Joáv Galantot azt követően menesztette Benjámín Netanjáhú kormányfő, hogy a nagy tiltakozásokat kiváltó igazságügyi reform felfüggesztésére szólított fel, a védelmi miniszter azonban még nem kapta meg az erről szóló hivatalos értesítést, így azóta is ellátja feladatait.
Múlt vasárnap emberek tízezrei vonultak utcára Izraelben, miután a miniszterelnök felmentette tisztségéből védelmi miniszterét, aki előző nap az igazságügyi tervezet felfüggesztésére szólított fel. Joáv Galant párbeszédet sürgetett a reform ellenzőivel, és hangsúlyozta, nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a tartalékosok nem jelentkeznek katonai szolgálatra, tiltakozásképpen a szerintük a jogállamiságot gyengítő törvénymódosítás ellen.
Netanjáhú viszont nem küldött hivatalos levelet döntéséről a tárca vezetőjének, így öt nappal később, pénteken Galant még mindig a posztján van. Bennfentes illetékesek szerint a minisztériumnál minden a megszokott módon zajlik.
A hét elején még azt találgatták a helyi médiában, hogy ki lehet a politikus utódja, de azóta nem történt semmi az ügyben.
Ehhez kapcsolódóan: Enyhül a feszültség Izraelben az igazságügyi reform felfüggesztése után
Joáv Galant az utóbbi napokban fogadta az azeri külügyminisztert, látogatást tett a katonai bázison, sőt kedden részt vett a biztonsági kabinet ülésén is. Csütörtökön a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálatot vezető Ronen Barral együtt megjelent egy ünnepségen pészah – a zsidó húsvét – alkalmából.
„Kötelességünk a kedélyek csillapítása az izraeli társadalomban, illetve a befogadó, egyesítő párbeszéd fenntartása” – mondta köszöntőjében.
Az ügy jól tükrözi a vallásos-nacionalista kormányt feszítő problémákat, az elemzők szerint a helyzet, a mély megosztottság komoly próba elé állítja az ország vezetését.
Az erős indulatokat kiváltó igazságügyi reform felfüggesztése jól mutatja, hogy Netanjáhúnak rendkívül óvatosan kell egyensúlyoznia koalíciója szétesésének megakadályozása érdekében. Egyfelől meg kell felelnie a szélsőjobboldali és ultrakonzervatív vallásos partnereknek, másrészt tekintetbe kell vennie a mérsékeltebb erők, a hadsereg, illetve a szövetségesek, így például az Egyesült Államok aggályait.
Ehhez kapcsolódóan: Szokatlan diplomácia pengeváltás Joe Biden és Benjámín Netanjáhú között
„Netanjáhút szélsőségesek veszik körbe, ők vért akarnak látni, azt akarják, hogy eltávolítsák Galantot” – hangsúlyozta egy szakértő.
Hozzátette, hogy a védelmi miniszter sokak szemében bizonyította, hogy fontosabbak számára a nemzeti érdekek, mint a kormányfő személyes érdekei, menesztése ráadásul nem pusztán a lakosság, hanem az amerikai kormány tiltakozását is kiváltaná.
„A Biden-adminisztráció megbízható személyként tekint Galantra, olyasvalakiként, akivel együtt lehet dolgozni” – vélekedett egy másik elemző.
Netanjáhú a héten a példátlan utcai tiltakozások és belpolitikai válság miatt felfüggesztette vitatott tervét, amelynek egyes elemeit a kormánykoalíció még márciusban szerette volna elfogadni.
Ehhez kapcsolódóan: Sztrájkba kezdett Izrael legnagyobb szakszervezeti szövetsége Netanjáhú igazságügyi reformjai miatt
A szóban forgó csomag erősítené a kormány befolyását a bírói kinevezések terén, egyúttal gyengítené a legfelsőbb bíróság jogköreit a normakontrollra vonatkozóan, hogy a testület kevésbé hatékonyan tudja felülbírálni a Kneszetben születő törvényeket.
Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki a zsidó államban, súlyos belpolitikai krízis alakult ki, heteken keresztül tömegtüntetések zajlottak, sőt számos tartalékos katona is bejelentette, hogy megtagadja a parancsok végrehajtását az országot diktatúrává züllesztő módosítás elfogadása esetén. Üzletemberek a negatív gazdasági hatásokra figyelmeztettek, továbbá Izrael nemzetközi szövetségesei is komoly aggodalmukat fejezték ki.
Az izraeli miniszterelnök, aki ellen jelenleg is eljárás zajlik korrupciós ügyben, azt állítja, hogy a módosításokra azért van szükség, hogy helyreállítsák az egyensúlyt a rendszerben, és megzabolázzák azon aktivista bírákat, akik jogköreiken túlterjeszkedve beavatkoztak a politikai szférába is.
Az ellenzők szerint az előterjesztett új szabályok erodálnák a demokratikus fékeket és ellensúlyokat, gyengítenék a bíróságokat, az emberi jogokat és a polgári szabadságjogokat, valamint elszigetelnék az országot a nemzetközi porondon.