Boszniában az emberek kész tényként kezelik a korrupciót. Sok nő tudja, hogy ha gond nélküli szülést akar, jobb, ha borítékot ad az orvosnak. Egy anya akkora traumát élt át, hogy negyedik gyermekét már otthon szülte meg, és a strasbourgi bíróságig ment, mert nem akarták megengedni neki ezt.
Magdalena két gyermeket szült ugyanabban a szarajevói állami kórházban. A 38 éves nő mindkét alkalommal borítékot adott az orvosnak.
A hálapénz 150 eurónak megfelelő összeg volt. Bár az állami egészségügyi ellátásnak minden költséget fedeznie kellett volna, Magdalena (aki vezetékneve és a kórház nevének elhallgatását kérte) azért adta át a készpénzt, „hogy jobb bánásmódban legyen része a szülés idején”.
Magdalena szerint az orvos közölte vele, hogy nincs szüksége a pénzre, de mégis elvette a borítékot.
Úgy tűnik, a készpénz mégis megtette a hatását.
„Az orvos mindkét szülésnél jelen volt, a szülésznő nem. Hálás vagyok, hogy teljes érzéstelenítést kaptam a varratszedéshez” – mesélte nemrég a Szabad Európa balkáni szolgálatának.
„Miután a gyerekek megszülettek, az orvos odaadta nekem a mobiltelefonját, hogy felhívjam a családom. Másképp bántak velem, mint a többi anyával. Nem sajnálom, amit tettem, újra megtenném” – mondta Magdalena, szemrebbenés nélkül hozzátéve, hogy ezzel nincs egyedül.
Magdalena szerint az ilyen kifizetések, vagyis a hálapénz normális Boszniában. Egyfajta extra biztosítás a jobb ellátásért. Állítását legalább egy felmérés eredménye is alátámasztja.
Átlag hetven euró a nyugodt szülés ára
A bosznia-hercegovinai szülészeteken tavaly mintegy egymillió eurónyi hálapénzt adtak a Baby Steps, egy boszniai civil szervezet felmérése szerint, amely a szülési korrupció felszámolásáért küzd.
Az ország egész területéről 2713 kismama megkérdezésével készült felmérés szerint ötven százalékuk adott pénzt vagy ajándékot az egészségügyi személyzetnek. Az átlagos összeg hetven eurónak megfelelő pénz volt.
A felmérés szerint a korrupció széles körben elterjedt az ország szülészetein, minden második szülésre rányomja a bélyegét – mondta Amila Tatarević, a Baby Steps elnöke.
Egyes szülészetek személyzete egyértelművé tette, hogy hálapénzt várnak el, míg más esetekben a családok mindenféle ráutalás nélkül adnak borítékot, aggódva a másoktól halott történetek és pletykák miatt, hogy mi lesz, ha nem teszik – magyarázta Tatarević a Szabad Európának.
A felmérés eredményeit megosztották az egészségügyi minisztérium országos és regionális szintű tisztviselőivel, valamint a szülészetekkel – mondta, hozzátéve, hogy a válasz nem volt túlságosan átütő.
„Néhány választ kaptunk a tisztviselőktől. A legtöbbjük azt állította, hogy az elmúlt tíz évben nem érkezett jelentés korrupcióról. Tehát van tizenötezer, korrupcióval összefüggésbe hozható szülésünk, és egyáltalán nem érkezett ilyenről jelentés. Ez már önmagában elárulja, mekkora problémával állunk szemben” – folytatta Tatarević.
Összességében ha nem is burjánzik a korrupció, de nagyon elterjedt egész Boszniában. 35-ös pontszámával az ország jelentősen visszaesett a régióban. 2012 óta hét pontot esett a Transparency International globális korrupciót vizsgáló CPI 2020-indexében.
Kórházak: Mi fellépünk a korrupció ellen!
A Szabad Európa felvette a kapcsolatot a szarajevói Dr. Abdulah Nakas Általános Kórházzal, hogy érdeklődjön a szülészeti osztályon történt esetleges vesztegetésekről. A kórház közölte, hogy nem érkezett jelentés ilyesmiről, és hozzátették, hogy intézkedéseket tesznek a megelőzés érdekében.
„A kórházban megalakult egy korrupcióellenes csoport. Nyolc helyen helyeztek el korrupcióellenes anyagokat, valamint a korrupció bejelentésére szolgáló űrlapokat és részletes utasításokat arról, hogyan és kinek lehet jelenteni, ha ilyesmi történik a kórházban” – közölte az intézmény a Szabad Európának adott válaszában.
A Srbija kórház, amely a Boszniai Szerb Köztársaságban, azon belül Kelet-Szarajevóban található, azt mondta, hogy a betegek nem jelentették, hogy hálapénzt kellett volna adniuk a szülészeten.
„Ezért nem volt szükség semmilyen lépésre. Korrupció esetén a Srbija kórház minden szükséges lépést megtesz és fegyelmi eljárást indít” – közölték a Szabad Európával.
Bár nem foglalkoztak a korrupcióval kapcsolatos állításokkal, néhány egészségügyi tisztviselő megjegyezte, hogy októberben – amikor az egészségügyi központok igazgatói gyűlést tartottak – egységes rendszert fogadtak el a korrupció bejelentésére.
Érzéstelenítés nélkül – mert nem tudta, mikor kell fizetni
A Baby Steps kutatása szerint Boszniában sok anya olyan traumát szenved el első szülés során, hogy az elriasztja a további gyermekvállalástól.
Vesna, aki nem akarta, hogy megemlítsük a vezetéknevét, három gyermeket szült ugyanabban a szarajevói kórházban, ahol Magdalena is megfordult. Miután az első gyermekével átélte azt, amit ő „traumatikus élménynek” nevez, a következő kettőért már hálapénzt adott.
„Az egyetlen alkalommal, amikor nem adtam pénzt az orvosnak, bajba kerültem. Amikor beosztanak egy orvost, hogy levezesse a szülést, előre ki kell fizetni, meg kell vesztegetni. Én ezt nem tudtam, és azt hiszem, azért szenvedtem, mert nem adtam pénzt. Katasztrófa volt. Nem mondták meg, miért indítják be a szülést és milyen gyógyszereket használnak. Rettegtem. Az orvos néhányszor bejött a szülés alatt, és a végén érzéstelenítés nélkül összevarrt” – mesélte a 38 éves Vesna a Szabad Európának.
A következő két szülésnél úgy döntött, hogy kétszáz eurónak megfelelő összeget fizet az őt ellátó orvosnak és nővérnek.
Boszniában az emberek átlagosan havi hatvan eurónak megfelelő összeget fizetnek az állami egészségbiztosításért. Ez a legtöbb ember számára nem kis összeg. Az átlagos havi bruttó fizetés ötszáz eurónak felel meg.
A Szabad Európának nyilatkozó többi kismamához hasonlóan a 32 éves kelet-szarajevói Sanja sem akarta megadni sem a vezetéknevét, sem a kórház nevét. Ő is borítékot adott az egészségügyi személyzetnek, amikor négy évvel ezelőtt szült.
Sanja megjegyezte, hogy gyakorlatilag a férje volt az, aki világra segítette a gyermeküket. Száz eurónak megfelelő pénzt fizetett az őt kezelő orvosnak.
„Mindenki a borítékot várja. Ebben élünk, tisztában kell lennünk vele. Az orvos, aki a terhességem idején kezelt, éppen nem volt szolgálatban. Azért fizettem, mert azt akartam, hogy ő hozza világra a gyermekemet. Aznap nem volt beosztva, de bejött, és ott volt a szülésemnél. Nem kérte a pénzt, de azt hiszem, ez magától értetődő, mert különben nem jött volna be” – magyarázta Sanja.
Merész otthoni szülés
Senad Saric nőgyógyász, szülész szakorvos évek óta dolgozik a dél-boszniai Mostar egyik kórházában. Jelenleg magánpraxist folytat, és azt mondja, soha nem volt még szemtanúja a szülészeti osztályon tapasztalható korrupciónak, bár elismeri, hogy a gyakorlat mindenütt jelen van a balkáni országban.
„Évek óta dolgozom, és egyszer sem fogadtam el pénzt. Ez azonban itt nem mindig van így. Van egy szokás, hogy szimbolikusan honorálják, de ez apróság, és itt, Mostarban soha nem volt elterjedt” – magyarázta.
„Ami a szarajevói szülészeti kórházat illeti, tudom, hogy vannak pletykák a császármetszés és más dolgok áráról. Ez számomra érthetetlen. Aki ilyet tesz, azt büntetőjogi felelősségre kellene vonni” – mondta Saric.
A boszniai egészségügyi minisztérium nem válaszolt a Szabad Európa megkeresésére, hogy kommentálja a szülészeteken átadott hálapénzekről szóló állításokat.
Az állami kórházakban való háromszori szülés tapasztalata arra késztette Amira Cerimagicot, hogy negyedik gyermekét otthon szülje meg, ami Boszniában nem szokás.
„Boszniában ez nincs szabályozva, vagyis az otthon szülés szürke zóna. Végigmentem a hivatalos eljáráson, hogy a kórházaktól kérjem ezt a lehetőséget, de előre tudtam, hogy el fogják utasítani. Nem tilos, de nem találsz orvosi személyzetet, nem áll rendelkezésre ez a lehetőség – magyarázta Cerimagic, aki most a Baby Steps önkéntese. – Végül mégis otthon szültem. A bába, vagyis a férfi, a baban – ahogy én hívom – az Európai Unióból jött, és Szlovéniában él.”
Cerimagic a megpróbáltatásai miatt frusztrálva és az otthon szülés jogát követelve a boszniai alkotmánybírósághoz fordult, azt állítva, hogy megsértették az emberi jogait.
Miután az ország legfelsőbb bírósága elutasította az ügyét, Cerimagic a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Most vizsgálják a kérelmét.
Eközben a Baby Steps online petíciót indított a „félelem és pluszköltségek nélküli szülésért”. A petíciót már több ezren aláírták.
A civil szervezet szerint minden anya megérdemli a szakképzett és elkötelezett személyzetet, valamint a többletköltségek nélküli, méltóságteljes szülést.
„A korrupció veszélyezteti az alapvető emberi jogokat, mert megkülönböztetést teremt az anyákkal való bánásmódban” – mondta a Baby Steps.
„A hálapénz elfogadása bűncselekmény, amelyet el kell ismerni, el kell rettenteni tőle és büntetni kell.”