A GDP egyik fő gyengesége, hogy sokszor nehéz rájönni, ha egy ország csalni akar vele. Az éjszakai fények erőssége és a gazdaság fejlettsége viszont összefüggnek, egy új kutatás pedig ezt kihasználva mutatta meg, hogy minél kevésbé demokratikus egy ország, átlagosan annál inkább hazudnak a GDP-növekedésükről. Magyarországnál is némi felfelé torzítást találtak, de az olyan diktatúráknál, mint Kína vagy Kazahsztán az elmúlt évtizedekben jelentett GDP-növekedésük harmada is csak papíron létezhetett.
Az egyes gazdaságok fejlettségét a legtöbbször pusztán a GDP-vel szokták érzékeltetni. Noha ezt igazából félrevezető lehet egyféle teljesítménymutatóval nézni, és a GDP-nek önmagában is komoly korlátai vannak.
Mindenesetre a GDP népszerűsége azt a gyengeségét is egyre inkább kidomborította, hogy
sok országban könnyű hazudni róla,
tekintve, hogy ezt az országok saját magukról jelentik. A fejlett gazdaságok pedig elég bonyolultak ahhoz, hogy akár a meglepően nagy növekedéseket is nehéz legyen kívülről ellenőrizni.
Sok helyen muszáj homályban tartani az embereket
Az egyes kormányoknak is óriási ösztönzőjük van felfelé torzíttatni valahogy a GDP-t, mivel a választók akkor is el kell, hogy higgyék a gazdasági növekedés hivatalos számait, ha ezt ők személyesen akár sokkal visszafogottabbnak tapasztalták.
Értelemszerűen ott lehet könnyebben hazudni bármilyen országos mutatóról, ahol kormány mellett kevésbé működnek a fékek és ellensúlyok. A másik fontos szempont pedig az állami adatok minősége és elérhetősége: a legfelkészültebb elemzőcsapat sem tudja pontosan ellenőrizni a kormány állításait, ha el lehet titkolni a kapcsolódó adatokat.
A modern diktatúráknak ráadásul elengedhetetlen jellemzője, hogy
a nép számára gazdaságilag hozzáértőnek és sikeresnek tűnjön a vezetés.
Ez pedig a világ összes propagandája mellett is csak akkor garantálható, ha a tényleges adatok nagy részét elzárják a nyilvánosság elől.
2016 óta például a Kínáról elérhető nyilvános statisztikai adattípusok több mint felét zárták el a nyilvánosság elől, írta meg a Financial Times. A létező adatok ellenőrzése pedig egy évtizede egyre súlyosabb következményekkel járhat, különösen a belföldi szereplők számára.
A megbízható adatok hiánya nem csak ebből fakadhat. Ahol például intenzív háború zajlik, ott a gazdasági adatszolgáltatás általában nincs a legfontosabb problémák között. De vannak annyira fejletlen vagy elzárt térségek is, amelyeket eddig se tudott rendszeresen felmérni senki.
A GDP-t pont le lehet buktatni
A gazdasági teljesítménynél az a szerencse, hogy sok más, kívülről is megfigyelhető jelenséggel szorosan együtt mozognak. Régóta megfigyelték például, hogy az afrikai gazdaságokat mennyire meghatározza a csapadék, az eső mértékéből még a várható fegyveres konfliktusokra is következtetni lehet.
Mások például a villamosenergia-használatból következtettek a gazdasági fejlődésre olyan helyeken, ahol az állami adatok nem használhatóak.
Még általánosabban alkalmazható felismerés volt egy évtizede, hogy
a fénykibocsátás mindenhol erősen összefügg a gazdasági teljesítménnyel.
Nagyon leegyszerűsítve ezt úgy lehet megérteni, hogy az emberek sötétben nem szoktak se dolgozni, se pénzt költeni. Ahogy fejlődik egy gazdaság, úgy az üzletektől a logisztikai központokig minden egyre tovább marad nyitva, egyre több fény kell otthonra, az irodákba, az utcákra, a szórakozóhelyekre, mindenhova, ahol emberek aktívak.
A módszert többek közt a Világbank vagy az IMF elemzői is régóta használják és fejlesztik. Ők mondjuk gyakrabban is dolgozhatnak olyan országokkal, ahol a nemzeti adatokat nem lehet pontosnak feltételezni.
Luis Martinez, a University of Chicago kutatója is azt nézte meg a Journal of Political Economy-ban megjelent cikkében, hogy a fénynövekedés alapján mondható GDP-növekedés mennyire tér el a hivatalos adatoktól. Azt találta, hogy a kevésbé demokratikus országokban lényegesen jobban,
a diktatórikus rendszerek évente átlagosan 35 százalékkal mondanak be nagyobb GDP-növekedést
a fénynövekedés alapján mérhetőnél.
Vagy másképp mondva az éjjeli fények évi tíz százalékos növekedése átlagosan 2,4 százalékos GDP-növekedést jelzett a demokratikus országokban. A nem demokratikus országokban viszont ugyanez valamiért 2,9 és 3,4 százalék közötti hivatalos növekedést jelentett.
