Egy beton pingpongasztal alatt élt másfél évig a nyolcadik kerületben. Miután a közteresek elzavarták, a Kálvin téri aluljáróban húzta meg magát közel 5 éven keresztül. Kéregetett, aztán később Fedél Nélkült árult. Akadt olyan nap, amikor 100 ezret is megkeresett az újsággal, és olyan is, amikor csak 25-öt, a pénz nagy részét mindig kábítószerre költötte. A most 28 éves Geisz Gábor 13 évig masszív drogfüggő volt, ebből 7 évet hajléktalanként húzott le Budapesten. Segítséggel lábalt ki abból a reménytelen helyzetből, ahonnan általában már nincs visszaút. Interjú.
28 éves vagy. Ebből 13-at végigdrogoztál, majd ezt megfejelted 7 évnyi hajléktalansággal. Nem rossz mérleg. Miért alakult ez így?
Elvált szülők gyereke vagyok, a nagymamám nevelt fel, de ennek ellenére a családomban csupán én vagyok ilyen rosszéletű. 14 évesen kezdtem el füvezni, később jött a speed, extasy, LSD, aztán a kokain.
De miért kezdtél drogozni?
Őszinte leszek: kövér voltam. Nagyon kövér voltam és mindenki cikizett, ráadásul 10 évesen arcon harapott egy kutya. Az összkép úgy festett, hogy kövér és sebhelyes voltam, magas hanggal, mert csak 17 évesen kezdtem el mutálni. Próbáltam beilleszkedni és számomra ennek a legegyszerűbb módja az volt, hogy a rosszfiúkkal mozogtam. A szüleim talán sejtették, hogy narkózom, de biztosra nem tudták.
Finommechanikai műszerésznek készültél, de a kábítószer-függőség azt is keresztülhúzta. Mennyire voltál beállva tanítási időben?
Inkább azt kérdezd, mennyire nem voltam beállva. Null-huszonnégyben, állandóan, mert a drogra semmit nem kellett költenem, hiszen a kollégiumban a szobatársam volt a dílerem. Aztán sajnos összejött több mint 300 óra igazolatlan hiányzásom a suliban, és eltanácsoltak.
Mit szólt ehhez a családod?
Semmit, ugyanis onnantól, hogy kirúgtak, totálisan eltűntem a családom radarjáról. Semmit nem tudtak rólam éveken keresztül, talán csak annyit láttak, hogy néha posztoltam Facebookra, hogy élek. De, hogy hol vagyok, mit csinálok, arról fogalmuk sem volt. Az utcán éltem már két vagy három éve, amikor egyszer felhívtam apámat.
Miért nem mentél haza miután kirúgtak a suliból?
Nagyon szégyelltem magam a családom és a barátaim előtt, ezért először lépcsőházakban aludtam, de onnan hamar kidobtak, és fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Végül a Corvin-negyedben egy kis parkban kötöttem ki, az volt másfél évig az otthonom. Volt ott két beton pingpongasztal, befészkeltem magam az egyik alá, szereztem egy nagy matracot és azt behajtogattam L-alakban falnak. Lényegében építettem egy bunkert oda. Senki nem vitte el, senki nem nyúlt hozzá, nekem az volt a kastélyom. Ott éltem, ott anyagoztam, és a környéken kéregettem. Aztán egyik napról a másikra elbontották a pingpongasztalt és vele a kastélyomat is.
Utána valahogy eljutottam a Kálvin térre, ahol az aluljáróban meleg volt. Infrastrukturálisan szuper hely volt, hiszen, ahogy felkeltem, egyből tudtam kéregetni. De néhány hónap múlva kiváltottam az engedélyt és elkezdtem Fedél Nélkült árulni. Jól beszéltem angolul, így a turistáknak is simán eladtam a magyar újságot. Rengeteg pénzt tudtam vele csinálni.
Mégis mennyi pénzt?
Két óra alatt simán megcsináltam húszezret egy jobb napon.
Csak a Fedél Nélkülből?
