Cikksorozattal emlékezik a Szabad Európa Magyarország uniós csatlakozásának huszadik évfordulójára. A Magyar Köztársaság 2004. május 1. óta az Európai Unió teljes jogú tagja. Podcastok, videók, cikkek, infografikák és fotógalériák segítségével idézzük fel a bővítés folyamatát és azt, milyen hatással volt a csatlakozás az országra, hogyan változott uniós tagságunk megítélése az elmúlt húsz évben. Első rész.
Az Európai Unió eddigi legnagyobb, tíz országot magában foglaló bővítésének végjátékára 2002 december végén került sor óriási médiafelhajtás mellett Koppenhágában, ahol az EU és a tagjelölt államok hivatalosan is lezártnak nyilvánították a tárgyalásokat. Azt csak kevesen tudták, hogy a felek az érdemi kérdésekben már korábban megállapodtak, a legkomplikáltabb versenyjogi fejezetről éppen közvetlenül a csúcs előtt. Koppenhágára diplomaták emlékezete szerint már az egész tárgyalási csomagnak csak körülbelül két-három százaléka maradt nyitva, többek között az agrártámogatások végleges formája és egy kis pénzosztás.
Amikor a fától nem látszott az erdő
Magyarország a több mint négyéves tárgyalási folyamat során a lehetőségek nyújtotta keretek között tisztességes feltételeket alkudott ki az EU-val és az azt képviselő Európai Bizottsággal. A végjátékban azonban homokszem került a gépezetbe, amelyből – részben a politika jóvoltából – homokvár épült, megkeserítve a siker édes ízét mind a kormány, mind a politikai pártok számára.
A mindent eldöntő koppenhágai uniós csúcsot megelőzően Budapesten ültek össze a V4-ek vezetői, hogy a tárgyalási taktikáról egyeztessenek. Egyrészt megállapodtak arról, hogy egységesen a közvetlen agrártámogatások EU által eredetileg kilencéves átmenetre tervezett kifizetésének felgyorsítását fogják követelni, másrészt mindenki szabad kezet kapott abban, hogy mennyi többletforrást harcol ki magának az utolsó körben.
Ezt a forgatókönyvet azonban a feje tetejére állította az EU szalámitaktikája, amely minden egyes tagjelölt számára egy – hivatalosan a csatlakozás utáni kezdeti nehézségek enyhítését szolgáló – pénzesborítékot ajánlott fel. Az EU-tanács soros elnöki tisztségét betöltő Dánia miniszterelnöke, Anders Fogh Rasmussen két körben, külön-külön fogadta a tíz tagjelölt ország kormányfőjét, és lengyel kollégáját már az első fordulóban sikerült egy visszautasíthatatlan ajánlattal meglepnie. Mindezt annak ellenére, hogy az egymilliárd eurós ajánlat egy cent pluszpénzt sem tartalmazott. Az EU csupán arra kínált lehetőséget, hogy a lengyelek a több évre szóló kohéziós politikai pénzügyi keretükből azonnal hozzáférjenek ehhez az összeghez, és tetszés szerint használhassák fel.
Leszek Miller baloldali miniszterelnök a felfokozott hangulatban (a lengyel tévé szinte élőben tudósított a csúcsról) nem tudott ellenállni a kísértésnek, elfogadta a jól prezentálható ajánlatot, és lemondott a közös célról, az agrárkifizetések felgyorsításáról. Így aztán a csehek is belementek az alkuba, Medgyessy Péter magyar miniszterelnök viszont nem fogadta el az információink szerint százmillió eurós ajánlatot, ami egyrészt nem tartalmazott több pénzt, másrészt hosszabb távra szóló fejlesztési beruházásoktól vont volna el forrásokat.
Magyar abszurd: a sikernek mintha nem lett volna gazdája
A dolog így úgy vette ki magát, mintha egyedül a magyar küldöttség nem lett volna képes pluszforrásokat kiharcolni, ráadásul az uniós agrárkifizetések százszázalékos szintre emelésére javasolt kilencéves átmeneti időszakot sem sikerült lerövidíteni. A közvetlen jövedelemtámogatások nemzeti költségvetésből történő kiegészítésének mértékét ugyanakkor sikerült növelni, de ez az uniónak nem került semmibe. A koppenhágai kudarcélmény megkeserítette a siker ízét az akkori miniszterelnök és kormánya számára, és az ellenzékben lévő Fidesz sem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ne bírálja az eredményeket. Mindezt úgy, hogy a magyar EU-tagság feltételeinek nyolcvan-kilencven százalékát az az Orbán Viktor tárgyalta meg Brüsszellel és a tagállamokkal, aki – mintha szégyellné akkori szerepét – húsz év elteltével hivatalos megemlékezést sem hajlandó tartani a belépésről.