Másokhoz hasonlóan Martinez is az esti fények hat műhold által gyűjtött adatait használta fel. Emellett kiszűrte az urbanizációból, eltérő gazdaságszerkezetből és fejlettségből, az áramhoz való hozzáférésből, a feketegazdaságból és egyebekből származó jellegzetességeket. Három országot pedig ki is kellett hagynia a mintából, Szingapúr és Bahrain mérési hibából vagy helyi sajátosságok miatt extrém fényesnek mutatkozott, Egyenlítői-Guinea pedig sejthetően a nagy mennyiségben elfáklyázott szénhidrogének miatt. A természeti jellemzőkből adódó esetleges eltéréseket(felhők, napfény, holdfény, sarki fény és hasonlók) pedig már eleve kiszűrték.
A kutatásban pontosan azt tette fel, hogy a demokratikusan működő országok fénynövekedéséhez képest hasonló fénynövekedés mekkora hivatalos GDP-növekedéssel jár a csak részben szabad vagy diktatúraként működő országoknál.
A nyers adatok is már azt mutatják, hogy a fénynövekedés és a GDP-növekedés közt valószínűleg van kapcsolat.
Alapjáraton 1992 és 2013 közt vizsgálta az adatokat, de az Economistnak elküldött, elmúlt 20 évbeli eredmények alapján Magyarország fénynövekedése is némileg kisebb GDP-növekedést kellett volna, hogy jelentsen, mint a hivatalos adatok.
A kisebb különbségekre túlzottan nagy hangsúlyt egyébként azért nem érdemes tenni, mert ezt magyarázhatja a mérés tökéletlensége is. Azt például műholdról nem lehet látni, ha netán Magyarországon különleges módon inkább új szoftverfejlesztő cégek irodáinak tömege bocsátott ki több fényt, míg mondjuk a hasonló országokban új raklapgyárak és összeszerelő-üzemek fényeit látni.
A nagy eltérésekre viszont az egyetlen épkézláb magyarázat az, hogy ezeken a helyeken hamisak a hivatalos adatok. Ez azt jelenti, hogy míg mondjuk Kína GDP-je 1992-2005 között elvileg évi 6,3 százalékkal nőtt, a valóságban ez inkább 4,9 százalék körüli lehetett.
A csalás Martinez adatai alapján leginkább az állami költések és beruházások környékén lehetett a hasonló országokban. Ez annyiban életszerűenek is tűnik, hogy ezt az adatot általában az egyik legnehezebb kívülről ellenőrizni.
Ha mondjuk kormány papíron kétszer annyi oktatási szakembert alkalmaz már Etiópia egyes területein, mint korábban, azt még az országon belül is nehéz ellenőrizni, nemhogy kívülről. Míg mondjuk az exportot nehéz lenne meghamisítani, mert azt más országok is mérik, csak náluk az importnak számít.
Magyarországon különösen híressé vált gazdasági adatmanipulációs ügy volt például, amikor a 2006-os választások után hamar előbukkant egy addig nem jelzett, plusz ezermilliárd forintos hiány a költségvetésben. Veres János pénzügyminiszter módszere viszont csak annyi volt, hogy megtiltotta a minisztériumnak, hogy elvégezzék a részletes hiányszámításokat a választások előtt. Vagy mondjuk Szerbiában 2012-ben okozott némi botrányt, amikor kormányváltás után kiderült, hogy a 45 százalékosnak hitt GDP-arányos államadósság valójában 50 százalék körüli volt. Fentieket azonban lehetetlen lett volna évekig eltitkolni.
Ide kapcsolódik Li-Kocsiang jelenlegi kínai miniszterelnök, akkori regionális vezető megjegyzése, amivel 2007-ben érvelt egy vacsora közben egy, a Wikileaksen kiszivárgott diplomáciai sürgöny alapján.
Itt arról beszélt, hogy ő maga nem használja a régiója GDP-adatait, mert azok kézzel gyártott, megbízhatatlan kamuadatok és inkább csak hivatkozási alapnak jók. A tényleges gazdasági teljesítményt ő maga is a helyi áramhasználat, a hitelezés és a vasúti teherforgalom alapján nézi Kínában.
Ahol senki nem ellenőrzi a kormányt, ott többet hazudnak
Külön érdekes, hogy a legszegényebb diktatúrák nem különösebben érintettek az ilyesmiben. Valószínűleg ott semmit nem is változtatna a vezetők lehetőségein, ha a hivatalos GDP-változás feleakkora vagy másfélszer akkora lenne.
Onnantól kezd ez bejönni, ahol a legszegényebb országok elkezdenek komolyabb nemzetközi támogatásokat kapni, és a nemzetközi donorok elkezdenek érdeklődni, hogy hogyan hasznosul ez a pénz.
A hivatalos GDP és a fénynövekedés által jelzett közti eltérés viszont csökkent bizonyos demokratikus intézmények megjelenésével is, magyarázta a szerző a Washington Postnak.
Az autoriter rezsimekben is csökkent ez a különbség, ha léteztek valamennyire független politikai intézmények, mint mondjuk választott parlament. Vagy függetlennek szánt gazdasági intézmények, mint mondjuk a költségvetési tanács vagy nemzeti bank. Vagy igazságszolgáltatásiak, mint például az alkotmánybíróság.
Mindez egyébként valószínűleg kevésbé újdonság az adott ország szakembereinek, akiknek muszáj észrevenniük, ha egyre több az állami titkolózás és kevesebb megbízható nyilvános adat az országban. De eggyel általánosabban a külső szemlélőknek is muszáj számolniuk azzal, hogy ahol lehet hazudni és megéri hazudni, ott fognak is hazudni.
