Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Eltávolították a Putyint és Vučićot tiszteletbeli polgárként feltüntető hirdetőtáblát Koszovóban


A szóban forgó hirdetőtábla eltávolítása Zveçanban 2024. január 25-én
A szóban forgó hirdetőtábla eltávolítása Zveçanban 2024. január 25-én

Az ország szerb többségű, északi részén található Zveçanban felállított táblán többek között Vlagyimir Putyin orosz és Aleksandar Vučić szerb elnök, illetve Novak Đoković teniszcsillag volt látható.

A város korábban mindannyiukat tiszteletbeli polgárává választotta.

Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter és több helyi vezető felügyelte az eltávolítást, leszögezve, hogy az országban nincs helye olyan figuráknak, akik „a diktatúrát és az agressziót” képviselik.

„Államunkban Szerbia egyetlen jelképe a nagykövetsége lesz Pristinában” – hangsúlyozta a tárcavezető a történtekről beszámolva.

„Mától a diktátorokat, illetve a Koszovóval és létezésével szemben agresszív országokat egyetlen sarokban sem fogjuk megtűrni” – tette hozzá.

Ehhez kapcsolódóan: A koszovói erőszak közepette árulónak bélyegzik a jószívű kávézótulajdonost

Zveçan nincs messze Banjskától, ahol tavaly szeptemberben szerb fegyveresek rendőrökre támadtak. A rajtaütésben egy rendőr és három támadó vesztette életét.

Egy koszovói szerb vezető, Milan Radoičić később elismerte a szerepét az akció szervezésében, Pristina szerint ugyanakkor valójában a belgrádi kormány áll a rajtaütés mögött. Ezt Aleksandar Vučić tagadja.

A szerb Novak Đoković az online közösségi médiában több bejegyzésben is megemlékezett az agyonlőtt támadókról.

Ehhez kapcsolódóan: Személyeskedő vádak, miután Pristina azonosította a banjskai támadás Vučić fiához köthető gyanúsítottját

Szerbia továbbra is élesen elutasítja a függetlenségét 2008-ban kikiáltó volt tartománya szuverenitását, amit mára több mint száz ország elismert, köztük Magyarország.

A szerb–koszovói kapcsolat normalizálásáról az Európai Unió közvetítésével folytatott tárgyalások már több mint egy évtizede holtpontra jutottak.

XS
SM
MD
LG