Bíróságon támadta meg a XII. kerületi önkormányzat a hegyvidéki Turul-szobrot ideiglenes műemléki védelem alá helyező kormányhivatali határozatot; elvi és jogi problémái vannak az eljárással Kovács Gergely kutyapárti polgármesternek. Szürreálisnak tartja, hogy politikai okokból műemlékké nyilvánítanának egy 19 éves szobrot, szerinte a kormányhivatal határozata több ponton jogszerűtlen.
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium döntése után a fővárosi kormányhivatal hivatalból eljárást indított a szobor ideiglenes műemléki védelem alá helyezésére. Az eljárás során megállapította, hogy a szobrot a megsemmisülés fenyegeti, ezért elrendelte ideiglenes műemléki védelem alá helyezését és a határozat azonnali végrehajtását arra hivatkozva, hogy az ideiglenes védelem a veszélyhelyzetbe került örökségi elem megóvásának egyik leghatásosabb, mással nem helyettesíthető eszköze – olvasható a benyújtott keresetben.
Kovács Gergely vitatja, hogy a szobrot a megsemmisülés fenyegetné. Korábban arról beszélt, hogy a szoborparkba helyezné át, mert több kerületinek sérti az érzékenységét a Turul-szobor a hegyvidéki nyilas vérengzés egyik helyszínén. Később informális úton kiderült, hogy a szoborparkban nem fogadnák, mert ott a szocialista korszak szobrai vannak; magukkal az alkotásokkal van a gond, azzal, amit ábrázolnak. Itt viszont nem a turullal van baj, sok helyen van Magyarországon, szerinte ebben az esetben a történetével és a helyszínnel van probléma.
Arra jutott, az a legjobb, ha megkérdezik a lakókat, de erre az elmúlt három hónapban nem jutott idejük, volt sok sürgetőbb feladat – mondta a Szabad Európának Kovács Gergely. Olyan megoldást szeretne, ami a legkevésbé bántó. Nem őt zavarja a szobor, de sok embertől hallja ezt, akinek a rokonai a nyilas vérengzés áldozatává váltak ezen a helyen – tette hozzá.
Az egyik megoldás, hogy átértelmezik a szobor jelentését úgy, hogy ne sérthesse senki érzéseit, vagy áthelyezik. Szerinte több olyan hely is van a kerületben, ahol nem ennyire terhelt történelmileg a helyszín, ez nem okozna problémát.
Korábbi cikkünk a témában: Műemléki védelmet kapott Lázár Jánostól a hegyvidéki Turul-szobor
A kormányhivatal határozatával azonban számos jogi probléma van – mondta. A Fővárosi Ítélőtáblára benyújtott keresetük szerint a határozat tévesen azonosítja a szobor tulajdonosát, mert az valójában nem az önkormányzat, hanem egy cége, a Fáber Kft. Szerinte már ez is súlyos hiba, ám a hatóság sem az önkormányzatot, sem a valódi tulajdonos céget nem vonta be a megelőző eljárásba, ami már önmagában semmisségi ok, ezért a határozat megsemmisítését kérik a törvényszéktől.
A hatóság elzárta annak lehetőségét, hogy a szobor tulajdonosa részt vegyen a bizonyítási eljárásban. Ennél is súlyosabb eljárási hiba, hogy a határozatból úgy tűnik, mintha a hatóság egyáltalán nem folytatott volna le bizonyítási eljárást, a szobor veszélyeztetettségét és az önkormányzat tulajdonjogát bizonyítást nem igénylő tényként kezelte – írják a keresetben.
Mivel a szobor veszélyeztetettsége nem tekinthető sem a hatóság által hivatalosan ismert, sem köztudomású ténynek, így bizonyítási eljárást kellett volna lefolytatni, a határozat azonban a tényállás tisztázása tekintetében semmilyen indokolást nem tartalmaz. Szintén súlyos eljárási hiba, hogy a hatóság az előírást megsértve nem végezte el az értékvizsgálatot, vagy legalábbis a határozatban nem adott számot róla – olvasható a dokumentumban.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, Lázár János tavaly októberben rendelte el a Turul-szobor műemléki védelem alá helyezését. „Ez a szakma megcsúfolása, lealacsonyítása és eszközként használata, hogy ilyen módon próbálják elmozdíthatatlanná tenni. Egyébként lehet műemléket mozgatni, megfelelő dokumentálás mellett szoktak szobrokat áthelyezni” – mondta akkor a Szabad Európának egy műemlékvédelmi szakember.