Merjema, Kristina és Aldijana három tinédzser karatéka a gyászos hírnevű boszniai Srebrenicából. A különböző etnikumú lányok nem foglalkoznak azokkal az ellentétekkel, amelyek szülővárosukban néhány évtizede elvezettek Európa II. világháború óta legsúlyosabb népirtásához. Barátságuk tartós, ami nemzetközi karatesikerekhez vezetett.
A kata a laikusok nyelvén „szorosan koreografált árnyékboksz” – a harcművészek számára viszont több: visszatérés a gyökerekhez, a harci fogásokat idéző, az iskola alapítójának stílusát magán viselő és spirituális tartalommal is bíró formagyakorlat, a karatehagyományok és -versenyek egyik alapeleme világszerte. Az egyénivel szemben a csapatkatát csak összehangolt mozgással és nagy összpontosítással lehet megnyerni.
A gyakorlók hangsúlyozzák, hogy ez nem tánc vagy valamiféle színházi performance, hanem a technika erőteljes bemutatása, amelynek célja, hogy a teljes erőbedobás, a harci szellem és a tökéletes megvalósítás egységével félelmet keltsen az ellenfélben.
A balkáni karatekák egyik tinédzser triója számára ez az egység azzal kezdődik, hogy figyelmen kívül hagyják az etnikai és vallási ellenségeskedést, amely népirtáshoz vezetett a szülővárosukban alig egy évtizeddel a születésük előtt. Barátságuk messze túlmutat a dzsódzsón, ahol gyakorolnak.
„Nagyon örülök, hogy ennyire egységesek vagyunk – mondja edzőjük, Kristina Marinković korábbi világbajnok, aki a szerb válogatottban versenyzett, de egy évtizede már saját karatedzsódzsójában, a Želja Iponban tanít Srebrenicában. – Mi tényleg egy nagy család vagyunk, és amikor ezt mondom, nem túlzok.”
Az ő irányítása alatt Merjema Peštalić, Kristina Stanojević és Aldijana Salihović Bosznia-Hercegovina három legkeményebb és legsikeresebb fiatal karatékájává vált.
A lányok múlt hónapban bronzérmet nyertek csapatkata versenyszámban a szomszédos Montenegróban megrendezett Balkán Bajnokságon.
Nem igazán csapattársnak vagy harci partnernek tekintik egymást, inkább testvérnek, akik a karate révén ismerkedtek meg, és mellesleg nagyon-nagyon jól űzik a harcművészetet.
„Tudom, hogy mindig megbízhatok bennük – mondta Stanojević a Szabad Európa Balkáni Szolgálatának. – Soha nem volt problémánk a vallással, mert mindenben egyformák vagyunk. Soha nem is említettük, mert nem jelent nekünk semmit.”
„Soha nem gondoltam rá”
Srebrenica több mint 15 ezer lakosa meglehetősen egyenletesen oszlik szerb etnikumú, többnyire ortodox keresztényekre és többnyire muzulmán bosnyákokra.
A város és környéke 1995-ben Európa egyik legpusztítóbb mészárlásának színhelye volt. A boszniai háború lezárása előtt a boszniai szerb erők Ratko Mladić tábornok vezetésével több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút gyűjtöttek össze és végeztek ki, miközben az ENSZ holland vezetésű helyi békefenntartó kontingense tehetetlenül szemlélte – ami később kemény önvizsgálathoz vezetett.
A nemzetközi bíróságok népirtásnak tekintik a borzalmakat, bár sok szerb nemzetiségű még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy bár tragédia volt, Srebrenicában nem történt összehangolt etnikai vagy vallási tisztogatás.
Törvényszéki és egyéb szakértők még mindig találnak és tárnak fel tömegsírokat és más közeli helyszíneken maradványokat. Több száz áldozat holttestét még mindig keresik.
A 17 éves Peštalić, a 16 éves Salihović és a 17 éves Stanojević egy teljes évtizeddel a tragédia után született, ugyanabba a középiskolába jártak. Peštalić és Salihović bosnyák, Stanojević szerb.
Marinković dzsódzsójában találkoztak nem sokkal azután, hogy 2013-ban megnyílt, és azt mondják, azóta a legjobb barátok. „Nem számít, milyen vallású, egyszerűen csak nagyon szeretem” – mondja Salihović, amikor szerb barátnőjéről kérdezik.
„Persze hogy nem – válaszolja elutasítóan Peštalić, amikor megkérdezik tőle, hogy találkozik-e problémával, mert Stanojevićcsel lóg. – Soha nem is gondoltam ilyenekre. A szüleim így neveltek, mi általában nem nézzük, hogy ki milyen vallású – nekünk nem számít, mindannyian egyformák vagyunk.”
Az, hogy a tizenévesek könnyedén kezelik az etnikai vagy vallási kérdéseket, és szoros a barátságuk, talán arra is utal, hogy kezdenek begyógyulni a sebek az idősebb generáció tagjai között, és talán képesek megbocsátani.
Peštalić édesapja, Damir Peštalić Srebrenica főimámja, a helyi iszlám közösség vezetője. Olyan helynek nevezi a Želja Ipont, „amely reményt, erőt és optimizmust ébreszt minden normális emberben, örülök, hogy ezt sokan észrevették”.
Salihović édesapja, Esnaf Salihović az együttélés ragyogó példájának nevezi a karateklubot.
„Mindannyian erről álmodunk, különösen a gyermekeink, akik a népirtás után születtek, akiket nem terhelnek ezek a dolgok, mint másokat” – mondja.
„Ők megértőbbek, szélesebb látókörrel rendelkeznek. Tudják, hogyan ismerjék fel, mi a gonoszság és a bűncselekmény, tudják, hogyan ítéljék el és hogyan határolják el magukat, és húzzanak határt a történtek és azok közé, akik később születtek.”
„A legjobb nagyköveteink”
A kőkemény lányok 2018 óta Bosznia regnáló országos bajnokai a katacsapatversenyben, 2019-ben megnyerték a regionális bajnokságot is.
Finnországba, a Cseh Köztársaságba, Törökországba – a lista folytatható – is utaztak versenyre, dacolva a sajnálatos valósággal, hogy a legtöbb kívülálló számára Srebrenica nem több, mint a brutalitás és egy tragédia címkéje.
„A legtöbb embert meglepi, hogy három lány egy olyan kis államból, mint Bosznia, jól teljesít – mondja Stanojević. – Azért vagyunk itt, hogy bebizonyítsuk, hogy képesek vagyunk rá.”
A Želja Ipon dzsódzsót részben a város költségvetéséből finanszírozzák.
A többi magánadományokból származik Marinković edző szerint.
Nemrégiben elmondta, hogy egyetlen adományozó biztosította nagyrészt azt a körülbelül 3500 dollárt, amelyre a Želja Iponnak szüksége volt ahhoz, hogy a lányok részt vehessenek a törökországi bajnokságokon.
„Jelenleg ők Srebrenica legjobb nagykövetei” – mondta Marinković a Szabad Európa balkáni szolgálatának.