Több, a magyar csatlakozási folyamatban aktívan közreműködő szereplő a mai napig nem érti, hogy a Fidesz és vezetője miért nem történelmi sikerként, saját dicsőségeként kommunikálta az EU-csatlakozást, amelyben oroszlánrésze volt.
A mezőgazdasági és a versenyjogi fejezet volt a legkeményebb dió
A felvételi tárgyalások során a politika, a gazdaság és a jogharmonizáció területén olyan megoldásokat kellett találni, amelyek biztosították, hogy az újonnan csatlakozó országok zökkenőmentesen be tudjanak illeszkedni a közös keretekbe, legyen szó az egységes piacról vagy a döntéshozatalról. A gazdasági szempontból talán az egyik legfontosabb művelet, a fokozatos piacnyitás azonban – az 1994-ben hatályba lépő és idén harmincéves társulási szerződésnek köszönhetően – már a belépés időpontjáig végbement a vámok és a mennyiségi korlátozások megszüntetésével.
Az 1998 őszén a joganyag átvilágításával kezdődő csatlakozási tárgyalások formailag 31 fejezetről szóltak a kutatástól kezdve a közlekedésen és a mezőgazdaságon át az úgynevezett négy szabadságig (az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgása). A legkeményebb diónak a tárgyalásokon részt vevő korábbi magyar tisztviselők szerint az agrárgazdasági és vidékfejlesztési és a versenypolitikai fejezet letárgyalása volt. Az utóbbit végül csak közvetlenül a tárgyalások hajrájában sikerült lezárni, miután a magyar kormánynak összhangba kellett hoznia az EU állami támogatási szabályaival az akkor már hazánkban befektető körülbelül ötven multinacionális cégnek korábban nyújtott tízéves adómentességet.
Az agráriumban különös gondot jelentett a termelési kvóták és a jövedelemtámogatási szint tárgyalása, továbbá magyar részről a külföldi befektetők földvásárlásának átmeneti korlátozása. Erre végül 7+5 évig nyílt lehetőség, de a letelepedés szabadságának biztosítása miatt végül bizonyos, nem diszkriminatív feltételek mellett külföldi agrártermelők is vásárolhattak földet gazdálkodás céljából.
Kreatív megoldások: a szabad munkavállalás és a földvásárlás szinkronba állítása
A tárgyalások eredményes lezárásához olykor kreatív megoldásokra volt szükség. Ezek biztosíthatták az egyensúlyt az EU és a magyar tárgyalóküldöttség offenzív és defenzív érdekei között. Magyar kezdeményezésre – ami végül általános megoldássá vált – szembeállították egymással az EU-nak a keleti munkavállalók szabad mozgásának korlátozására, illetve a közép- és kelet-európai országok földvásárlás-moratóriumra vonatkozó igényét. Az EU – egyébként a tagállamok választásától függően – 3+2+2 évig, tehát maximum hét évig korlátozhatta a szabad munkavállalást (elsősorban osztrák és német kérésre), míg az új tagok legalább hét évig védhették a termőföldeket a külföldiek tömeges felvásárlásától.
A négy szabadság gyakorlásánál kezdettől fogva létezett egy aszimmetria, amely mára sem tűnt el egészen. Miközben az áru és a tőke kezdettől fogva szabadon áramolhatott (ami jól jött a tőkeerős nyugati befektetőknek), addig a személyek és a szolgáltatások terén csak lassan tárult ki a piac az olcsóbb keleti munkaerő és a szolgáltatásnyújtó cégek előtt. A csatlakozó országok kormányai a munkaerő-vállalási korlátozások ellen szálltak síkra. Azt sikerült is elérni, hogy néhány tagállam, például Nagy-Britannia azonnal megnyitotta a munkaerőpiacát.
