Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Ez már tényleg pánik” – Oroszország több ezer embert költöztet el dél-ukrajnai otthonából


Egy helyi az evakuálás közepette május 4-én egy Herszon külvárosában található buszpályaudvaron
Egy helyi az evakuálás közepette május 4-én egy Herszon külvárosában található buszpályaudvaron

A Zaporizzsjai és Herszoni terület ukrán tisztviselői szerint Oroszország erőszakkal evakuálja a frontvonalhoz közeli területekről a polgári lakosságot. Az orosz csapatok viselkedése hasonlít a Herszon felszabadításához vezető, tavaly őszi ukrán ellentámadás előtti magatartásukra.

„Kezdetben számos gyereket vittek el, és megfenyegették a gyerekeiket iskolába és óvodába küldő szülőket” – mondta a Szabad Európának név nélkül nyilatkozva az ukrajnai Zaporizzsjai terület déli részén fekvő, orosz megszállás alatt álló Polohij város egyik lakója.

Miközben Ukrajna a régóta várt ellentámadásra készül, a Zaporizzsjai és Herszoni területről belső menekültté váló tisztviselők szerint Oroszország erőszakkal viszi el a civileket a déli frontvonalhoz közeli megszállt városokból és településekről. Egyre több a jelentés az Oroszország által evakuálásnak nevezett eseményekről.

A Zaporizzsjai terület megszállt részén lévő 18 település kiürítését május 5-én jelentette be az oroszok által beiktatott területi illetékes, Jevhen Balickij. Egy videóüzenetben azt mondta, hogy a döntés „szükséges biztonsági intézkedés” a fokozódó tűzérségi tűz miatt, és biztosította az embereket arról, hogy „nincs pánik”.

Két nappal később Balickij közölte, hogy több mint 1600 embert, köztük 660 gyermeket az Azovi-tengeren fekvő, oroszok által megszállt és délebbre fekvő Bergyanszk kikötővárosba szállítottak. A távozóknak tízezer orosz rubel (130 dollár) kifizetését ígérte.

A megszálló hatóságok egy másik képviselője (a Zaporizzsjai területen), Volodimir Rohov a Telegram egyik csatornáján azt írta, hogy az úgynevezett evakuálás önkéntes volt. Azt is elmondta, hogy bővülhet azoknak a településeknek a listája, ahonnan a helyi lakosságot kitelepítik.

Ukrán nemzeti színekben pompázó felirat az azovi-tengeri kikötő, Bergyanszk határában 2022 júniusában
Ukrán nemzeti színekben pompázó felirat az azovi-tengeri kikötő, Bergyanszk határában 2022 júniusában

A névtelenül nyilatkozó polohi lakos – aki biztonsági okokból nem akarta nyilvánosságra hozni nevét – elmondta, hogy a Polohiból távozni kényszerülő gyerekeknek, akik közül néhányan édesanyjuk kíséretében, mások egyedül mentek, azt ígérték, hogy egy bergyanszki üdülőtáborban helyezik el őket.

„De nem mindenkit szállásoltak el, mert ezek a táborok tele vannak megszállókkal és orosz katonai személyzettel” – mondta a nő a News of Azovnak, a Szabad Európa ukrán szolgálata projektjének, amely az Azovi-tenger partvidékéről tudósít Ukrajnában.

Vallomása szerint egyeseket végül szörnyű körülmények között, a beígért étkeztetés nélkül telepítettek át, másokat pedig Rosztov-na-Donu délorosz városba és más oroszországi helyekre vittek.

Az asszony elmondta, hogy a gyerekek mellett a megszálló hatóságok tagjai és a velük együttműködő emberek is elhagyták Polohit, valamint távozott néhány tanár és orvos is.

Polohi a frontvonalon fekszik Huljajpolétól délre és Orikhivtól délkeletre. Mindkét település Ukrajna ellenőrzése alatt áll. A nő elmondta, hogy miközben az emberek egy része elhagyta a várost, az orosz katonák több felszerelést vittek be, erődítményeket építettek és árkot ástak – mindezek a várható ukrán ellentámadásra való felkészülés jelei.

„Már napok óta bontják a mozdonydepót. Kihozzák a vasúti kocsikat, darabokra vágják, majd teherautókra rakják, és elviszik valahová a mezőkre, ahol beássák, hogy rögtönzött bunkert csináljanak” – mondta a nő.

Elmondta, hogy a Polohiban tartózkodó emberek vizet és élelmiszert halmoznak fel az ukrán hadsereg ellentámadására készülve, miközben az orosz hadsereg megpróbálja megfélemlíteni őket.

Tekintettel a folyamatban lévő ellenségeskedésekre és az ukrán terület orosz megszállására, a Szabad Európa nem tudta hivatalos forrásból megerősíteni és független forrásból ellenőrizni a tanúvallomásokat.

A Zaporizzsjai és Herszoni terület megszállt város- és településrészeiből elmenekült ukrán tisztviselők nyilatkozatai azonban arra engednek következtetni, hogy jelentős kényszerkitelepítési kampány indult meg.

„Erőszakkal elviszik a gyerekeket”

Polohij kitelepített polgármestere, Jurij Konovalenko elmondta, hogy a város és a környező járás szülői elkezdtek üzeneteket kapni a gyerekes anyák Bergyanszkba történő úgynevezett evakuálásáról. Elmondása szerint mindazoknak, akik úgy döntenek, hogy maradnak, írásban kell jelezniük, hogy elutasítják a kitelepítést.

A közeli, orosz ellenőrzés alatt álló Tokmak város belső menekült ukrán katonai közigazgatási vezetője, Olekszandr Csub elmondta, hogy a gyerekeket arra utasították, hogy holmijukkal és irataikkal együtt menjenek az iskolákba. Az iskolák, az üzletek, a helyi piac, a gyógyszertárak és a közműszolgáltatók aznap zárva voltak, az orvosok pedig nem mehettek haza – tette hozzá.

Polohi belső menekült ukrán polgármestere, Jurij Konovalenko
Polohi belső menekült ukrán polgármestere, Jurij Konovalenko

Ivan Fedorov, a Zaporizzsjai területen található, orosz kézben lévő nagyváros, Melitopol elmenekült polgármestere elmondta, hogy a megszálló hatóságok mintegy hetvenezer ember elköltöztetését tervezik a frontvonal mentén fekvő településekről. Hozzátette, hogy a megszálló hatóságok „erőszakkal elviszik a gyerekeket”, és hogy egyes településeken romlottak a humanitárius körülmények, hiány alakult ki gyógyszerből és más javakból.

„A civilekről való gondoskodás álcája mögé bújnak azzal, de valójában ellentámadásra számítva katonai bázisokat akarnak ott felállítani” – mondta Fedorov.

A bergyanszki városi katonai közigazgatás vezetője, Viktorija Halicsina megerősítette, hogy a városba telepítik át a megszálló hatóságok képviselőit, kollaboránsait és a Zaporizzsjai területről érkező gyerekeket.

Ivan Fedorov, Melitopol áttelepített polgármestere: „A civilekről való gondoskodás álcája mögé bújnak”
Ivan Fedorov, Melitopol áttelepített polgármestere: „A civilekről való gondoskodás álcája mögé bújnak”

Elmondta, hogy az orosz katonák a civilekkel együtt érkeznek a városba, és azzal vádolta őket, hogy pajzsként használják az embereket mozgásuk során.

A megszálló hatóságok bejelentették, hogy evakuálást indítottak Enerhodarból is, a Dnyeper déli partján fekvő városból, ahol a közeli, orosz kézben lévő zaporizzsjai atomerőmű dolgozói élnek.

Május 6-án Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója azt mondta, hogy a NAÜ-nek az erőműben tartózkodó szakértői „információt kaptak arról, hogy megkezdődött az enerhodari lakosok bejelentett evakuálása”. Mindez a NAÜ sajtóközleményében is olvasható.

A NAÜ szakértői „szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet a nukleáris biztonságra és védelemre gyakorolt esetleges hatások szempontjából” – áll a közleményben.

„Az általános helyzet a zaporizzsjai atomerőmű közelében lévő területen egyre kiszámíthatatlanabbá és potenciálisan veszélyessé válik. Rendkívül aggódom az erőművet fenyegető nagyon is valós nukleáris biztonsági és védelmi kockázatok miatt” – idézte a közlemény Grossi szavait.

A News of Azovnak adott kommentárjában Dmitro Orlov, Enerhodar kitelepített ukrán polgármestere azt mondta, hogy az embereket kiköltöztetik, miközben egyre kevesebb az áru, és megfogyatkoztak az elérhető szolgáltatások is.

„Elvitték az orvosi-szanitárius egység berendezéseit, az informatikai felszerelést, az iratokat, az útlevélhivatalt, amely az üzem területén volt; mindezt körülbelül egy hete. Az internetkapcsolat már nem működik, az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak pedig bezártak. Az emberek felvásárolják az élelmiszert és az alapvető szükségleti cikkeket. A benzinkutak és az ATM-ek is üresek” – mondta Orlov.

Enerhodar egy 2022. márciusi fényképen
Enerhodar egy 2022. márciusi fényképen

Az orosz megszálló erőkkel együttműködő helyiek többsége még korábban elhagyta Enerhodart – mondta.

Közben a jelentések szerint a Herszoni terület megszállt részén az orosz csapatok beköltöztek a területet elhagyó helyiek otthonába. A megszállt területeket felügyelő ukrán állami ügynökség, a Nemzeti Ellenállás Központja szerint az orosz Nemzeti Gárda egyik egysége olyan ukránok otthonába települt be, akiket a megszálló hatóságok korábban evakuáltak Oleski városából.

Jevhen Riszcsuk, Oleski elűzött polgármestere: „Tény, hogy pánikban vannak”
Jevhen Riszcsuk, Oleski elűzött polgármestere: „Tény, hogy pánikban vannak”

Oleski kitelepített ukrán polgármestere, Jevhen Riszcsuk azt állította, hogy a városban állomásozó orosz katonák között pánik tört ki.

„Azt látjuk, hogy aktívabbak lettek, az ellenőrző pontokon átnézik az okmányokat, több dolgot visznek el – mondta Riszcsuk a News of Azovnak. – Folyamatosan váltják egymást, és minden új váltás el akar lopni, el akar vinni valamit. Tény, hogy pánikban vannak, hogy hamarosan ellentámadásba lendül az ukrán hadsereg.”

Előkészületek a „jószolgálati gesztusra”

Olekszandr Kovalenko, az orosz propagandával szemben fellépő ukrán civil szervezet, az Információs Ellenállás csoport katonai és politikai megfigyelője a News of Azovnak elmondta, hogy az orosz erők a Zaporizzsjai terület megszállt részén a „jószolgálati gesztus” – vagyis az ellentámadásra való visszavonulás – előkészítésének első szakaszát végzik.

Ez a kifejezés a tavalyi ellentámadások után vált népszerűvé Ukrajnában, amelyek során az ukrán erők visszaszerezték az ellenőrzést a keleti és déli területek felett, beleértve Herszont, az egyetlen regionális fővárost, amelyet az orosz erők a 2022. februári nagyszabású invázió óta elfoglaltak. Egyes esetekben az orosz hadsereg azt mondta, hogy jóakarata jeléül vonult vissza.

Olekszandr Kovalenko, az Információs Ellenállás nevű ukrán civil szervezet katonai és politikai megfigyelője. A szervezet az orosz propagandával szemben lép fel. Szerinte az ellentámadásról szóló nyilvános vita demoralizálja az orosz csapatokat
Olekszandr Kovalenko, az Információs Ellenállás nevű ukrán civil szervezet katonai és politikai megfigyelője. A szervezet az orosz propagandával szemben lép fel. Szerinte az ellentámadásról szóló nyilvános vita demoralizálja az orosz csapatokat

„Az első fázisban az egészségügyi személyzetet és a sebesülteket viszik ki a megszállt területekről, kiviszik az orvosi felszerelést, vagyis kifosztják az összes kórházat, még a gyógyszertárakat is – kiviszik az ott lévő gyógyszereket” – mondta Kovalenko.

Jelezte, hogy Oroszország hamarosan megkezdi a tüzérség kivonását arra az esetre, ha csapatai gyors visszavonulásra kényszerülnek, majd a katonai kommunikációs rendszerek eltávolítását is.

„Ez azt fogja jelenteni, hogy a jószolgálati gesztus egy-két héten belül megtörténik” – mondta.

Miközben a tavaszi nagyszabású ellentámadásra vonatkozó várakozások hetek óta világszerte a címlapokon szerepelnek, az ukrán tisztviselők igyekeznek mérsékelni a várakozásokat. Kovalenko azonban úgy véli, hogy az ellentámadásról szóló nyilvános vita demoralizálja az orosz csapatokat.

„Mindenki erről beszél, mindenki elméletekkel áll elő. De senki sem tudja százszázalékosan, hogyan fog megtörténni, hogy azt a forgatókönyvet követik-e majd, amit sokan feltételeznek, vagy valami egyedi lesz, amire senki sem készült fel. Ezért mondanám, hogy az oroszok tényleg pánikolnak” – mondta.

Szöveg: Alekszandr Palikot, Kijev, a Szabad Európa Crimea.Realities szerkesztősége és a News of Azov tudósítói, Olekszandr Jankovszkij és Olena Badjuk anyagai alapján.
XS
SM
MD
LG