Továbbra is nagy területek állnak víz alatt Oroszország déli részén és Észak-Kazahsztánban. Tisztviselők szerint a helyzet csak romlani fog, az évszakhoz képest magas hőmérséklet miatt ugyanis hatalmas területen indult meg a gyors hóolvadás, emiatt tízezrek kényszerülhetnek otthonuk elhagyására.
Városok és falvak tucatjai fekszenek az Urál, Európa harmadik leghosszabb folyója mellett, amely átszakította a gátat, és vize az oroszországi Orenburgon és a kazahsztáni Oralon át dél felé hömpölyög.
Az Orenburgi terület vezetésének április 10-i közleménye szerint több mint 7700 helyit és több száz háziállatot evakuáltak az árvíz sújtotta körzetekből, mintegy 13 ezer ház és körülbelül 15 ezer háztartás került víz alá.
Miközben a vízszint már süllyedni kezdett Orszk városában, ahol múlt hét óta háromszor is átszakadt egy helyi gát, és legkevesebb öten meghaltak az áradások során, a terület kormánya szerint a helyzet legalább április 25-ig nehéz marad.
A Kreml ennél is borúlátóbb: közölte, hogy a helyzet „nagyon feszült”, és valószínűleg tovább fog romlani.
„A víz folyamatosan emelkedik. Nagy mennyiségű víz érkezik újabb és újabb területekre” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában újságíróknak.
Ehhez kapcsolódóan: Kevesebb kiskapu és sokkal több pénz kell a klímaváltozás tényleges megállításához
Kazahsztánban is folytatódik az áradás az Oroszországgal határos északi régiókban.
Tisztviselők április 10-én közölték, hogy az árvíz múlt heti kezdete óta valamivel több mint 96 ezer embert evakuáltak, csak az elmúlt 24 órában tízezret.
A kormány válaszlépései feldühítették a helyieket, a nyugat-kazahsztáni Atyrau térségében a Zsiljói járás lakói körbekerítették a városházát Kulszariban, pénzügyi segítséget követelnek az áradásban elszenvedett károk fedezésére.
A tiltakozók azt mondják, kételyeik vannak a helyi önkormányzat döntésével kapcsolatban, amely két hónapra felfüggeszti a jelzáloghitelek visszafizetését azoknak az esetében, akiknek a házát megrongálta az árvíz.
„A jelzáloghitel törlesztésének két hónapos halasztása azt jelenti, hogy később magasabb kamatot kell majd fizetnünk. Pontosan ezzel szembesültünk a Covid-időszakban. Engedjék el a jelzáloghitelünket, mert nemcsak a vízbe fulladunk bele, de az adósságba is” – mondta az egyik tiltakozó, Zsanar Sudabajeva a Szabad Európának.
Kuttibaj Ajtesov helyi nyugdíjas arról beszélt a Szabad Európának, hogy bár az ő házán nincs hitel, attól tart, hogy az árvíz mértéke miatt nem tudja majd rendbe tenni az épületet, a nyugdíja túl alacsony a költségek fedezésére.
Az észak-kazahsztáni térség kormányzója, Gauez Nurmukambetov április 10-én közleményt adott ki, amelyben arra figyelmeztetett, hogy „hatalmas mennyiségű víz érkezik” a régióba az Eszil folyón, és „egy-két nap alatt” eléri a terület fővárosát, Petropavlot, valamint több tucat másik várost és falut.
Az átmeneti menedéket keresők helyzetét nehezíti, hogy a hét hátralévő részében több térségben hideg idő várható.
Egyikük azt mondta: aggódnak amiatt is, hogy milyenek lesznek az egészségügyi viszonyok az árvíz levonulása után.
„Láttuk, ahogy holttesteket mos ki a sírjukból az ár. Sok Covid-fertőzésben meghalt embert temettek el itt. Mi a helyzet a csapvízzel, amiből iszunk? A helyi önkormányzat nem árulta el, hogy biztonságos-e a csapvíz. Ha lemegy az ár, egészségügyi szempontból biztonságos lesz-e az árvíz sújtotta körzetekben tartózkodni? Van egy két hónapos kislányom” – mondta a fiatalember.