Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Irán szerint meggyengült Izrael elrettentő ereje a Hezbollah elleni támadással


Kiégett autó egy újabb izraeli légicsapás helyszínén a libanoni Szidónban 2024. augusztus 27-én
Kiégett autó egy újabb izraeli légicsapás helyszínén a libanoni Szidónban 2024. augusztus 27-én

Friss jelentések szerint egy nappal azután, hogy a szemben álló felek több száz rakétát lőttek ki egymásra, Izrael újabb csapásokat mért a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezetre Libanonban.

Az izraeli sajtó arról számolt be, hogy az ország hadereje hétfőn több határ menti területet is célba vett a szomszédos Libanonban.

Előző nap a zsidó állam megelőző támadást indított több célpont ellen Dél-Libanonban, majd később a Hezbollah rakéta- és drónzáport zúdított Izrael északi és középső részére.

A műveletben mintegy száz izraeli katonai repülőgép vett részt, több ezer rakétaütegre mérve csapást Libanonban, és elfogva az ellenséges lövedékek nagy részét.

Egyelőre nem érkezett jelentés áldozatokról Libanonból.

Nasszer Kanani iráni külügyi szóvivő úgy vélekedett, hogy a történtek azt mutatják: Izrael nemcsak a kisebb támadások előrejelzésének képességét vesztette el, hanem az elrettentő erejét is.

„A pártolói, köztük az Egyesült Államok teljes támogatása ellenére Izrael elvesztette az elrettentő erejét és azt a képességét, hogy előre meg tudja jósolni egy korlátozott és tervezett támadás idejét és helyét” – írta az illetékes az X-en.

„A megszálló rezsim mindig is területi terjeszkedésre törekedett, azonban most a megszállt területeken belül kell megvédenie magát (…) Félelem költözött a megszállt területek lakóinak otthonába” – emelte ki.

Izraeli tisztségviselők szerint a megelőző csapásokkal több ezer rakéta kilövését akadályozták meg. Bár a Hezbollah később bejelentette, hogy több mint háromszázhúsz rakétát és drónt így is kilőttek Izraelre, jeruzsálemi tájékoztatás szerint a szám inkább százötven körül volt.

Haszan Naszrallah, a libanoni síita milícia vezetője hangsúlyozta, hogy támadásuk bosszú volt az egyik katonai parancsnokuk, Fuad Sukr elleni július végi bejrúti merényletre.

Azt állította, hogy kifejezetten úgy kalibrálták akciójukat, hogy ne robbantson ki totális háborút a térségben. Arról is beszámolt, hogy ez pusztán hadműveletük első szakasza volt.

Aláhúzta, hogy azért vártak közel egy hónapig az Izrael elleni támadással, mert Iránnal és más szövetségeseikkel tárgyaltak a fellépés esetleges összehangolásáról.

Irán is megtorlást tervez, amiért feltehetőleg az izraeli titkosszolgálat meggyilkolta a Hamász palesztin terrorszervezet vezetőjét, Iszmáíl Hanijét július 31-én Teheránban.

Ehhez kapcsolódóan: A „könyörtelen” Szinvárban találta meg Irán az emberét a Hamász vezetésére

Abbász Aragcsi, az iráni diplomácia vezetője olasz kollégájával folytatott hétvégi telefonbeszélgetése során azt hangoztatta, hogy „megfontolt és jól kiszámított” válaszlépés következik.

„Nem félünk az eszkalációtól, ugyanakkor nem is törekszünk rá – ellentétben Izraellel” – mondta.

XS
SM
MD
LG