Utólag már látható: nem biztos, hogy jó ötlet volt az azonnali liberalizáció. A lehetőséggel élve rengetegen hagyták el ugyanis az országot: a brit kilépés (brexit) után 160 ezer magyar kért állandó letelepedést, akik már nem az EU-ban élnek. Úgy tűnik, hogy a britek is megbánták a gyors nyitást, ami a kilépéspártiak egyik fő érve volt a brexit mellett.
Ehhez kapcsolódóan: Megtörte a hallgatást Boris Johnson, nehezen támogatná az új brexitalkut
A vártnál kevesebb pénzt kaptunk, de utána kompenzáltak
A belső piachoz való akadálymentes hozzáférésen túl az EU-tagság egyik fő hozadéka a főleg felzárkóztatási források formájában lehívható pénz volt. Az EU a tárgyalások folyamán Berlinben döntött a bővítési keretről. Az úgynevezett berlini keret nagy hiányossága volt, hogy a csatlakozó országok létszámától függetlenül határozták meg, az újonnan csatlakozó országokra elkülönített források így elmaradtak a szükségestől és a várakozástól is. Ennek az volt az egyik oka, hogy a bővítésre a 2000 és 2006 közötti hétéves pénzügyi keret kétharmadánál került sor, így az összeg eleve limitálva volt.
A magyar tárgyalóküldöttség az egyeztetéseken azért szállt síkra, hogy a hazánknak és az új tagállamoknak járó támogatások mértéke megegyezzen a közösség hozzánk hasonló fejlettségű tagjainak, a görögöknek és a portugáloknak elkülönített kerettel. Ezt az EU elutasította, cserébe egy gentleman’s agreement keretében ígéretet tett arra, hogy a 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakban már figyelembe veszik a magyar igényeket. Az ígéret teljesítésének kézzelfogható jeleként Magyarországnak a hétéves időszakban 23 milliárd euró felzárkóztatási (kohéziós és strukturális politikai) forrást különítettek el.
Az Európai Bizottság 2023 végi adatai szerint Magyarország a belépés és 2023 vége között összesen 82,5 milliárd eurónyi, éves szinten a GDP 3,6 százalékának megfelelő pénzügyi transzferben részesült az Európai Uniótól.
A belépés előtt és közvetlenül azt követően Magyarország még gyors schengeni és eurócsatlakozásban reménykedett. A belső határellenőrzést megszüntető schengeni térséghez 2007 decemberében csatlakozott az ország, az egységes valuta bevezetése – azaz a gazdasági és pénzügyi unió harmadik szakasza – azonban két évtized elteltével is várat magára, aminek elsősorban politikai és gazdasági, de versenyképességi okai is vannak. A csatlakozási szerződés értelmében az országnak egy ponton be kell vezetnie az eurót. Ennek nincs határideje, előfeltétele a négy maastrichti konvergenciakritérium teljesítése.
Ehhez kapcsolódóan: A horvátok bevezették, Magyarországon a kanyarban sincs az euró: ki jár jobban?
A belépés után nem volt semmilyen megrázkódtatás
Abból, hogy a belépés után semmilyen komolyabb megrázkódtatás nem érte gazdaságilag és más szempontból sem az országot, arra lehet következtetni, hogy az EU-tagság megfelelően volt előkészítve. Az egyetlen zavart az agrárkifizetések csatlakozás utáni lassú folyósítása jelentette, ami mindmáig a legnagyobb agrártüntetéshez vezetett és az akkori agrárminiszter székébe került. A hibák orvoslása után azonban ezen a területen is helyreállt a rend; egészen 2022-ig, az ukrajnai háborúig példátlanul hosszú agrárbéke jellemezte a magyar mezőgazdaságot.
A csatlakozási tárgyalások fontos eszköze volt többéves átmeneti időszakok meghatározása elsősorban azokon a nemzetgazdasági területeken, ahol az uniós normák átvétele különösen pénz- és időigényes volt. A leghosszabb átmeneti időszakokat, egyes esetekben 14-15 évet a környezetvédelemben, azon belül is az ivóvízminőségben és a szennyvíztisztításban határozták meg.
Az idő múltával a csatlakozási folyamat során kitárgyalt feltételek jelentősége egyre csökkent, az eredmények összemosódtak a már EU-tagként elfogadott jogszabályok hatásaival és következményeivel.
