Mintegy 50 ezer abortusz-tanácsadást végeztek az elmúlt öt évben Magyarországon, ez összesen két kötelező találkozást jelent a terhességmegszakítás előtt a védőnővel. Az adatok azt mutatják, hogy a tanácsadás után is az ott megjelent nők 89-92 százaléka nem változtatott az elhatározásán, elvégeztette az abortuszt.
Magyarországon terhességmegszakításra négy indokkal van lehetőség:
- ha a terhesség bűncselekmény (szexuális erőszak) következménye,
- ha a terhesség a terhes nő egészségére veszélyes,
- ha a magzat súlyos fogyatékosságban vagy károsodásban szenved,
- ha terhes nő súlyos válsághelyzetben van. (A súlyos válsághelyzet a törvény meghatározása szerint az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.)
A terhesség alapesetben, a fent felsorolt négy feltétel valamelyikének megléte esetén a 12. hetéig megszakítható, de vannak esetek, például korlátozott cselekvőképesség vagy cselekvőképtelenség, amikor a terhesség a 18. hetéig megszakítható.
Ha több mint 50 százalék az esély arra, hogy a magzat károsodott, a terhesség a 20. hetéig megszakítható. A terhesség az időtartamától függetlenül megszakítható, ha a terhes nő életét veszélyezteti, vagy ha a magzat a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenességben szenved.
A terhességmegszakítás négy lépése:
- az első tanácsadás, ennek kifejezett célja, hogy nő ne vetesse el a gyermeket,
- orvosi igazolás a terhességről,
- a második tanácsadás, legkorábban az első után három nappal,
- maga a terhességmegszakítás, amelyre a második tanácsadás után nyolc napon belül jelentkeznie kell a terhes nőnek a választott egészségügyi intézményben.
Az abortusz előtti kötelező két személyes tanácsadást védőnő vagy védőnői képesítéssel rendelkező személy végzi, feladata, hogy megnyissa „a magzat megtartásának és felnevelésének a lehetőségeit, perspektíváit is a nő, illetve a pár előtt”, miközben nyitottnak kell maradnia a nő döntésére.
A tanácsadást végző védőnők tevékenységét a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) felügyeli. A G7 portál közadatigénylés útján kérte ki az elmúlt öt évre vonatkozó adatokat az országos tiszti főorvostól. Ezek az adatok egyfelől megerősítik, hogy az európai tendenciához hasonlóan, Magyarországon is folyamatosan csökken a terhességmegszakítások száma. Ugyanakkor :
- az elmúlt 5 évben az első tanácsadáson megjelent nők átlagosan mintegy 95 százaléka megjelent a második tanácsadáson is.
- A mindkét tanácsadáson átesett nőknek pedig bő 90 százaléka megjelent az abortuszon is.
2021-ben 24.724 nő jelent meg az első tanácsadáson, 23.738 a másodikon, majd 21.240 az abortuszon. Átlagosan 7,5 százalék, mintegy 3500 tanácsadás szakad meg az első alkalom után, de ez nem jelenti azt, hogy ezek a nők meggondolták magukat és mégsem vetetik el a magzatot, mert ebben benne vannak azok is, akik például külföldön végzik el a terhességmegszakítást.
Szívhangrendelet
A Szabad Európa is beszámolt a Magyar Közlönyben szeptember közepén megjelent változtatásról, amely szerint az állapotos nőnek ezután be kell mutatnia egy olyan szülész-nőgyógyász által kiállított leletet is, amely rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta.
A gyakorlatban arról van szó, hogy a módosítással a szívhang meghallgatásához kötik az abortusz elvégzését. A belügyminiszter rendelete szeptember 15-én hatályba lépett. Pintér Sándor ezzel a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló korábbi, húsz évvel ezelőtti rendelet mellékletét módosította.