Mi az oka annak, hogy az utóbbi bő tíz évben nyaranta kétezer tonnával több szúnyog, bögöly, légy és egyéb undormány keseríti életünket? Miért lett a Magyar Madártani Egyesület a világ egyik legjobban, legbeágyazottabban működő civil szervezete? Orbán Zoltánnal készített podcastunk szerkesztett, rövidített leiratát olvashatják.
Hogyan lesz az emberből madármentő?
Alapvetően így születünk, ezzel az indíttatással. Mi mondjuk nem a kovácsolás, illetve a brácsa hangzása iránt lelkesedünk, hanem gyerekkorunktól kezdve Fekete István-, Schmitt Egon-típusúak vagyunk. Állandóan békákat és egyebeket nézegetünk, csodálunk, és gyönyörködünk bennük. Ha úgy alakul az életünk, akkor felnőttkorban ez hivatásként folytatódhat. Nekem nagyon szerencsém volt, 12 éves korom óta vagyok tagja a Madártani Egyesületnek, most már 45. éve. Most már 17-18 éve főállású alkalmazottként csinálhatom ezt a munkát.
Önnek mi a kedvenc madara?
Igazából nincs. Mindig vannak aktuális kedvencek. Például most készülök Ugandába, ott él számomra az egyik bakancslistás madár, a papucscsőrű. Embermagasságú, szürkés színű, hatalmas, gólyaszerű állat akkora csőrrel – egy holland papucshoz hasonlít –, akkora, mint egy háromkilós vekni kenyér. Az egész őslény benyomását kelti ott, a mocsarakban.
A papucscsőrű madárról én is láttam már egy-két természetfilmet. Arról is nevezetes, hogy alkarnyi nagyságú halakat kap ki a mocsárból, és egyben, egészben lenyeli őket.
Igen, harcsákat. Három-négy kilós harcsákat is fog ezzel a csőrrel – egészen hihetetlen. Biztatok mindenkit, hogy keressen rá YouTube-on. Shoebill, angolosan írva ez a neve. A tudományos neve Balaeniceps rex.
Dombóváron nőtt fel. Dombóvár környékén mely madarakat lehetett látni, amik miatt úgy be tudta szívni a természet, hogy ma már főállású egyesületi tag?
Az az érdekes, hogy madártani szempontból ez Magyarország egyik legkevésbé extra területe. Nagyon sok a domb, nagyon sok a szántó, nagy monokultúrás táblákkal. Vannak erdőink is, de alapvetően a legszínesebb madárvilágot vonzó élőhelytípusunk az árasztásos, szikes laposok, ahol a parti madarak tömegei fordulnak meg, ami elsősorban a Duna–Tisza közére, illetve főleg a Tiszántúlra jellemző, Hortobágyra. Ilyen élőhely itt nem nagyon van. Éppen ezért én nem ebben nőttem fel madárvédelmi szempontból, hanem egy másik ágban, a madárgyűrűző táborokban. Hosszú évtizedeken keresztül madárgyűrűzéssel foglalkoztam.
Ehhez kapcsolódóan: Hiába sok a természetvédelmi terület, ha szabad ott fát vágni – szakértők a magyarországi erdők állapotáról
Az egyesületre visszatérve: idén kerek évfordulót ünneplünk, hiszen 1974-ben alakult a Magyar Madártani Egyesület. Azóta is töretlenül működik, ma már nagyságrendileg tízezer aktív taggal. Ön szerint mi a titka, hogy folyamatosan ennyire jól tud működni és ekkora elismertség mellett tud működni?
Az, hogy Herman Ottóék az 1800-as évek végén már elindították a madártan nyitását a társadalom felé. Gyakorlatilag közel száz évvel mindenkit megelőzve feltalálták a modern természetvédelmet. Ennek egyik felismerése, hogy meg kell szólítani az utca emberét, hogy tudja csinálni ő is. Ezt Herman Ottóék nagyon korán felismerték.
Milyen a magyarok társadalmi hozzáállása a madarakhoz, a madárvédelemhez? Úgy értem, hogy jellemző még, hogy leverik a fecskefészket, hogy ne piszkítson a tornácra a madár? Vagy kihívják az önkormányzatot, hogy a panelház előtti fáról vetessék le a varjúfészket, mert hangosak a varjak? Vagy ez már szerencsére kezd eltűnni?
Ez is nagyon összetett. Gyakran megkérdezik tőlem, hogy a mai modern ember mennyit tud a természetről. Sajnos a valós válasz az, hogy gyakorlatilag semmit. A modern, városlakó embernek nincs gyakorlati, természeti tapasztalaton alapuló tudása. Ha visszamennénk az időben száz évet, és a Kiskunságban egy kocsmában megkérdeznék, hogy „Orbán úr, magának mi a munkája?”, és erre azt mondanám, hogy az, hogy elmagyarázom az embereknek, hogy hogyan működik a fekete rigó meg a széncinege, lehet, hogy meg is bicskáznának, hogy hazudik ez a tróger, mert ilyen nincs. Mert száz évvel ezelőtt az öt-hat éves gyerek nagyságrendekkel többet tudott tapasztalati úton a természetről, mint a mai modern emberek.
Ehhez kapcsolódóan: Padisák Judit: Ebben az országban gyakorlatilag nincs környezet- és természetvédelem
A modern embernek halvány fogalma nincs arról, hogyan működik a természet, és sokszor, ha nem szólunk neki, butaságot csinál. Ezért kampányolunk évek óta, lassan tíz éve a Ne etesd a vízimadarakat! témával. Ugyanakkor a Madártani Egyesület társadalmi beágyazottsága és a természet pusztulásának híre miatt az emberek nagyon nyitottak erre, és nagyon szeretnek tevékenykedni, nagyon odafigyelnek. Ez nagyon hatékonnyá teszi a munkánkat. Hiszen ha teszünk egy felhívást, hogy ne etesd a vízimadarakat, ne verd le a fecskefészket, az nagyon hatékonyan tud működni. 2010-ben voltak legutóbb a fecskék az év madarai, mert kiderült, hogy 2000 és 2010 között a magyarországi fecskeállomány mint egy 60-62 százaléka kihalt. Sajnos magyar sajátosság, a nem megfelelően végzett szúnyogirtás miatt. A fecskék mit esznek? Repülő rovart. A repülő muslicától a hüvelykujjpercnyi legyekig. Magyarországon a 2010-ben bekövetkező összeomlás miatt augusztusonként körülbelül kétmillió fecske hiányzik az országból. Azért mondom, hogy augusztus, mert akkor már kirepülnek a második költés fiókái is. 2010 óta minden augusztusból, magyar tájból hiányzik kétmillió fecske. Tudjuk, hogy amíg egy fecske Magyarországon van, beleértve a fiókákat is, a fiatalokat is, minimum egy kiló rovart fogyaszt el. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a nyakunkon marad kétmillió kiló, kétezer tonna rovar.
A teljes beszélgetést itt tudja meghallgatni:
