Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Civil halottak és sebesültek – Donyecket és Herszont lőtték az oroszok


Feltételezett ukrán légicsapás után Kurszkban (archív fotó)
Feltételezett ukrán légicsapás után Kurszkban (archív fotó)

Legkevesebb négy civilt öltek meg orosz lövedékek a kelet-ukrajnai Donyecki területen, ahol Moszkva hetek óta offenzívát folytat – közölte Vadim Filaskin kormányzó július 30-án.

„Július 29-én az oroszok megölték a Donyecki terület négy lakosát – hármat Toreckben és egyet Hrodivkában. A térségben további öt ember sérült meg a nap folyamán” – írta Filaskin július 30-án a Telegramon.

Az orosz erők az elmúlt napokban fokozták támadásaikat Donyeckben Toreck és Pokrovszk bányaváros irányába, ahonnét több száz civilt evakuáltak a folyamatos ágyúzás miatt – közölték helyi tisztviselők a Szabad Európával.

„A város húsz kilométerre fekszik a frontvonaltól” – mondta Szerhij Dobriak, a pokrovszki katonai közigazgatás vezetője a Szabad Európának.

Az ukrán hadsereg július 30-án közölte, hogy katonái az elmúlt 24 órában 149 közelharcban vettek részt, többnyire Pokrovszk irányában, ahol 52 orosz támadást állítottak meg.

A dél-ukrajnai Herszoni területen nyolc ember megsebesült, és az infrastruktúrában is kár keletkezett, amikor Csornobajivkát ágyúzták az orosz erők – közölte Olekszandr Prokugyin kormányzó július 30-án a Telegramon.

„Az orosz hadsereg a létfontosságú infrastrukturális létesítményeket és a kikötői infrastruktúrát vette célba, valamint a terület településeinek lakónegyedeit, konkrétan egy többemeletes épületet és 24 családi házat. A gázvezetékek is megsérültek – mondta. – Nyolc ember megsebesült az orosz agresszió következtében.”

Oroszországban a Kurszki terület megbízott kormányzója, Alekszej Szmirnov közölte, hogy négy ukrán rakétát lőttek le a térség felett július 30-án.

Elmondása szerint a rakétákat Oktyabrszkijnál és Kurcsatovszkijnál lőtték le. A közösségi médiában a helyiek arról számoltak be, hogy robbanások voltak Kurszk városa felett is. Sérültekről vagy károkról eddig nem érkezett jelentés. Kijevben nem kommentálták az állításokat, amelyeket független módon nem lehet ellenőrizni.

Az Ukrajna elleni teljes körű invázió első napjai óta az orosz erők módszeresen támadják Ukrajna energetikai és polgári infrastrukturális létesítményeit, áldozatokat és hatalmas kárt hagyva maguk után. Ukrajna cserébe olajfinomító létesítményeket és az oroszországi energetikai infrastruktúra más elemeit veszi célba, főleg olyanokat, amelyek a hadsereget szolgálják.

Alekszej Szmirnov, a határ menti Kurszki terület orosz kormányzója július 30-án közölte, hogy sikerült eloltani a hatalmas tüzet, amely egy olajtározóban keletkezett, miután feltételezett ukrán katonai drónok július 28-án eltaláltak egy olajfinomítót.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július 29-én olyan ukrán katonákkal találkozott, akik feltartották az oroszok előrenyomulását északkeleten, Harkiv környékén.

Zelenszkij Vovcsanszkba, az orosz határtól mindössze öt kilométerre fekvő ukrán településre utazott, ahol az orosz erők néhány hónappal ezelőtt áttörést kíséreltek meg, de jórészt megállították őket.

„Harkiv felé. Az Ukrán Fegyveres Erők Különleges Műveleti Erőinek előretolt parancsnoki állomásán, Vovcsanszk környékén – írta Zelenszkij az X-en. – Ma abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ott lehettem, és gratulálhattam a különleges erők harcosainak a szakmai napjukon, és állami kitüntetéseket adhattam át nekik. (…) Hálás vagyok a bátorságukért és hősies hadműveleteikért az ellenséges vonalak mögött éppúgy, mint városaink, falvaink védelméért és felszabadításáért.”

Háború nyáron: a rekkenő hőség és az áramkimaradások is nehezítik az ukránok életét
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:10 0:00
XS
SM
MD
LG