Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Félelmeikről, szexuális beállítottságukról is kérdezték a gyermekvédelmi intézmények vezetőit


A bicskei gyermekotthon 2024. február 11-én
A bicskei gyermekotthon 2024. február 11-én

A kegyelmi botrány kirobbanás után rendelte el a kormány a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek pszichológiai alkalmassági vizsgálatát. Első körben az érintetteknek vezetői kompetenciákkal kapcsolatos teszteket kellett írniuk, a második körben már a szexuális beállítottság is téma volt – írja az egyik résztvevő beszámolója alapján a Népszava.

A második forduló a Belügyminisztériumban volt. Először egy ötszáz kérdéses kérdőívet kellett kitölteni – mondta a lapnak nyilatkozva az egyik intézményvezető. Elmondása szerint például olyan kérdésekre kellett igaz-hamis választ adni, hogy fél-e a sötétben, lenne-e könyvtáros vagy vadász, előfordul-e, hogy nyom a halántéka vagy szúr a feje, illetve egyedülálló-e, vagy párkapcsolatban él.

Ezután egy klinikai szakpszichológussal beszélgettek, aki a már kiértékelt kérdőívvel várta őket. Magánélettel, szakmai életúttal és szexuális beállítottsággal kapcsolatos kérdéseket is feltett, és rákérdezett arra, hogy homo- vagy heteroszexuális-e, töltött-e le pedofil tartalmú videókat, nézegetett-e ilyen témájú képeket. Megkérdezte azt is, találkozott-e a gyermekvédelemben szexuális abúzussal, dolgozó és nevelt között kialakult szerelmi viszonnyal, ha igen, miként kezelték ezeket az eseteket.

Ehhez kapcsolódóan: Kvíz: „Nem a gyermekvédelem a bántalmazó, hanem az a rendszer, amely ezt fenntartja”

Az érintett arról is beszélt, hogy tájékoztatást ugyan nem kaptak a vizsgálat előtt, de annyit elmondtak nekik, hogy a tesztből azt szűrik le a pszichológusok, mennyire eltérő az átlagtól a személyiségük.

A Népszavának nyilatkozó klinikai szakpszichológus szerint a módszertant olyan szakemberek állították össze, akik ismerik a gyermekvédelem minden területét. A cél az, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami veszélyt jelenthet a gyermekek számára.

A bicskei gyermekotthon volt igazgatójának pedofilbotrányával és az őt fedező igazgatóhelyettes kegyelmi ügyével több cikkben is foglalkozott a Szabad Európa, ezeket erre és erre a linkre kattintva találja.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG