Az Emmanuel Macron által parlamenti szavazás nélkül kihirdetett, komoly utcai tüntetéseket kiváltó módosítások értelmében a jelenlegi 62-ről 64 évre emelik a nyugdíjkorhatárt.
A francia elnök a közszolgálati televíziónak adott interjúban kijelentette, hogy a nyugdíjreformnak az év vége előtt hatályba kell lépnie, mert az elengedhetetlen az ország érdekében.
A törvény a következő hetekben az alkotmánytanács elé kerül, a testület jóváhagyására van szükség a kihirdetéséhez és életbelépéséhez.
„Ez a reform szükséges. Nekem sem okoz örömet, szerettem volna nem bevezetni” – közölte Macron, aki most szólalt meg először nyilvánosan, amióta a kormány előző héten áterőltette a törvényhozáson az indítványt.
„Nem akarom magam újraválasztatni, a rövid távú felmérések és az ország általános érdeke között én az ország általános érdekét választom. Ha ehhez most a népszerűtlenséget is vállalnom kell, hát azt is vállalom” – hangsúlyozta.
Ehhez kapcsolódóan: Tüntetések Franciaországban a nyugdíjkorhatár szavazás nélküli emelése miatt
Az ügy komoly tiltakozásokat váltott ki, tömegdemonstrációk voltak Párizsban és az ország számos más városában, több helyen a megmozdulások erőszakba torkolltak.
Hétfőn a kormány két bizalmatlansági szavazást is túlélt a parlament alsóházában.
A most 45 éves francia elnök kitart azon álláspontja mellett, hogy a nyugdíjrendszer reformra szorul fenntarthatóságának biztosítása érdekében.
A fővárosban már több mint két hete nem szállítják el rendesen a szemetet a tiltakozás részeként. Ezért a hatóságok minimumszolgáltatásra kívánják kötelezni az érintett vállalatokat egészségügyi okokból.
Ehhez kapcsolódóan: A tiltakozás jelképévé váltak Párizs utcáin a szeméthegyek
Szerdán a dokkmunkások eltorlaszolták a kereskedelmi kikötőt Marseille-ben. Franciaország déli és nyugati részén bizonyos zavarok keletkeztek az olajellátásban, minthogy több finomítóban is sztrájkba léptek a dolgozók.
Több szakszervezet csütörtökre újabb országos tüntetéseket hirdetett, azt követelve, hogy a kormány egyszerűen vonja vissza a tervezetet. Várhatólag jelentős fennakadások lesznek a közlekedésben.