Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Mohácsnál tetőzik a Duna, Bajánál átvágtak egy gátat, házakat öntött el a víz


Az utcákat elborító tetőző Duna Baja üdülőövezetében 2024. szeptember 23-án
Az utcákat elborító tetőző Duna Baja üdülőövezetében 2024. szeptember 23-án

A Dunán levonuló árhullám kedden Mohácsnál tetőzik. Bajánál hétfőn 925 centiméteren tetőzött a folyó, átvágták a Nagy Pandúr-szigetnél lévő gátat, házakat öntött el víz. Összesen 510 kilométeres szakaszon van még árvízi védekezés az országban. Az Európai Bizottság szóvivője közben megerősítette, hogy Magyarország is kaphat az árvizek sújtotta tagállamok számára felajánlott uniós segítségből.

Baja, ahol hétfőn tetőzött a Dunán levonuló árhullám, 850 centiméter magas vízállásig védhető, a folyó viszont 925 centinél állt meg – mondta a miniszterelnök az árvízinfón. Hozzátette: a gát átvágása az árvízvédelmi protokollnak megfelelően történt.

A Bajához tartozó ártérben lévő területen főként nyaralók vannak, a Nagy Pandúr-sziget gátjának átvágásakor házakat öntött el víz. Az intézkedésről, amelyet több helybeli bírált, Széll Péter alpolgármester a Telex kérdésére elmondta: szeptember 17-én értesítették a szigeten lévő ingatlanok tulajdonosait, hogy az akkor még 959 centiméter körülire becsült tetőzés miatt nincs lehetőség érdemi önkormányzati védekezésre. Később felszólították a háztulajdonosokat, hogy 19-én délig hagyják el a szigetet, és gondoskodjanak értékeik biztonságáról, mert a víz el fogja önteni a területet. A felszólítás nem volt kötelező érvényű, az alpolgármester szerint a szigeten élők fele, körülbelül hetven-nyolcan ember a helyszínen maradt.

Az alpolgármester szerint a védelmi bizottság azért döntött a szigetet védő gát átvágása mellett, hogy megelőzzék a gátszakadást, illetve azt, hogy átbukjon rajta a víz, esetleg elsodorja, és nagyobb károkat okozzon.

Orbán Viktor az árvízi védekezést irányító operatív törzs kedd reggeli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a héten várható csapadék nem befolyásolja az árhullám lefolyását, így az ár valószínűleg a gátrendszer egyetlen pontján sem csap át.

A Duna felső szakaszán gyors az apadás, hétfőn 510 kilométeren, a vasárnapinál kétszáz kilométerrel rövidebb szakaszon kellett védekezni.

A nap folyamán az ár Mohácsnál tetőzik, és elhagyja az országot. A hétfői 4458-cal szemben már csak 1847 ember vesz részt a védekezésben.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy több helyen tűnik jó megoldásnak a mobil gát, hogy ne kelljen hasonló helyzetben homokzsákokat tölteni. Akár pár nap múlva, a kormány ülésén is beszélhetnek új árvízvédelmi beruházásokról.

Magyarország is kaphat az árvíz sújtotta országoknak szánt uniós támogatásból

Erről az Európai Bizottság egyik szóvivője beszélt hétfőn a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján. Mint arról a Szabad Európa is beszámolt, bármely árvízkárt szenvedő tagállam kérhet EU-s támogatást, amennyiben elvégzi a szükséges kárfelmérést és benyújtja az erről szóló adatokat a bizottsághoz. Hozzátette: a testület az adatok tükrében dönt a támogatás összegéről. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke múlt héten öt országot említett, amelyek támogatást kapnak. A szóvivő szerint azért nem szerepelt az akkori felsorolásban Magyarország, mert a nyilatkozat idején még csak Ausztriából, Csehországból, Romániából, Lengyelországból és Szlovákiából érkeztek adatok. Az uniós támogatás ugyanakkor minden érintett tagállamot megillet, Magyarországot is – húzta alá. Ursula von der Leyen csütörtökön jelentette be, hogy Brüsszel – az uniós kohéziós alapokból – tízmilliárd euróval segíti az árvíz sújtotta országokat, az uniós eszközöket önrész befizetése nélkül lehet felhasználni az árvíz okozta károk helyreállítására.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG