Megosztottak az európai uniós országok abban a kérdésben, hogy az atomenergia felhasználásával előállított üzemanyagok beleszámítsanak-e megújuló forrásokra vonatkozó új célkitűzésekbe, a vita nyomán pedig késedelmet szenvedhet a klímaváltozás mérséklését célzó intézkedések elfogadása.
A két EU-s társjogalkotó intézmény – az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő Tanács – képviselői szerdán tartják végsőnek szánt egyeztetésüket a 2030-as károsanyag-kibocsátási célokról.
A tárgyalások ugyanakkor megfeneklettek, miután nincs egyetértést azt illetően, hogy az atomenergia felhasználásával előállított üzemanyagok is megújulónak számítsanak-e.
Ehhez kapcsolódóan: Az EU élre törne a tiszta technológiák terén
Franciaország azért lobbizik, hogy a nukleáris energia felhasználásával előállított „alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén” ne részesüljön hátrányos megkülönböztetésben a megújulóenergia-termelés során előállított hidrogénnel szemben.
Ebben Csehország, Lengyelország, Magyarország és Románia is támogatja Párizst.
Ezzel szemben egyebek mellett Dánia, Németország, Portugália és Spanyolország ellenzi a javaslatot, ugyanis úgy vélik, hogy a nukleáris energia bevonása lassítaná a nap- és szélenergia használatának oly szükséges gyors bővítését.
Ehhez kapcsolódóan: Az EU 2050-ig kivonja a szén-dioxidnál is sokkal károsabb F-gázokat
A tagállamok nagyköveteinek pénteki ülésén nem közeledtek az álláspontok, egyes tisztségviselők így kételyeiket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy szerdán megállapodás születhet-e.
Hétfőn ismét összeül a huszonhét kormány képviselője Brüsszelben.
A jogszabálytervezet más elemei kapcsán sincs egyetértés, például abban, hogy milyen fák tüzelése számítson megújulónak.
Ehhez kapcsolódóan: Környezetvédelemre hivatkozva elégetjük az erdőket is
A világ egyik legnagyobb nukleáris kapacitásával rendelkező, ráadásul újabb erőművek építését tervező Franciaország különösen érdekelt abban, hogy az atomenergiát is számításba vegye az Európai Unió.
Agnès Pannier-Runacher francia energiaügyi miniszter kedd reggel összeül az atomenergia pártján álló országok képviselőivel az EU-s energetikai tanács ülése előtt – jelentették párizsi diplomáciai források.