Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert nem akarta elvenni a mobilokat a diákoktól


Az 1881-ben alapított Madách Imre Gimnázium épülete a főváros VII. kerületében, a Barcsay utca 5. szám alatt
Az 1881-ben alapított Madách Imre Gimnázium épülete a főváros VII. kerületében, a Barcsay utca 5. szám alatt

Azonnali hatállyal felmentette a Belügyminisztérium a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert ellenszegült annak a jogszabálynak, amely korlátozná az iskolákban a mobiltelefonok használatát. A gimnázium tantestülete elfogadhatatlannak tartja a döntést.

Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt, ezért augusztus 28-án felmentették a gimnázium igazgatóját - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Ahogy arról kedden beszámoltunk, a Madách Imre Gimnázium úgy döntött, hogy nem veszik el a diákoktól a mobiltelefonokat.

Az intézmény honlapján azt közölte: „Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a rendelet 5. §-át alkalmazva) nem vesszük el.”

A tantestület azt írta: az iskola pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás.

„Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel” – írták.

Emlékeztettek arra is, hogy az intézmény házirendje már régóta szabályozza a mobiltelefonok iskolai használatát, a kép- és hangrögzítés korlátait, amit eddig is betartattak. Hozzáteszik, hogy ennek érvényesítése szigorúbb lesz.

Madách gimnázium: elfogadhatatlan Mészáros Csaba felmentése

A Madách Imre Gimnázium tantestülete megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesült arról, hogy intézményük igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolát, felmentették - közölte az intézmény a Facebook-oldalán.

"Mindez a tanév megkezdése előtt három munkanappal, a legfontosabb feladatok megszervezése közepette történik. Álláspontunk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztunk döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartjuk" - írták.

Volt diákok és tanárok tüntetést szerveznek szerdán a gimnázium elé, hétfőre pedig a Belügyminisztérium elé, hogy kifejezzék felháborodásukat az igazgató menesztése miatt.

Pintér Sándor belügyminiszter láthatóan nem ismeri még a saját kormánya rendeletét sem, mert a Madách Imre Gimnáziumot 2000 óta irányító Mészáros Csaba csak azt tette, amire a rendelet lehetőséget ad (a telefonok elvétele nem kötelező, az igazgató pedagógiai okokból azok megtartását engedélyezheti) - írta a Tanítanék Mozgalom a Facebookon.

"Miközben még mindig iszonyú a tanárhiány a közoktatásban, a hatalom a kicsinyes és cinikus büntetésekkel van elfoglalva: kirúgják a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat, a státusztörvény miatt felmondott pedagógusokat feketelistára teszik, a tankerületek tisztelt és elismert igazgatók pályázatait utasítják el. Pintér és végrehajtói gyermekeink jövőjével játszadoznak kicsinyes hatalmi érdekek miatt" - fogalmaztak.

Mint írták, a hatalom most már azokat az igazgatókat is eltávolítja, akik nem lojálisak feltétel nélkül a kormányhoz. Ezt nem tűrik tovább, szolidaritásukat fejezik ki Mészáros Csaba és az összes eltávolított igazgató felé és követelik Pintér Sándor azonnali leváltását - közölték.

Ahogy arról a Szabad Európa is beszámolt, augusztus 8-án jelent meg a rendelet arról, hogy milyen tárgyakat nem szabad bevinni az iskolába. A jogszabály két kategóriát határoz meg: vannak tiltott és korlátozottan használható tárgyak. Előbbiek a közbiztonságra veszélyes eszközök, míg utóbbiak közé tartoznak az okostelefonok, illetve az internetezéshez használható más okoseszközök.

A rendelet bírálói felhívták a figyelmet: ahelyett, hogy megpróbálna alternatívát mutatni, hogyan lehet bevonni a tanítás folyamatába az okoseszközöket, kizárólag a tiltás eszközével él.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG