Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kilakoltatásról döntött a bíróság az egyik OPNI-perben


Háttérben az OPNI épülete, előtérben a bezárt intézmény volt alkalmazottainak egykori szolgálati lakásainak otthont adó két épület
Háttérben az OPNI épülete, előtérben a bezárt intézmény volt alkalmazottainak egykori szolgálati lakásainak otthont adó két épület

Ötből négy bérlő esetében már korábban lezárult a per, méghozzá a bérlők számára sikerrel, tehát a lakásban maradhatnak, egyikük esetében azonban a bíróság másodfokon úgy döntött, hogy nincs joga tovább abban a lakásban élni, amelyben felnőtt.

Erről Tordai Bence, az önkormányzati választás éjszakáján a Párbeszédből kilépő politikus számolt be a Facebook-oldalán. Mint írta, Potos Ferenc az édesanyjával, gyermekként költözött az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területén lévő vállalati bérlakásba. A bérleti szerződésbe az akkori adminisztratív rendszer működésének megfelelően nem név szerint, csak családtagként írták bele őt az édesanyja mellé bérlőtársként – erre hivatkozva döntött úgy a bíróság, hogy nem maradhat a lakásban.

Mint 2023 januárjában tényfeltáró sorozatunkban, a Szabadonban beszámoltunk róla, a külügyminisztérium – amelyhez az értékes, budai, II. kerületi ingatlan került – fizetős elitgimnáziumot akar oda építeni. A négyszázezer négyzetméteres területen azonban nemcsak a régi pszichiátria épülete áll, hanem két bérház is. Korábbi ígérete ellenére a Szijjártó Péter vezette minisztérium lakáskiürítési pert indított az ott élők ellen.

Az OPNI-t 1868-ban adták át, és a Molnár Lajos vezette Egészségügyi Minisztérium záratta be 2007-ben. Bár ekkor megszűnt az ott dolgozók munkahelye, a legtöbben valamelyik másik egészségügyi intézményben folytatták ugyanazt a munkát. A korábbi dolgozók bérlői státusza 16 éve rendezetlen. A külüggyel perben álló bérlők jogi képviselője, Szepesházi Péter ügyvéd korábban a Szabad Európának elmondta: a lakók évek óta nem kapnak számlát sem a lakbérről, sem a közüzemi költségekről, ami könnyen lehet a külügynek hivatkozási alap egy újabb perben.

Szijjártó Péter külügyminiszter 2021-ben még azt ígérte Tordai Bencének, hogy senkit nem raknak utcára, Őrsi Gergely II. kerületi polgármester pedig tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal a szolgálati lakások átvétele és az ott élők lakhatásának biztosítása érdekében. A kormány azonban 2022 áprilisában kiemelt beruházássá nyilvánította az OPNI területére vonatkozó terveket, júniusban újraindították a lakók elleni pereket.

Szijjártó Péter és Tordai Bence 2021-ben, az OPNI-házak lakóinak ügyében folytatott megbeszélés után egymás tenyerébe csapott
Szijjártó Péter és Tordai Bence 2021-ben, az OPNI-házak lakóinak ügyében folytatott megbeszélés után egymás tenyerébe csapott

Idén februárban született meg az az elsőfokú bírósági döntés, amely egyetlen lakó, Potos Ferenc esetében engedélyezte a lakáskiürítést, másodfokon azonban az ő kilakoltatását is hatályon kívül helyezték, és az eljárás megismétlésére kötelezték az elsőfokú bíróságot. A megismételt eljárásban az állammal szemben ő is pert nyert, ahogy a másik négy lakó is, másodfokon azonban a friss ítélet szerint neki nincs joga tovább az OPNI-házban lakni.

Szepesházi Péter ügyvéd a friss ítéletről elmondta szerkesztőségünknek: ügyfelének az ítélet kézhezvételétől számított egy éven belül el kell hagynia a lakást, ugyanakkor a döntést szinte biztosan megtámadják a Kúrián.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG