A kormány megengedi, hogy jogellenesnek feltételezett cselekményeket jelentsünk be. Az újabb üzemidő-hosszabbítás nem csak Paksnak jelez zsákutcát. Online fogadási piac – ahol az állami vállalat és Habony–Garancsi cége között választhatunk. A hét legfontosabb cikkeiből válogattunk.
A kormány megengedi, hogy jogellenesnek feltételezett cselekményeket jelentsünk be
Egy új jogszabály különleges védelmet ad azoknak, akik visszaélést jelentenek be. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint viszont aki nagy titkot sért meg, az megüti a bokáját. A gond egyébként nem az, hogy nem mernek bejelentést tenni az emberek, hanem az, hogy a hatóságok nem vizsgálják ki a gyanús eseteket. Ligeti szerint a hazai törvénynek megágyazó uniós szabályozás vérszegényre sikeredett, a kormány pedig a minimumot célozta meg a jogszabály hazai átültetésekor.
Az újabb üzemidő-hosszabbítás nem csak Paksnak jelez zsákutcát
Egy évekkel ezelőtti modellezés 250 milliárd forintra saccolta a Paksi Atomerőmű ismételt üzemidő-hosszabbításának várható költségeit. Szeptemberben ezt több mint egymilliárd euróra taksálták, míg december elején már másfél milliárdra. A projekt még drágulhat, de ez vele a kisebbik gond.
Online fogadási piac – ahol az állami vállalat és Habony–Garancsi cége között választhatunk
Idén január 1-jével véget ért a Szerencsejáték Zrt. évtizedes monopóliuma a magyar online fogadási piacon. A versenyhelyzet azonban egyelőre fékezett habzású, a Tippmix, a legnagyobb kihívó sem áll messze a kormánytól.
Hunyadi Bulcsú: A hitviták elmélyítése polgárháborús hangulathoz vezethet
Mi a közös a radikális populista pártok narratívájában? Milyen dezinformációs stratégiákat követnek? A 2023-as nemzeti választások milyen hatással lehetnek a 2024-es EP-választásra és Orbán Viktor nemzetközi státuszára? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe a Political Capitallal közös sorozatunkban Végh Zsuzsával és Hunyadi Bulcsúval.
Balog Gyula: A hajléktalanpopuláció nem csak abból áll, amit az utcán látni, az csak a jéghegy csúcsa
Alkoholista, hajléktalan, aktivista és színész – ez az Első kézből a hajléktalanságról programot létrehozó Balog Gyula identitása, ahogy ő fogalmaz. A Város Mindenkié csoport munkatársa húsz éven át volt masszív alkoholista, erre rámentek családi és munkahelyi kapcsolatai. Utcára került. Azt mondja, hogy a hajléktalanság olyan állapot, amelyből van kiút, de emberi kapcsolatok nélkül szinte lehetetlen talpra állni.
Nem tudni, Orbán honnan vette, hogy a 40 alattiak háromnegyedének van saját lakása
Orbán Viktor nemrégiben nagy sikerként jelentette be, hogy szerinte a negyven év alatti magyarok 75 százalékának van saját lakása. Nem látni, miből gondolta ezt, az elérhető adatok alapján ugyanis állítása irreálisnak tűnik. Az ingatlan.com vezető elemzője sem tudja, honnan vehette ezt a miniszterelnök, sőt szerinte a negyven év alattiak egyre rosszabb helyzetbe kerülnek a magyar lakáspiacon.
Európai jogszabály védi hamarosan a tömegtájékoztatás szabadságát
A tanács és a parlament megállapodása nyomán megnyílt az út a médiaszabadságot védelmező első európai uniós jogszabály elfogadása előtt. Az új rendelet védelmezni fogja a szerkesztői függetlenséget és biztosítani fogja a közszolgálati média független működését, azonban még kérdéses, mennyire lesz működőképes a magyar körülmények között.
Készül a terv Orbán vétójának kikerülésére az ukránoknak szánt EU-s támogatás ügyében
Az Ukrajnának szánt európai segélyek kapcsán a magyar miniszterelnök vétója lehet, hogy meg tudja drágítani az ügyletet a többi országnak, de Orbán Viktor még így sem fogja tudni lényegesen lelassítani a támogatásokat. Készülnek a B tervek a Financial Times szerint.
Visszatekintő 2023: Politikamentesen utálják a NER-focit a NER-stadionokban
2023-ban is bőven szólt a magyar foci a politikáról. A válogatott vitathatatlan sikere, a csoportelsőként megszerzett Eb-kvalifikáció mellett klubfutballunk hozta a formáját: a Ferencváros az amatőrökből álló feröeri KÍ Klaksvík ellen már a BL-selejtező első fordulójában búcsúzott, ezért csak az Európai Konferencia Ligában folytathatta. Hogy hogy állnak a szurkolók ehhez a helyzethez? Ezt foglaltuk össze alábbi cikkünkben.
Elvárt semlegesség: a magyar EU-elnökség idején bizonyíthat a kormány
A soros magyar EU-elnökség idején két olyan döntés végrehajtása is időszerű lesz, amelyeket a magyar kormányfő ellenzett vagy meg is vétózott. Még nem tudni, hogy Orbán Viktor kihasználja-e a helyzetet saját politikai érdekeinek érvényesítésére, vagy biztosítja a pozíciótól elvárt semlegességet.
Ónodi Eszter: Abszolút csapatjátékos vagyok, így tudok igazán jól működni
Zsámbéki Gábor osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, már harmadévesként megkapta első főszerepét a Katona József Színházban, ahová egyenes út vezetett a diplomázás után. Életének felét ebben a társulatban töltötte, amelynek ma is tagja, s amely a szakmaiságot, a védőhálót, az inspirációt jelenti számára. Úgy látja, hogy az elmúlt évek támadásaiból és megpróbáltatásaiból megerősödve került ki a közösség. A Szelfi vendége Ónodi Eszter színművész volt.
Az EU jelentősen csökkentette függőségét az orosz gáztól, de még nem kész a teljes leválásra
Az ukrajnai háború tavaly februári megindítását követően az Európai Unió számottevően mérsékelte addigi oroszgáz-függőségét, ami szakértők szerint kedvező fejlemény a hosszú távú energiabiztonság szempontjából, azonban az import teljes felszámolása nehezebb feladat lesz a megosztott közösség számára, amelynek tagjai energiaszükségletük mellett a Kremlhez fűződő kapcsolatukban is eltérnek egymástól.