A januári, csíksomlyói tűzeset nyomán az Erőss Zsolt Arénában kapott ideiglenes „lakhelyet” közel 120 roma. Az első napoktól kezdődően kapcsolatban vagyok velük, szerettem volna bemutatni, megmutatni a helyi közösség felé, hogy csupán annyiban különböznek tőlünk, hogy szegények, és gyakorlatilag esélyek nélkül születtek, nőttek fel. Rengeteg ága-boga van ennek, ezért próbálok nagyon körültekintően, alaposan dokumentálva írni róluk. Az előző részekben a varrodai elképzelésről és a jogosítvány felé vezető útról írtam. Ma a közösség reakcióit szeretném elmesélni.
Amikor „elgurul a pirula”
Nagyon boldog voltam, hogy sikerült tizenkilenc embert beíratni a sofőriskolába a Közösségért Alapítvány és a Keresztény Segítség Egyesület támogatásával. Nem titkolt célom első perctől, hogy a helyi közösséggel is megismertessem az Arénában élő embereket, szolidaritásra, együttműködésre késztessem őket. Ezért rövid bejegyzésekben minden tevékenységet bemutattam a közösségi médiában. A sofőriskolába történt beiratkozást követően is így tettem, voltak, akik bejegyzésemet átosztották a helyi, csíkszeredai csoportokba.
Az addigi nyugodt, támogató bejegyzéseket őrület váltotta fel. A hozzászólásokban az értetlenkedéstől a fenyegetésig, a vádaskodástól a gyalázkodásig minden volt. Emlékszem arra a néma, dermedt csendre, ami napokig körülvett, amikor ismerősök és mások üzenetei, bejegyzésemhez fűzött hozzászólásai ezek voltak: „A mi adónkból fizetnéd a tetvesek jogsiját?”, „Pszichológusnál lenne a helyed leginkább”, „Égtek volna bent mind a házaikban, hogy ne lopjanak többet tőlünk”, „Miért nem viszed haza őket inkább?”, „Tudjuk, esténként merre futsz!”, „Lehet, te is cigány vagy, azért szereted simogatni őket”. És hasonlók.
Hiába magyaráztam, hogy nem az adóból fizetjük, hanem alapítványok. Hiába írtam le ezerszer, hogy ha lesz jogosítványuk, találnak munkát és nem lesznek ráutalva a lopásra például. Hörgés, uszítás, acsarkodás folyt mindenhonnan. A halk, nyugodt szó teljesen életképtelennek bizonyult. Végül le is tettem arról, hogy elmagyarázzam. De be kellett látnom, ez nem fog egyik napról a másikra megváltozni.
Stratégiai szempontból úgy láttam jónak, hogy saját oldalamon folytatom, de kértem, bejegyzéseimet ne osszák egyetlen csoportba sem. Saját felületemen egyértelművé tettem, hogy létezik jogszabály, amely szigorúan bünteti a romaellenes uszítást, a romák elleni agressziót. Egyértelművé tettem, hogy élni fogok minden törvényes lehetőséggel, amennyiben a hozzászólók a „40-es években élő bajuszos bácsit”, a „csőre töltött fegyvert”, vagy a „harci kutyát” tartják bejegyzéseikben megoldásnak.
Szemüvegesek
Lassan-lassan elcsitult a hörgés. Kialakult egy olyan olvasói közeg, akik segítenek, támogatnak, bátorítanak abban, amit teszek. Nagyon sok barátra is leltem, nagyon sok ember tanácsa, javaslata segített a folyamatban. És segít ma is. A sofőriskola orvosi vizsgáján például a jelentkezők egyharmadáról kiderült, szemüvegre van szüksége. Helyi vállalkozót kértem, segítsen. A Kolumbán Optika azonnal elvállalta a szemüvegek elkészítését teljesen bérmentesen. És millió hasonló élményben volt részem, rengeteg helyről érkezett visszajelzés, hogy segítenének a roma közösség fejlesztésében csak nem tudják a módját.
Mára legtöbben elvégezték a sofőriskolát. Most kezdődik a neheze. A romániai rendszer szerint előbb az elméleti vizsgát kell sikeresen letennie a jelentkezőnek, utána mehet „hosszúba”, vezetni. A vizsgára csak online lehet jelentkezni, a járvány miatt olyan nagy a túljelentkezés, hogy gyakran csak egy hónap múlva lehet időpontot szerezni.
Vizsgázunk!
A vizsga kresz-teszt kitöltéséből áll, amit végezhet magyarul is és románul is a jelentkező. Sikertelen vizsga esetén egy éven át bármennyiszer próbálkozhat, de az egy év után újra kell járnia az iskolát, és természetesen újra kell fizetnie. Aki ezen a vizsgán sikeresen túljutott, jelentkezhet a gyakorlati próbára, ahol viszont két-három hónapos csúszásra lehet számítani. Vagyis gyakorlatilag „kifut az időből”, aki legalább harmadik alkalommal nem vizsgázik sikeresen a kreszből. Ahogy felénk mondják, „aki nem jön ki a szálából”.
A gyakorlati vizsga másik nagy nehézsége, hogy kerülhet csak román nyelvet beszélő vizsgáztató is a vizsgázó mellé. A sofőriskolába jelentkezők egy része beszél románul, de van, aki nem érti majd meg, ha az utasításokat románul hallja. Egy szó, mint száz: ezeknek a fiataloknak a jogosítvány megszerzése olyan „léc megugrását” jelenti, ami egy átlagos fiatal számára egy kisebb erőfeszítés csupán. De mindezek ellenére hiszem, hogy sokan fognak hamarosan vezetni a közutakon.