Csak a Fedél Nélkülből. Annyi volt vele a baj, hogy amint megkerestem az első ötezret, akkor már egyből mentem is az anyagért. De volt olyan is, hogy három óra alatt már 50 ezret árultam össze. Voltak nagyon nagyvonalú emberek. A legviccesebb sztori az volt, amikor egyik reggel felébredtem, és találtam a cipőmben 20 ezer forintot. Mondjuk akkor narkós voltam, szóval az egészet elköltöttem cuccra.
Három év hajléktalanság után megkerested az apádat. Ő nem tudott rajtad segíteni, vagy te magadon?
A telefonhívás után egyből találkoztunk személyesen, akkor elmondtam neki mindent. Próbált nekem segíteni anyagilag, meg munkát találni, és volt, hogy dolgoztam ábécében vagy taxitársaságnál, de nem sokáig, mert mindig elszúrtam. Kattogtam. Ez azt jelenti, hogy vágyakozol a drog után és semmi másra nem tudsz gondolni. Nem sokáig bírtam, ezért visszamentem a Kálvin térre és újra drogozni kezdtem. Rengeteg rossz döntést hoztam a kábítószer miatt.
Hogy keveredtél ki végül ebből?
Röviden elmondva is hosszú a történet, de a Kálvin téren árultam újra a Fedél Nélkült és jött egy szemüveges, alacsony dél-afrikai, aki itt dolgozott Magyarországon. Odamentem, hogy kérjek tőle pénzt vagy eladjam neki az újságot. Mondta, hogy ő nem ad pénzt, de vesz nekem egy pizzát. Ott a sorban, amíg álltunk, mesélt nekem Jézusról, mesélt nekem arról, hogy meghalt a bűneimért. Megkérdezte, hiszek-e Istenben. Mondtam, hogy igen. Mondta, hogy programozó. Na mondom, az szép. És felajánlotta, hogy megtanít programozni, lényegében befogadott az utcáról.
Beköltöztél a lakásába?
Vele laktam. Letettem a narkót, otthagytam mindent, mentem és csináltam a jót, a helyes dolgot. Közben jártam vele az Életforrás Gyülekezetbe és elkezdtem hinni Jézusban.
És magadban is hittél?
Azt hiszem, igen. Nem narkóztam, elkezdtem dolgozni. Éreztem, hogy átalakulok, de ez az egész sajnos csak fél évig tartott, mert visszamentem a barátaimhoz, hogy őket is evangelizáljam, aminek az lett a végre, hogy megint ott maradtam a Kálvinon, és Jézus helyett a kábítószert választottam. Visszaestem megint, és még rosszabb lett minden.
Mi volt az a pont, amikor beláttad, hogy elég ebből?
Még egy évig drogoztam hajléktalanként. A végén már egy hivatásos prostituálttal voltam együtt, és akkor döntöttem úgy, hogy ez így nem mehet tovább, mert nem bírom. Felkerestem a lelkipásztort, mondtam neki, hogy szeretnék elmenni egy 12 lépéses rehabilitációs programra. Ragaszkodott ahhoz, hogy nekem egy keresztény rehabos programra kell elmennem, és bízzam rá. Másnap este eljött a Kálvinra, és azt mondta: „itt a lehetőség, a gyülekezet összerakta neked a pénzt a programra, és ha akarod, akkor csináltatunk neked útlevelet és megvesszük a repjegyed, és mehetsz ki a rehabilitációs programra Angliába”.
Egy hét múlva felszálltam a gépre, és azóta ‒ négy éve ‒ tiszta vagyok. A rehabilitációs program kilencedik hónapjában már elkezdtek visszaszoktatni a rendes, normál élethez. Addig a gyülekezet házában laktam 2-3 másik emberrel együtt. Egy éve költöztem el onnan, akkor döntöttem úgy, hogy már meg tudok állni a saját lábamon. Több mint egy évig barista voltam egy kávézóban, de a pandémia tönkretette a vendéglátást, valamit ki kellett találnom, hogy a számláimat fizetni tudjam, így már egy ideje idősápolóként dolgozom. Az elmúlt néhány évben sok mindent tanultam, például különbséget tenni jó és rossz között.
Ez a cikk a Szabad Európa Szelfi podcastjának „A Kálvin téren élt hajléktalanként, most Liverpoolban ápoló” ‒ című része alapján íródott.
