Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Andrew Tate letartóztatása: a román rendőrség a „lover boy” taktikát, a nők átverésének egyik módját emlegeti


Bár a statisztika javult azóta, hogy Románia létrehozta az emberkereskedelem elleni nemzeti ügynökséget, a hatóságok továbbra is havonta mintegy harminc új áldozatot regisztrálnak
Bár a statisztika javult azóta, hogy Románia létrehozta az emberkereskedelem elleni nemzeti ügynökséget, a hatóságok továbbra is havonta mintegy harminc új áldozatot regisztrálnak

Az online terjedő toxikus maszkulinitás vezető képviselőjének, Andrew Tate-nek a Bukarest melletti luxusvillájában tartott razzia utáni letartóztatása rávilágított, hogy Romániát, de a tágabb régiót is folyamatosan fenyegeti az emberkereskedelem veszélye.

A nyomozók azt állítják, hogy négy gyanúsított – a 36 éves Tate, testvére, Tristan és két román nő – bűnszövetkezetet hozott létre, hogy Romániában és más országokban, köztük az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában emberekkel kereskedjen. Az állítólagos bűncselekmények között nemi erőszak is szerepel.

Az Egyesült Államokban született, brit állampolgársággal rendelkező egykori kick-boxoló, Tate a maszkulinitás, a nőgyűlölet és a jólét megteremtésének pilléreire építette több millió dolláros online brandjét. Az őrizetbevételek után egy bukaresti bíróság elrendelte, hogy a gyanúsítottak legalább egy hónapig előzetes letartóztatásban maradjanak.

Románia ember- és szexkereskedelemmel kapcsolatos problémái valószínűleg nem tűnnek el egyik napról a másikra. Bár a statisztika javult, amióta az ország létrehozta az emberkereskedelem elleni nemzeti ügynökséget, a hatóságok továbbra is havonta mintegy harminc új áldozatot jegyeznek fel.

Csendőrök kísérik Andrew Tate-et és Tristan Tate-et Bukarestben december 29-én
Csendőrök kísérik Andrew Tate-et és Tristan Tate-et Bukarestben december 29-én

2022 augusztusában az amerikai külügyminisztérium „jelentős erőfeszítésként” méltatta a román kormány lépéseit, de figyelmeztetett, hogy az ország még mindig „nem teljesíti teljes mértékben az emberkereskedelem felszámolására vonatkozó minimumkövetelményeket”.

A román rendőrség azt állítja, hogy a Tate-hálózat brit állampolgárokat ejtett csapdába a „lover boy” módszerrel, amelynek során az elkövetők az áldozatokat szerelmi kapcsolat reményével csábítják el, de aztán bántalmazzák vagy rabszolgasorba kényszerítik őket.

A Szabad Európa román szolgálata hivatalos adatok és a romániai emberkereskedelem áldozatainak bírósági vallomásai alapján határozta meg az emberkereskedők archetípusait. A cikkben a nők személyazonosságának védelme érdekében álneveket használunk.

Az internetes ragadozó

Andreea szegény családban született, és az erdélyi Fehér megyében nőtt fel. Második osztályban kimaradt az iskolából, nem sokkal később anyai nagyanyja kezdte nevelni, mert szülei elváltak, és mindketten külföldre távoztak, hogy munkalehetőséget keressenek.

Évekkel később, húszévesen Andreea tanúvallomásában arról beszélt, hogy kétségbeesetten keresett munkát otthon, mielőtt Nagy-Britanniába utazott volna egy csokoládégyárban való munka reményében, de végül prostituáltként végezte.

A bíróságon azt vallotta, hogy az emberkereskedelem sötét világába egy Sebastian Z. nevű férfi vezette be. 2020 decemberében ismerkedtek meg Facebookon. Elmondása szerint Sebastian néhány beszélgetésen belül bevallotta, hogy feleségül akarja venni, de volt egy feltétele: a nőnek vele kellett utaznia Nagy-Britanniába, ahol a férfi segített volna munkát találni neki.

Egy Andreeával foglalkozó bírósági pszichológus megállapította, hogy a 18 éves, kevés élettapasztalattal és iskolai tudással rendelkező lány különösen sebezhető volt. Nem volt például matematikai vagy olvasási készsége.

Sebastian biztosította arról, hogy szereti, kifejezetten tiszteli a nőket, és hogy boldoggá teszi és megvédi.

2020 januárjában a lány Nagy-Britanniába utazott, anélkül hogy bárkinek is szólt volna a családjában. Alig volt nála más, mint a ruhája és egy mobiltelefon, amikor busszal Birminghambe, majd Wolverhamptonba indult, ahol „barátjának”, annak barátjának és feleségének volt bérelt háza. Hamarosan prostitúcióra kényszerítették, amit vállalnia kellett, hogy ne kerüljön utcára.

Sebastian létrehozott egy online álnevet a számára, „az ügyfelek este 11-kor kezdtek érkezni, és körülbelül hajnali 3-ig tartott”.

Két hónap után visszatérhetett Romániába, miután egy ottani családtagja megbetegedett.

„Azt mondta, ha bárkinek vagy a rendőrségnek szólok, akkor jön, kést döf belém, és megöl” – vallotta. De összeszedte a bátorságát, és elmondta a nagymamájának, aki azonnal a rendőrséghez fordult.

Emberek sétálnak a bukaresti bíróság előtt, ahol a bíró december 30-án harminc napra hosszabbította meg Andrew Tate és testvére, Tristan eredeti, 24 órás fogva tartását
Emberek sétálnak a bukaresti bíróság előtt, ahol a bíró december 30-án harminc napra hosszabbította meg Andrew Tate és testvére, Tristan eredeti, 24 órás fogva tartását

Sebastian Z.-t és Andreea többi fogva tartóját végül négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélték.

A romániai emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó nemzeti ügynökség szerint az emberkereskedelemről feljelentést tevő személyek közel negyedét így toborozzák.

„Lover boy”

Tate-ék letartóztatása óta egy volt román törvényhozó 19 éves lánya nyilvánosan megvádolta őket azzal, hogy 16 éves kora óta kéretlen, „meglehetősen szuggesztív” telefonüzenetekkel próbálták őt és iskolatársait körbeudvarolni.

Daria Gusa azt mondta, hogy Tate „alapvetően arra kért, hogy járjak vele”, és hasonló stratégiát alkalmazott más lányokkal vagy fiatal nőkkel is a lakhelyéhez közeli Ilfov és Prahova környékén.

„Alapvetően ez a lover boy módszer volt” – mondta a helyi médiának.

Daria nincs egyedül a román nők között.

2020 márciusában Maria romantikus kapcsolatot kezdett azzal a férfival, aki később a zaklatójává vált. Azt hitte, szerelem volt, és a bolgár határhoz közeli Giurgiu megyében élő férfihez költözött – vallotta később –, miután a férfi azt ígérte, hogy lehozza neki a csillagokat az égről, és megesküdött, hogy feleségül veszi.

A román tanárok számára a lover boy módszer felismerését célzó képzéshez készült plakát
A román tanárok számára a lover boy módszer felismerését célzó képzéshez készült plakát

Két hónappal később, 2021 májusában egy barátja autóján megérkezett a németországi Nürnbergbe, ahol arra számított, hogy háztartásbeli lesz, míg vőlegénye egy építkezésen dolgozik. De hamar rájött, hogy becsapták.

„Egy lakásban laktam a barátom két kollégájával – mesélte. – Az egyikük azt mondta, hogy menjek dolgozni a Puffba – egy helyi bordélyházba –, amit meg is tettem.”

Minden éjjel dolgozott, a „barátja” pedig a kora reggeli órákban felvette, és elvette az összes bevételét. Gyakran veszekedtek, „a legtöbb eset verekedéssel végződött”.

Egyik este, miután a lány visszautasított minden további ügyfelet, a férfi eljött érte, hazavitte, „ahol addig ütött és rugdosott, amíg (…) el nem ájultam”.

Néhány hónappal megérkezése után próbálkozott először szökéssel, de a kísérlet kudarcba fulladt. A következő kísérlet sikerrel járt, miután az esti bevételből vett egy buszjegyet Romániába. Egy másik nő azonban rájött, és elmondta az emberkereskedőnek, aki hamarosan megérkezett az anyja romániai házához. Ezt követően kibékültek.

A nő néhány hónap múlva beleegyezett, hogy visszatér Németországba, hogy prostituáltként dolgozzon. Idővel megtudta, hogy „barátjának” van egy felesége, aki szintén prostituáltként dolgozik Németországban.

A nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy Maria érzelmileg függött a zaklatójától, és valóban hitt a „szeretetre és védelemre” vonatkozó ígéreteinek. Úgy vélték, hogy a „barát” fizetett Maria édesanyjának. A más nők kereskedelmével kapcsolatos büntetőeljárás során Maria továbbra is próbálta védeni a férfit az igazságszolgáltatástól.

Az ismerős vagy rokon

Diana fiatal nő volt, aki mentális zavarokkal küzdött, többek között orvosilag diagnosztizált bipoláris zavarral, régi nevén mániás depresszióval. 2015-ben, 22 évesen kétségbeejtő szegénységben élt Prahova megye fővárosában, Ploestiben.

Egy Görögországban futtatásért elítélt férfi valahogy tudomást szerzett a helyzetéről, és egyik nagybátyján keresztül felvette vele a kapcsolatot. Diana nem sokkal azelőtt vesztette el a személyi igazolványát, és a nagybátyja – a stricitől kapott pénzzel – segített neki új igazolványt szerezni. Ruhákat is vett neki, és végül egy áhított repülőjegyet Nagy-Britanniába.

Miután 2015 augusztusában megérkezett Liverpoolba, Dianát két férfi vette fel a repülőtéren, és a skóciai Glasgow városába vitte. Személyazonosító okmányait azonnal elvették, és közölték vele, hogy mostantól prostituált. Ügyfeleit erre szakosodott weboldalakon keresztül toborozták. Gyakran megverték, mert ellenállt az utasításaiknak.

2015 októberére Diana összeszedte a bátorságát és az erejét, hogy elmeneküljön. Az első arra járó autót leintette, és sírva mesélt a sofőrnek, aki kihívta a rendőrséget. A skót hatóságok büntetőeljárást indítottak, amelyet azóta a romániai Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Nyomozó Igazgatóság (DIICOT) vett át.

A zsaroló

Amikor Elena találkozott zaklatójával, még nem volt 17 éves. 2020 elején jártunk. A tinédzser feszült viszonyban volt a szüleivel. Elhatározta, hogy elszökik otthonról. Ekkor mutatta be egy barátja egy férfinak, akivel egy este, éjfél körül találkozott egy italra szülővárosa egyik benzinkútján.

„Elkezdtem járni vele, telefonon beszélgetni, amit eltitkoltam a szüleim elől, beleértve azt is, hogy van egy kisgyereke – mondta később a nyomozóknak. – Az első találkozásunkon megmondtam neki, hogy 16 és fél éves vagyok, így mindig is tudta.”

Egy alkalommal beleegyezett, hogy a férfi filmezze őt szex közben.

Elena később elmenekült a szülei otthonából, és a férfihoz költözött. A szülei többször kapcsolatba léptek a rendőrséggel, és sikertelenül próbálták hazahozni a lányukat.

A férfi szándéka állítólag az volt, hogy Elenát Németországba vigye – vélhetőleg azért, hogy ott prostituált legyen –, de a kora miatt nem mehetett a szülei engedélye nélkül. A férfi a videóból kivágott, az Elenát szexuális aktus közben ábrázoló képeket megosztotta ismerőseivel, sőt még a családtagjaival is, hogy így próbálja kikényszeríteni a segítségüket. Végül többtucatnyian kaptak képeket a WhatsAppon vagy Facebookon keresztül.

Elena később visszatért a szüleihez.

„Miután a rokonaimtól értesültem a videóról, rájöttem, hogy az összes közösségi hálózaton kering, és mindenki láthatja, ezért hívtam a rendőrséget” – mondta a lány édesanyja a hatóságoknak.

Szülei szerint azonban az élmény egy életre rányomta bélyegét Elena pszichéjére, például olyan csendes és állandóan depressziós lett, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, amit csak azért sikerült megakadályozni, mert egy barátja közbelépett.

Szöveg: Ionut Benea, a Szabad Európa román szolgálatának ügyvezető szerkesztője.
XS
SM
MD
LG