A listát, mint minden évben, a brüsszeli Politico állította össze, és csaknem harmincan szerepelnek rajta több kategóriában. Orbán Viktor a zavarkeltők, míg Márki-Zay Péter az álmodozók között lett egyformán ötödik.
A rombolók listáját egyébként Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke vezeti, míg az álmodozókét Párizs polgármestere, Anne Hidalgo.
Ezt írják Orbánról
Orbán Viktorról, a „zavarkeltőről” azt írják, hogy „már csak hónapok választják el a meghatározó győzelemtől vagy a kínos vereségtől”. A Politico szerint Magyarország harcias miniszterelnöke a legnehezebb választás előtt áll, mióta 2010-ben visszatért a kormányfői posztra, miután országa egymástól nagyon is különböző ellenzéki pártjai félretették a nézeteltéréseiket, és közös jelölttel próbálják elmozdítani őt. A közvélemény-kutatások szerint a konzervatív Márki-Zay Pétert támogató egyesült ellenzék most szinte fej fej mellett áll Orbán Fideszével. A győzelem az Európai Unió leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfőjévé koronázná Orbánt, míg veresége láttán sokan fellélegeznének Brüsszelben – írja a lap.
A Poltico értékelése szerint a magyar vezető az elmúlt évtized nagy részében álcaként használta az EU-t, miközben „illiberális demokráciáját” népszerűsítette otthon. Az éghajlat-politikától a migrációig mindenben felvette a harcot az Európai Bizottsággal. Ahelyett hogy kompromisszumot kötne, gyakran szembemegy a többiekkel az Európa Tanácsban. Közben egyre szorosabban tartja markában hazája médiáját, civil társadalmát és igazságszolgáltatását.
Az, hogy Orbán marad-e vagy megy, messze túlmutat Budapesten – véli a brüsszeli lap. „Brüsszel-ellenes nacionalizmusa fertőzőnek bizonyult, megihlette a kormányt Szlovéniában és Lengyelországban. Varsóval érdekszövetséget is létrehozott, egyértelművé téve, hogy egyikük sem engedi, hogy a másikat szankcionálják a tanácsban, ha ahhoz egyhangú szavazásra lenne szükség. A kérdés most az, hogy Orbán – akinek Fidesz nevű pártja az év elején kilépett a jobbközép Európai Néppártból – mennyire hajlandó eltolni magától Brüsszelt, ha újabb mandátumot nyer.”
Ezt meg Márki-Zayról
Ami pedig Márki-Zay Pétert és álmodozó értékelését illeti, a Politico így ír: a tény, hogy a magyarországi ellenzék közös jelöltjének esélye van Orbán Viktor legyőzésére, életrajzának és felemelkedése természetének is köszönhető. A régtől konzervatív, 49 éves Márki-Zay váratlanul nyerte meg azt az előválasztást, amelyen először döntött úgy Magyarország szétzilált ellenzéke, hogy egyetlen közös jelöltet állít Orbán Viktorral szemben a győzelem reményében.
A kormánynak kedvező országos média ellenére a Márki-Zay mögött álló laza szövetség – amely többnyire a balközépből, de a jobboldali Jobbikból is áll – a közvélemény-kutatók szerint fej fej mellett áll a miniszterelnök Fideszével. Ez az eurokraták reménységévé tette Márki-Zayt, akik belefáradtak abba, hogy Orbán rendre széttapossa a terveiket.
Márki-Zay valóban sok tekintetben barátságosabb alternatívát kínál Brüsszelnek Orbánnal szemben – véli a Politico. Rendkívül EU-párti, folyékonyan beszél angolul, franciául és németül, és gazdaságtörténetből doktorált.
Az előválasztási sikerrel a tarsolyában Márki-Zay egyensúlyteremtő szerepe most veszi kezdetét. Ahhoz, hogy megnyerje a választást, anélkül összetartania nagyrészt baloldali koalícióját, hogy elidegenítené azokat a konzervatív szavazókat, akiket el lehet csábítani a Fidesztől. „Régebb óta vagyok konzervatív, mint a Fidesz” – mondta a Politicónak az előválasztás alatt. A lap értékelése szerint, ha kormányra kerül, ügyesen kell majd kiegyensúlyoznia a különbségeket szövetségesei érdekrendszerében és világnézetében, miközben el kell viselnie Orbán csipkelődéseit a pálya széléről.
A legjelentősebb "dreamer" azaz álmodozó idén a Politico szerint Párizs polgármestere, Anne Hidalgo, akit Ursula von der Leyen követ a lap listáján.
Mario Draghi a legbefolyásosabb, Scholz máris listát vezet
Ami pedig a Politico harmadik kategóriáját illeti az Európa legfontosabb politikusai választáson: a cselekvők listáját Olaf Scholz, Németország vadonatúj kancellárja vezeti, akit Emmanuel Macron francia kormányfő és Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke követ.
Európa legbefolyásosabb emberének Olaszország miniszterelnökét, a technokrata Mario Draghit választották a brüsszeli lap szerkesztői.