Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Alelnökből a Tisza Párt elnökévé választották Magyar Pétert


Magyar Péter az EP-képviselői mandátumok átadásán, 2024. június 24-én
Magyar Péter az EP-képviselői mandátumok átadásán, 2024. június 24-én

A párt tisztújító közgyűlésén alelnökké választották Radnai Márkot, a párt operatív vezetőjét és Tarr Zoltánt, európai parlamenti delegációjának vezetőjét.

A tisztújításról Magyar Péter számolt be a Facebook-oldalán. A politikus – megköszönve a párt korábbi vezetésének a munkát – azt írta, hogy a párt eddigi elnöke, Szabó Attila a jövőben tiszteletbeli, alapító elnök lesz. Beszámolója szerint sok ezren kérték felvételüket a Tisza Pártba, a jelentkezések feldolgozása folyamatban van.

A párt új alapszabályának és szmsz-ének elfogadása után, várhatóan novemberben rendkívüli tisztújító kongresszust tartanak, amelyen megválasztják a párt új vezető testületének tagjait, figyelve arra, hogy a nők egyenlő képviselettel rendelkezzenek minden poszton.

Mint arról a Szabad Európa is beszámolt, Magyar Péter április 10-én jelentette be, hogy a Tisztelet és Szabadság Párttal indul az EP-választáson, majd kiderült, hogy az önkormányzati választáson is megmérettetik magukat a párt jelöltjei. A pártot akkori alelnöke, Deák Boldizsár korábbi fideszes egri önkormányzati képviselő ideológiamentes, középutas politikát folytató, jobbközép pártként határozta meg.

A párt egyik új alelnöke, Radnai Márk színházi és filmrendező az egyik főszervezője Magyar Péter eddigi rendezvényeinknek, és a videós tartalmakért is felel. 2015-ben azzal került be a sajtóba, hogy megfenyegetett egy kritikust és egy újságírót.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG