Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az ukrán elnök bemutatja a NATO-meghívást is tartalmazó győzelmi tervét


Volodimir Zelenszkij az ukrán parlament ülésén, Kijevben 2024. október 16-án
Volodimir Zelenszkij az ukrán parlament ülésén, Kijevben 2024. október 16-án

Volodimir Zelenszkij egy sor olyan intézkedést vázolt fel, amelyek szerinte Ukrajna javára fordítanák a háború menetét, és legkésőbb jövőre véget vethetnének a konfliktusnak Oroszországgal, annak ellenére, hogy az ellenség lassan, de folyamatosan nyomul előre a keleti országrészben.

Az ukrán elnök szerdai parlamenti beszédében ismét a nyugati partnerek által szállított fegyverek oroszországi célpontok elleni bevethetőségére vonatkozó korlátozások feloldását sürgette, illetve kitért arra, hogy fontos lenne a szövetségesek segítsége a tartalékos dandárok megfelelő felszerelésében.

Öt pontból álló „győzelmi tervében” – amelyben kizárta bármilyen ukrán terület átengedését – feltétel nélküli NATO-meghívásra szólított fel, valamint stratégiai, nem nukleáris elrettentő fegyverek ukrajnai telepítésére. Elmondta, hogy tervét ismertetni fogja az Európai Unió október 17-i brüsszeli csúcstalálkozóján is. Egyéb részletet nem árult el, de hozzátette, hogy már egyeztetett amerikai, brit, francia, német és olasz kollégáival.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy vélekedett, hogy Ukrajnának „ki kell józanodnia”, és azzal vádolta Zelenszkijt, hogy álcázott amerikai tervet terjesztett elő. Oroszország hevesen ellenzi Ukrajna esetleges NATO-tagságát, a kilátásba helyezett lehetőségét is ürügyként használta a totális háború megindítására 2022 februárjában.

A kijevi vezetés az Ukrajnát támogató, körülbelül ötven országból álló nemzetközi koalíció előző hétre tervezett találkozóján szándékozott bemutatni a győzelmi tervet, ez azonban elmaradt, miután Joe Biden amerikai elnök lemondta a részvételét a Milton hurrikán pusztítása miatt.

Az ukrán elnök közölte, hogy még a november 5-i amerikai elnökválasztás előtt választ vár az Egyesült Államoktól a javaslatcsomagjára.

A saját portréival gyűjt pénzt még több drónra a drónkezelő, aki arcsérülést szenvedett
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:32 0:00

Eközben az orosz hadsereg továbbra is folyamatosan támadja az ukrán városokat és infrastruktúrát, az inváziós erők pedig keleten nyomulnak előre a kulcsfontosságú logisztikai központ, Pokrovszk felé. Szerdán Oroszország 136 drónnal és két irányított rakétával támadta Ukrajnát. Ezek többségét az ukrán légvédelmi rendszer megsemmisítette – jelentette a kijevi légierő a Telegramon. A tájékoztatás szerint 51 pilóta nélküli gépet lelőttek, hatvan másikat pedig elektronikus hadviselési eszközökkel semlegesítettek.

Az orosz védelmi minisztérium tudatta, hogy három ukrán drónt lőttek le – kettőt a Belgorodi, egyet pedig a Voronyezsi terület felett.

XS
SM
MD
LG