködni az összes labdával, és tovább tekerni. És a cél önmagában az, hogy hatalmon maradjon, és tovább működjön.”
