Az elmúlt két hétben a járvány 173 halálos áldozatát jelentették, miközben csökkent a kórházban lévők száma. Az állam elfelejtett adatokat szolgáltatni múlt héten, de az e heti adatokból kiderülnek a megelőző hetiek is.
Az elmúlt hétről 92 áldozatot jelentett az állam, így az elmúlt két hétben összesen 173 fővel nőtt a közvetlen halálos áldozatok száma. Az összes közvetlen járványügyi áldozat 48.111 főnél jár.
Ezer fő alá került a kórházban lévők száma, invazív lélegeztetőgéppel pedig 18 főt próbálnak életben tartani. Az oltási program lényegében áll, az elmúlt két hétben naponta országosan 27 oltatlan beoltását sikerült megszervezni. Az állam hivatalosan továbbra is őket szeretné leginkább elérni.
A múlt hétről egyébként kimaradt az adatszolgáltatás. Pontosabban először bejelentették, hogy kicsit csúsznak majd a szerdai adatszolgáltatással, mert hétfő és kedd szünnap Magyarországon.
Az se derült ki, hogy mikorra tervezi az állam összeszedni az adatait, a hét második felére ígérték. Végül inkább hagyták az egészet, szerencsére az e hetiből visszaszámolva kiderülnek az előző heti számok is.
Magyarországon alacsony színvonalú járványügyi adatszolgáltatása működött eddig a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetésével.
A pontos állami adatszolgáltatásra pedig nem a statisztikusok elégedettsége érdekében van szükség, hanem a fejlett világban ezen alapszik az állami és vállalati döntéshozók, a kutatók, az újságírók munkája, és minden állampolgár és adófizető ez alapján tud tájékozódni az állam különböző tevékenységeiről.